Tárlat

2024.01.16. 15:00

Minden körülmények között embernek maradni: holokauszt túlélők inspirálta kiállítás Gárdonyban

A holokauszt emléknapja előtt érkezett Gárdonyba „A művészet az elmondhatatlan tolmácsa” című kiállítás, amelyen Auschwitz-túlélők visszaemlékezései alapján készült képzőművészeti alkotások láthatók. A tárlaton összekapcsolódik az elfogadhatatlan múltat cipelő generáció, valamint a 21. században élő fiatalok világa.

S. Töttő Rita

Fotó: Nagy Norbert / FMH

„Megállok itt a fa tövében,/ lombját zúgatja mérgesen./ Lenyúl egy ág. Nyakonragad?/ nem vagyok gyáva, gyönge sem,/ csak fáradt. Hallgatok. S az ág is/ némán motoz hajamban és ijedten./ Feledni kellene, de én/ soha még semmit sem feledtem…” – többek között ezzel a Radnóti verssel nyílt meg és tíz napig látható a Nemzedékek Házában a Zachor Alapítvány vándorkiállítása, melynek megnyitójára január 15-én, hétfőn este kerülhetett sor. „A művészet az elmondhatatlan tolmácsa” címet kapta az Alapítvány projektje, majd az ebből készült tárlat, melyen a művészeti pályázaton résztvevő diákok olyan képzőművészeti alkotásai láthatók, melyeket Holokauszt-túlélők vallomásai alapján készítettek.

Ocsenás Katalin,  a Gárdonyi Géza Könyvtár és Kulturális Központ igazgatója megnyitó beszédében visszaemlékezett az egy évvel korábbi tárlatra:

- Tavaly ilyenkor a Reményi József doni fotós műveiből készült tárlatot installáltunk, melynek ugyanaz az üzenete, mint a mostani kiállításnak: az, hogy minden körülmények között emberek tudunk maradni. A januári időszak tehát nálunk emlékekkel teli: a doni áttörés emléknapjára és a holokauszt emléknapjára is emlékezünk ugyanis – fogalmazott az igazgatónő, kiemelve, hogy a Nemzedékek Házában látható utazókiállításra sok gárdonyi diák érkezik majd az elkövetkezendő tíz napban.  

Lőrinczy Barbara, az Alapítvány képviseletében ismertette: a Nemzedékek Házában látható utazó kiállítás a Zachor Alapítvány kezdeményezésére jött létre. Az Alapítvány a Dél-kaliforniai Egyetem USC Soá Alapítványával együttműködve hagyományosan évek óta rendez művészeti pályázatot általános iskola felső tagozatán tanuló és középiskolás diákok számára január 27-e, az auschwitz-birkenaui koncentrációs tábor felszabadulásának évfordulójára.

Fotó: Nagy Norbert / FMH

- A felállított molinókon diákok képzőművészeti alkotásai láthatók. A pályaműveket holokauszt túlélőkkel és szemtanúkkal készített interjúk inspirálták, melyeket QR-kód beolvasásával, digitális eszközökön tekinthetnek meg a látogatók. A molinókon lévő QR-kódok beolvasásakor videóinterjúkat találunk. Ezek, valamint a további több ezer interjúbeszélgetés fontos oktatási anyagként szolgálnak, nem csak a holokauszt, hanem az egész 20. század történelméről való oktatásban, valamint egyes történelmi helyzetek megélésének, döntési helyzetek megismerésében. A projekt, melynek keretében a kiállításon található alkotások készültek, a művészetet hívja segítségül az információk, érzelmek és reflexiók feldolgozásához, összegzéséhez és kifejezéséhez. Az első utazókiállítást 2017-ben rendezték – árulta el Lőrinczy Barbara, hozzátéve: a molinókon látható egyedi műalkotásokat - melyek lehetnek rajzok, festmények, montázsok vagy videók -, egy-egy holokauszt túlélővel készült videóinterjú inspirálta. A tablókon éppen ezért az alkotások alatt elolvasható a túlélő rövid életrajza, látható a fotója is, hogy minél jobban összekapcsolható legyen az általa inspirált képzőművészeti alkotással.

- A kiállítás megtekintését jó szívvel ajánlom diákcsoportoknak, felnőtteknek is. Pedagógusok számára számos továbbképzést szervez az Alapítvány, amely ingyenesen letölthető applikációt szintén ajánl, melynek segítségével országszerte számos városi sétán vehetnek részt az érdeklődők, betekintést nyerve például a ma már kis létszámú székesfehérvári zsidóság tragédiájába is.

Fotó: Nagy Norbert / FMH

Gergely Anna, székesfehérvári történész, muzeológus előadásában összegezte a zsidóság sorsát, tragédiáját, kiemelve a kiállítást helyszínét, Gárdonyt, ahol huszonöt zsidó személy, továbbá hét, magát nem zsidó vallásúnak tartott, de zsidó származású ember vált a holokauszt áldozatává – és akikről máig nem tudnak semmit. A szakember, aki az USC Soá Alapítvány Vizuális Történelmi Archívuma számára maga is készített interjúkat túlélőkkel, a feol.hu-nak elmondta: az alapítványt Steven Spielberg filmrendező hozta létre 1994-ben, a Schindler listája 1993-as filmje után.

- Az volt a cél, hogy holokauszt túlélőkkel interjúkat készítsenek a világ több mint ötven országában, így Magyarországon is. Több mint 55 ezer videóinterjú készült el az archívum számára. Magam is tagja voltam a magyarországi kutatócsoportnak. Az interjúk inspirálta képeket készítő fiatalok kiállítására 2020 és 2022 közötti pályamunkákból válogatták a szervezők a műveket, összesen harmincegyet.

A kiállításmegnyitó keretét Horváth Árpád népzenész, a Kákics és a Los Andinos zenekar tagja előadása, valamint Béres Enikő diák felolvasása adta.

Fotó: Nagy Norbert / FMH

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában