2022.10.19. 19:18
Katonadalokról elméletben, gyakorlatban
A „Történelem dalban elbeszélve” című sorozat negyedik részéhez érkezett szerdán este a Szent István Művelődési Ház. A program vendége ezúttal Gelencsér József néprajzkutató, valamint a Tilinkó zenekar volt.
Forrás: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap
Gelencsér József néprajzkutató a Katonadalokról tartott előadást szerdán este a Szent István Művelődési Házban. Ezt követően a Tilinkó együttes katonadalok magyar, illetve kárpát-medencei világát mutatta be a közönségnek. Kneifel György, Kneifel Imre, Polgár Zoltán és Juhász Balázs népi együttese ezúttal a Rákóczi-indulóval kezdte a sort.
Kneifel Imre a katonadalok népzenében való megjelenéséről mesélt előtte a hallgatóságnak. A népzenét a maga önálló szépségében mutatta meg a zenekar, ezúttal kiemelve, hogyan élt a népzenében – több ezer más dallam mellett – például a hazafiasság témaköre. A sorozat következő előadására november 4-én kerül sor, ekkor Tari Lujza népzenekutató tart előadást a szabadságharcok üzenetéről.
Frissen Fejérből
- Három gépkocsi karambolozott Székesfehérváron
- Videó: Váratlan jégeső verte a földet Székesfehérváron
- Emberségből jeles - Kitüntetéssel ismerték el munkájukat
- Tűzoltók testközelből – bárki beléphet a Fejér megyei laktanyákba
- Megemlékezés Székesfehérvár török alóli visszavételének 336. évfordulóján