NB III-as labdarúgó bajnokság

2017.10.16. 19:00

Továbbra is menetel a Vidi II

Az NB III-as labdarúgó bajnokság 10. fordulójában a Videoton második csapata a vártnál nehezebben győzte le fővárosi ellenfelét.

Krebsz András

Az első csapatból visszajátszó Szabó Bence is betalált

Fotó: Nagy Norbert

Videoton FC II-THSE Szabadkikötő 4-3 (1-2)

Sóstói Stadion, 100 néző, vezette: Rózsavölgyi Dávid.

Videoton II: Hársfalvi – Bolla, Mocsi, Tóth B., Lencsés – Burka (Torvund, 46.), Takács M. – Szabó B., E. Hadzic (Varjas, 80.), Lőrincz (Lassú, 81.) – Galacs. Vezetőedző: Tímár Krisztián.

Az első csapatból visszajátszó Szabó Bence is betalált
Fotós: Nagy Norbert

A 2000-ben alapított, az elmúlt hat mérkőzésén pontot sem szerző budapesti klub játékosai álmosan kezdtek, az 5. percben Szabó Bence senkitől sem zavartatva lőtt a kapuba, 1-0. A félidő hajrájában azonban nemcsak egyenlítettek, de a vezetést is átvették a vendégek: Farkas fejjel, a Tóth Bence hibáját kihasználó Németh Gábor pedig lábbal mattolta Hársfalvit, 1-2.

A szünet után hamar jött az egyenlítés, Galacs kisodródott helyzetből pörgetett a hálóba, 2-2. Nem sokkal később Tóth Henrik kihagyta a mérkőzés helyzetét, ezt előbb Lőrincz önzetlensége után Galacs, majd a csereként pályára lépő Torvund büntette meg, 4-2. A lefújás előtt Szalai révén szépítettek a vendégek, 4-3. A piros-kékek a Kaposvár botlásának köszönhetően vezetik az NB III Nyugati csoportját.

- Jár a gratuláció a csapatomnak, bár nem vagyok maradéktalanul elégedett a látottakkal. A védekezésünk nem igazán működött, ellenben a támadójátékunkra nem lehet panasz. Szép akciókat vezettünk és a négy lőtt gól önmagáért beszél – értékelt Tímár Krisztián, vezetőedző.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában