Frissen Fejérből

2022.07.13. 07:30

A csendesebb nulladik nap – Így indult az EFOTT! (videó)

Kétségkívül a kempingesek napja volt a keddi, amikor is este hat órától megnyitotta kapuit a 2022-es EFOTT.

Szanyi-Nagy Judit

Bőröndökkel, táskákkal megpakolva érkeztek kedden a fesztiválozók

Forrás: Szanyi-Nagy Judit/Fejér Megyei Hírlap

A Nap már kezdett alábukni a kékbe, amikor a célba ért autó elnémult. A motor búgását más zaj váltotta fel: a lábak mellett hol a diszkó, hol a rock zene dübörgött. Ahogyan az egy fesztiválon lenni szokott, jól megfértek a különböző stílusok egymás mellett. A beköltözők még ilyenkor is folyamatosan áramlottak a rendezvény területére, a Velencei-tó partjára – gondolván, plusz egy, kicsit nyugodtabb nap, amikor a színpadok elhelyezkedését, az étkezési és italpótlási lehetőségeket még a nagyobb tömeg megindulása előtt fel tudják fedezni. Az emberek nagy része ottjártunkkor vagy éppen a sátrát verte fel, vagy pedig éhét-szomját csillapította; néhányan táncoltak, többen beszélgettek, jól érezték magukat egymás társaságában. 

Ezekben a napokban az ország több pontjáról érkeztek, érkeznek fiatalok Sukoróra, egyik megszólalónk például Heves megyéből választotta – már másodjára – a fesztivált.

– Nagyon tetszik az EFOTT! – summázta egyértelműen, miért is van itt már a nulladik napon.

Helyettünk pedig beszéljenek a képek:

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában