Megye foci

2017.09.18. 08:37

Változások az élen: A Mór vezeti a tabellát, és a Gárdony-Agárd is egyet lépett előre

A 6. fordulót játszották le a csapatok Fejér megye első osztályú labdarúgó-bajnokságában. A Mór és a Gárdony idegenben gyűjtötte be a három pontot.

Káldor András

Sárosd-Polgárdi 3-0 (1-0)

Sárosd, 100 néző

Vezette: Cseh Roland

Sárosd: Rauf T. – Susa, Somogyi Sz., Szurovcsják L. (Vajda), Killer M. – Lendvai, Rottmann (Arany), Meszlényi (Truszek), Kosaras – Kovács Á. (Dvéri Zs.), Szabó N. Vezetőedző: Dvéri Zsolt

Polgárdi: Berta (Tóth Á.) – Somogyi E., Csizmadia G., Szabó B., Cseh – Kókány (Schultz), Farkas D., Borostyán, Tóth P. – Holka, Farádi (Petrovics). Vezetőedző: Egerszegi Zoltán Gól: Szabó N. (38.), Killer M. (54.), Vajda (76.)Jók: Rottman (a mezőny legjobbja), az egész csapat, illetve senki

A hazai csapat támadólag lépett fel és hamar tudatosították a vendégekkel, hogy ezen a mérkőzésen sok keresnivalójuk nem lesz Sárosdon. Ennek szellemében formás támadások futottak hazai részről, a 22. percben Susa Krisztián 25 méteres szabadrúgása csak centiméterekkel kerülte el a bal felső sarkot. Aztán a 38. percben egy hazai labdaszerzés után Lendvai Tamás indította Kovács Ádámot, ő tovább passzolt Szabó Noberthez, aki egy csel után kilőtte a hosszú sarkot. 1-0. A második félidő elején 11-eshez jutott a Sárosd, Kovácsot buktatták a vendégvédők a 16-oson belül, a büntetőt Killer Máté magabiztosan értékesítette. 2-0. A folytatásban a hazai rohamok nem hagytak alább, a helyzetek azonban kimaradtak. A 76. percben Szabó N. szerzett labdát a félpályánál indította Vajda Viktort, aki futtából, 20 méterről kilőtte a bal alsó sarkot. 3-0.A végére még egy Susa szabadrúgás maradt, de a sorfalban elakadt a labda. A sárosdi gárda egyre jobb formába lendül, teljesen megérdemelten nyerte meg a mérkőzést, zsinórban a harmadik győzelmét aratva.

Sárbogárd-Martonvásár 1-1 (1-1)

Sárbogárd, 200 néző

Vezette: Rózsa József

Sárbogárd: Nyári – Németh K. (Gráczer Bálint), Nagy Á., Hegedűs Gy., Gulyás-Kovács – Bezerédi (Krajcsovics), Gráczer G. (Rezicska), Laták, Gráczer Bence – Lajtos (Boros), Tóth Zs. Vezetőedző: Deák Miklós

Martonvásár: Végh – Hernádi, Vörös F., Radics, Tokodi – Magyar B., Kovács D., Kővári F., Szilágyi R. (Cziklin) – Cservenka, Kádár (Telek). Vezetőedző: Patkós Csaba

Gól: Laták (33.), illetve Gráczer Bence (44., öngól)

Jók: Nyári, Hegedűs Gy.,illetve. Magyar B., Kővári F.

A középmezőnyben elhelyezkedő csapatok mérkőzésén a szép számmal kilátogató nézők jó játékot és hazai győzelmet reméltek az elmúlt hetek vereségei után. A 11. percben a bal oldalról elvégzett szöglet után tűzijáték alakult ki bogárdi kapu előtt, de a védelemnek sikerült menteni. A szorításból kijött a hazai csapat és néhány perc múlva Gulyás-Kovács Géza középre adott labdáját Gráczer Bence 6 méterről centiméterekkel fejelte fölé. A 33. percben egy, a büntetőterületen belülre passzolt labdát Laták Bertold a védő szabálytalansága miatt nem tudott átvenni, a játékvezető a lerántásért büntetőt ítélt. A sértett a jobbra mozduló kapus mellett magabiztosan lőtt a bal alsó sarokba.1-0. A félidő befejezése előtt bal oldalról szabadrúgáshoz jutott a vendégcsapat, a kaputól 35 méterre. Magyar Balázs kapu elé ívelt labdáját Gráczer Bence a bal alsó sarokba csúsztatta. Öngól, 1-1. A második félidőt martonvásári fölény és számtalan helyzet kialakítása jellemezte, míg a Sárbogárd erőtlen támadásait könnyűszerrel hárította a vendégek védelme. A hazai csapat örülhet a döntetlennek, míg a Martonvásár két pontot ajándékban hagyott Sárbogárdon.

Tordas-Mór 1-3 (1-0)

Tordas, 150 néző

Vezette: Altorjay Áron G.

Tordas: Szabó B. – Kerényi (Berki), Udvaros, Hadnagy, Kun – Kőszegi, Vörös F., Szabó T., Gergely (Szmok) – Barbai, Pongrácz. Vezetőedző: Korolovszky Gábor

A móri Végvári Ádám (fehér, 5) fejelte csapata második találatát a Tordas kapujába Fotó: Kricskovics A.

Mór: Zelizi – Végvári, Joó (Radács), Kaszás, Kállai (Szekeres) – Meggyes, Tar B., Szabó B., Mayer – Osgyán (Ács), Véninger. Vezetőedző: Németh Bálint

Gól: Tar B. (öngól, 44.), illetve Véninger (46., 60.), Végvári (49.)

Jók: Kun, illetve Végvári, Tar B., Mayer, Véninger

 

Lajoskomárom-Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő 0-3 (0-1)

Lajoskomárom, 130 néző

Vezette: Jónás Péter

Lajoskomárom: Sári – Nyári, Nyul (Berta), Vadászi (Kövecses), Posta – Fodor M., Nyitrai, Gergő, Czéhmeiszter (Szabó Z.) – Falvai, Borbás. Vezetőedző: Miskovicz Bálint

Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő: Heim – Rodenbücher (Oláh), Berndt (Fukász), Nagy Á. (Tóth B.), Ihász (Balogh B.) – Balogh Á., Bernáth Gy., Ambrus, Klauz (Kocsis D.) – Hanák, Fodor G. Vezetőedző: Balogh Zsolt

Gól: Berndt (10.), Balogh Á. (65.), Tóth B. (92.)

Kiállítva: Posta (29.)

Jók: Nyári, Czéhmeiszter, Borbás, illetve Hanák, Berndt, Fodor G.

A kitűnően előkészített jó talajú pályán, a 10. percben Berndt András 18 méteres középre tartó labdája „átcsúszott” Sári Márk kapus lába és kezei között. 0-1. A mérkőzés a 30. percben dőlt el, amikor Posta Leventét lerántották a felezővonalnál, ő szabadulni akart, ezt a játékvezető túl szigorúan piros lappal büntette. Tíz emberrel dicséretesen küzdött a hazai csapat több egyenlítési lehetősége közül Vadászi Bence helyzetét védte az 56. percben Heim Attila. A 63. percben Nagy Ákos elesett a tizenhatoson belül, meglepetésre Jónás Péter játékvezetőbüntetőt ítélt. A vendégek Balogh Ádám révén növelték előnyüket. 0-2. A 92. percben Tóth Barnabás egy kényszerítőzés után 10 méterről helyezett a hálóba. 0-3. A szerdai Magyar Kupa mérkőzésre a vendégek főpróbája sikerült jobban.

Enying-Ikarus-Maroshegy 1-1 (0-1)

Enying, 100 néző

Vezette: Závotka Csongor

Enying: Molnár B. – Kovács L., Kalló, Rados (Szőke), Szili B. – Bogár, Harangozó (Boda), Vas (Gergye), Paluska – Molnár L. (Simon M.), Báles. Vezetőedző:Vas Tibor

Ikarus-Maroshegy: Matócza – Kummer, Horváth Zs., Jámbor, Dopuda – Tóth R., Bencze J. (Kovács L.), Andróczi, Farkas G. – Hart (Klémán), Pongrácz. Edzők: Gelencsér Tibor, Pongrácz Gábor

Gól: Báles (54.), illetve Andróczi (10.)

Jók: Báles, Molnár B., Bogár, illetve Dopuda, Farkas G.

Frissebben kezdte a játékot az Ikarus. Több veszélyes támadás kialakítása után már a 10. percben eredményt hozott a vendégek fölénye, Andróczi Krisztofer egy szabadrúgásból belőtt labdát csúsztatott közelről a hálóba. 0-1. A félidő további részében kiegyenlítettebb lett a játék. Ugyan mindkét csapat több helyzetet dolgozott ki, de a küzdelmek nagy része mezőnyben zajlott. A 46. percben egy büntetőterületen belüli hazai szerelést ítélt szabálytalannak a játékvezető, a 11-est Molnár Bence bravúrral hárította. Az 54. percben Paluska Krisztián kényszerítője után Báles István kapott nagyszerű indítást, aki higgadtan emelt a kapus fölött a hálóba. 1-1. Habár mindkét együttes eldönthette volna a három pont sorsát, az Ikarus több ziccert hibázott így az Enying örülhetett jobban a pontnak.

Baracs-Mezőfalva 1-0 (0-0)

Baracs, 150 néző

Vezette: Domak Ádám

Baracs: Tóth N. – Fülöp, Rezes (Horváth D.), Prókai (Varga T.), Bartók S. – Éliás, Czifra (Szurma), Badi, Bozoki – Szili Sz, Balogh D. Vezetőedző: Gyalus Zoltán

Mezőfalva: Papp M. – Balázs, Szabó E. (Csányi), Móricz, Sági J. – Sági R. (Velez), Erős, Mekota, Bartus (Szepesi) – Vörös B., Oroszi. Vezetőedző:Masinka László

Gól: Bartók S. (89.)

Jók: Badi (a mezőny legjobbja), és az egész csapat, illetve Papp M., Balázs, Móricz

Az első húsz percben több helyzete volt a Baracsnak, de ezek kimaradtak. Majd a szünet után kiegyenlítettebbé vált a játék, nagy küzdelemmel párosulva. Aztán Bartók Barnabás büntetőt hibázott, Papp Martin megfogta a rosszul helyezett lövését. Ezt követően folytatódott a hazai fölény, és a 89. percben újabb tizenegyeshez jutottak a vendéglátók. Ezt már Bartók értékesíteni tudta. 1-0.

A találkozó botránnyal ért véget, a lefújás után a mezőfalvai vezetők megtámadták, és nyomdafestéket nem tűrő szavakkal illették a játékvezetőt, és a rendőröknek kellett közbeavatkozniuk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában