Még odaérhet az előadásra!

2023.06.08. 13:43

Egy láger, egy napló, két tulajdonos… és ami mögötte van

Szoleczky Emese és Berkesi Balázs a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum munkatársainak előadása Gyenes László, a Köfém egykori dolgozójának 2. világháborús hadifogsága alatt használt, kalandos életű naplójáról. A napló nem pusztán háborús relikvia, de emléket állít két embernek, akik bár sose találkoztak, mégis a történelem „azonos lapjára” kerültek.

Borsányi Bea

Emlékkönyvszerű bejegyzések Gyenes fogolytársaitól, jobb oldalon egy magyaros tulipánnal

Fotó: NZP

A német hadifogságba esett amerikai katonát, majd a szovjet hadifogolytáborrá vált lágerben fogvatartott magyar férfit az a napló köti össze, amelyet Howard E. Day bombázótiszt kezdett vezetni a lengyelországi Saganban és hagyta hátra, amikor 1945-ben a szovjetek közeledése miatt evakuálták. A kis könyvet a fehérvári Gyenes László találta meg és onnantól ő gyarapította a benne lévő bejegyzéseket. A naplót aztán magával hozta Magyarországra, majd 1974-ben a fővárosi hadtörténeti múzeumnak adományozta. Történetét mi is megírtuk, ám június 8-án csütörtökön – azaz ma – 16 órakor Önöknek is lehetősége van arra, hogy közelebbről is megismerjék a bejegyzéseket és azok történetét. A Zichy liget és a Malom utca sarkán található Városi Levéltár és Kutatóintézet előadótermében a napló kutatását végző két történész tart izgalmas előadást. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában