2022.09.16. 20:05
Tíz civil központ tíz éve – Székesfehérváron
A Fehérvári Civil Központ előtti téren nyílt tárlat.
Plakátokon, fotórészleteken az elmúlt tíz év
Forrás: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap
Tíz évvel ezelőtt, 2012-ben, összesen húsz civil szervezet nyerte el az első alkalommal meghirdetett Civil Információs Centrum címet, köztük a székesfehérvári Echo Innovációs Műhely is – emlékeztetett a szervezet. Azt is megírták: eddig négy címbirtokosi időszak volt (2012–2014, 2015–2018, 2018–2020 és 2020–2022 között), melyek mindegyikében elnyerte a címet a fehérvári műhely.
Az országos hálózat 2018 óta az Emberi Erőforrások Minisztériuma helyett a Miniszterelnökség égisze alatt működik, 2020-ban pedig a Civil Közösségi Szolgáltató Központ nevet kapta meg. Jelenleg országosan húsz központ tevékenykedik a hálózatban, s mindegyikük rendszerint részt vesz az olyan országos kampányokban, mint a Civil véradás, a Civilnap vagy az Advent börze. Ezekből is láthatnak pillanatokat, szemelvényeket, miután a kiállítást szeptember 15-én Molnár Tamás civil ügyekért felelős tanácsnok és Zugor Zsuzsanna, az Echo Innovációs elnöke megnyitotta.
Frissen Fejérből
- Három gépkocsi karambolozott Székesfehérváron
- Videó: Váratlan jégeső verte a földet Székesfehérváron
- Emberségből jeles - Kitüntetéssel ismerték el munkájukat
- Tűzoltók testközelből – bárki beléphet a Fejér megyei laktanyákba
- Megemlékezés Székesfehérvár török alóli visszavételének 336. évfordulóján