Középpontban a megye déli része

2024.03.11. 14:00

Délelőtti élmények – a népi kultúra éltetése Dél-Fejérben

A Kossuth rádió Országjáró Szombat Délelőtt című műsora Dél-Fejérben járt, Dég, Mezőszilas és Enying szerepelt az állomások között, ahol a helyi hagyományok, népszokások kerültek bemutatásra. Néhány érintettet pedig nekünk is sikerült megszólaltatnunk.

Kecskés Zoltán

Szanyi-Nagy Zsoltné a kézműves szakkör vezetője a mikrofon mögött a Kossuth Rádió Országjáró Szombat Délelőtt című műsorában, Taracközi Kinga kérdezte.

Fotó: Mudri Erzsébet

Már korábban olvashattak nálunk V. Varga József tollából erről a különleges szombatról. Kollégánk akkor a programokból és a finomságokból csemegézett. Ezúttal pedig az élmények kerülnek a középpontba.

Dégről szállt a muzsika: A szerelemről szólt az a tavaszba illő népdal, amit Illés Dóra adott elő. 
Fotó: Mudri Erzsébet

Mudri Erzsébetet, a Dégi Festetics Művelődési Ház és Könyvtár intézményvezetője elmondta nagyon örült a felkérésnek, amikor megkeresték a rádiótól, ugyanakkor nagyon izgultak is, hiszen ilyenben még nem volt részük, de ennek ellenére zökkenőmentesen ment minden:

– Különleges délelőtt volt mindenki számára. Vittem a stábnak pogácsát, üdítőt így egy kis "tea délelőtt" kerekedett ki az egészből. Természetesen volt némi izgulás, de ahogy a megszólítottak elkezdtek beszélni saját szakterületükről, mintha megállt volna az idő.  Olyan különleges embereket kerestek a rádió részéről, akik valami maradandót alkotnak és tesznek a közösségükért, így válogattam össze a megszólalókat. Nyilatkozott többek között Dudai Erika fazekas, Lukács Valéria jóga és citera oktató, Fodor Ilona a Margaréta Nyugdíjas Egyesület vezetője, Sósfalviné Horváth Erzsébet a dégi kastély tárlatvezetője, Szanyi-Nagy Zsoltné a kézműves szakkör vezetője, illetve Illés Dóra is, aki a beszélgetés mellett megcsillogtatta tehetségét is, énekelt és citerázott is.

A mezőszilasi állomás is szintén sok élményt tartogatott és nyugodtan mondhatjuk, a műsor igazi kincsekre lelt. Varga Bianka, a Mezőszilasi Hagyományőrző és Faluvédő Egyesület szóvivője a hagyományőrzés fontosságáról, a Miska-hegyi néptánccsoportról és a gyerekek bevonásáról is beszélt, megemlítve néhány kiemelt eseményüket, úgy mint a nagy sikerrel lezajló II. Téltemető forgatagukat, amiről mi is beszámoltunk a FEOL-on. Kutasi Dániel a néptánc és a zene szeretetéről beszélt és egy dél-alföldi dallal is megörvendeztette a hallgatókat. 

Szabó Eszter és Pethes Máté, a Mezőszilasi Gorsium Alapfokú Művészeti Iskola tanulóival érkezett az Országjáró műsorába.
Fotó: Rádió

A mikrofonhoz ült még Szabó Eszter, a Gorsium Alapfokú Művészeti Iskola felépítéséről, a tehetséggondozásról és természetesen a párjával működtetett Mezőszilasi Gorsium Kórusról is beszélt a műsorvezetőnek, Taracközi Kingának: – Mindig boldogok vagyunk egy-egy hasonló megkeresés kapcsán, hiszen Mezőszilas és az iskola a szívünk csücske, a tehetséges gyerekekről nem is beszélve, így szó ejtettünk többek között egyik tanítványunkról, Kökény Sionról is. Velünk volt a felvételen még két testvérpár, Jobban Hajna és Jobban Villő tanítványaim, szintetizátor/zongorát tanulnak, illetve kórustagok is és párom, Pethes Máté tanítványai, Kipilla Benedek és Kipilla Panna, akik gitárt tanulnak nálunk, illetve Panna kórustag is – fűzte hozzá.

A szabadhídvégi önkormányzattól pedig azt a tájékoztatást kaptuk, hogy büszkeségük, az Együtt Szabadhídvégért Egyesület Társulata  a Nemzeti Művelődési Intézettel együttműködésben szervezett program keretében  Baranyi Ferenc: A lónak vélt menyasszony című vásári komédiáját adták elő Enyingen. Azt a darabot, amivel egyébként Fejér Vármegyét képviselték a  IX. Pajtaszínházi Szemlén január 27-én a Nemzeti Színházban. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában