Kiállítás

2022.09.22. 18:16

Fehérvár Szalon 2022, négy díjazottal (képgaléria)

A közönség újra szemlézheti a székesfehérvári, vagy a városhoz valamilyen módon kötődő alkotók műveit a „Fehérvár Szalon 2022” kiállításon a Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületében.

Bokros Judit

A díjazottak balról jobbra: Szolnoki Szabolcs, Revák Katalin, Vári Kovács Ágnes és Deák Balázs. Jobbra Lehrner Zsolt alpolgármester

Fotó: Nagy Norbert / FMH

A több évtizedes múltra visszatekintő kiállítás-sorozatot alapvetően kétévente rendezik meg, ám a Covid miatt ez a rend ideiglenesen felborult, ezért volt tavaly, 2021-ben Szalon. Most, 2022-ben pedig a rendes ütemezés szerint újra kiírták a pályázatot a székesfehérvári, vagy ide kötődő alkotóknak. A múzeum képző-, ipar- és fotóművészeti alkotásokat várt, tekintet nélkül arra, hogy a pályázó hivatásos vagy nem hivatásos művész, tartozik-e egyesülethez, vagy sem.
A beérkezett művekből szakmai zsűri – tagjai: Czene Márta festőművész, Pfisztner Gábor esztéta és Százados László művészettörténész voltak – válogatta ki a tárlatra kerülőket. Ezúttal négy alkotó munkáját díjazták, méghozzá Székesfehérvár Megyei Jogú Város díjával.
A szellősen berendezett kiállítás kurátora, Majsai Réka művészettörténész a hírlapnak elmondta: a 2022-es Aranybulla-emlékévhez kötődve, inspirációként két évszámot jelöltek meg a pályázati kiírásban. A 800-as szám az Aranybulla kiadásának évfordulójára emlékeztet, az 1050 pedig arra, hogy Géza fejedelem a hagyomány szerint ennyi évvel ezelőtt alapította Fehérvárt. A beadott alkotások közül némelyik címében, némelyik hangulatában, utalásokkal kapcsolódott ehhez a kiíráshoz.

A négy díjazott egyike Deák Balázs fotós, filmes, aki az Archi II. és az Aeternum című hangulatos cianotípiákkal (kék nyomatokkal) szerepel a tárlaton. A másik Revák Katalin kerámiatervező művész, aki a Medve arany bullával című kerámiával érdemelte ki az elismerést. A két bájos kerámia figura egyikének mancsában egy pecsétszerű kerek tárgyat tart. A harmadik díjazott Szolnoki Szabolcs festőművész, akinek Plant in Grey című méretes festménye szürreálisan ábrázol egy szürke, minimalista környezetbe helyezett, attól elütő zöld növényt. A negyedik díjat pedig a grafikákkal, textil tervekkel is foglalkozó Vári Kovács Ágnes vehette át Lehrner Zsolt alpolgármestertől Aranykor című, látványos festményéért.  

A csütörtöki megnyitón Lehrner Zsolt köszöntője után Czene Márta festőművész ajánlotta a közönség figyelmébe a tárlatot, amelyen három, a múzeum gyűjteményéből meghívott Ujházi Péter- festmény is látható. 

Ezek a város alapításának 1000. évfordulója, tehát 1972 és azután keletkeztek. A "Fehérvár ostroma és Wathay elhurcolása", "Az utolsó pogánylázadás 1061-ben" és a "Jellasics futása" című képek most először láthatók így együtt. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában