Megszakadt sorozat

2018.02.13. 21:18

Idei első vereségét szenvedte el a felcsúti labdarúgócsapat

A skandináv gárda egygólos sikere azt jelentette, hogy az NB I-es Puskás nem tudta megőrizni hibátlan mérlegét a hispániai edzőtáborban.

Nagy Péter

Ezekiel Henty (pirosban) tavasszal a Puskás Akadémia sikeréért küzdhet

Fotó: Kricskovics Antal

SK Brann Bergen-Puskás Akadémia 1-0 (0-0)

A norvég SK Brann ellen megvívott felkészülési mérkőzés előtt jelentették be a Puskás felcsúti főhadiszállásán az újabb légiós, Ezekiel Henty érkezését. A Videotonnál kegyvesztett nigériai támadó a bajnokság végéig, kölcsönbe érkezett a honi pontvadászat nyolcadik helyezettjéhez. A 24 éves futballista az ősz folyamán 18 összecsapáson lépett pályára piros-kék mezben, ezeken a találkozókon ötször volt eredményes. A hírek szerint a Viditől magatartásbeli problémák miatt száműzött Henty annak ellenére kötött ki a Pintér-alakulatnál, hogy a fehérváriak többek között visszautasították a pozsonyi Slovan ajánlatát is a labdarúgóért.

- Örülök, hogy a Puskás Akadémiához kerültem a szezon végéig, annak pedig még inkább, hogy végre nem Denis Klinar ellen kell játszanom, hanem vele egy csapatban, mert ő egy nagyon technikás és gyors védő – mondta az új igazolás, aki a PAFC jobbhátvédje ellen legutoljára a szlovén bajnokságban lépett pályára három évvel ezelőtt.

Ezekiel Henty (pirosban) tavasszal a Puskás Akadémia sikeréért küzdhet
Fotós: Kricskovics Antal

Háromszoros norvég bajnok és hatszoros kupagyőztes várt az akadémistákra utolsó marbellai előkeszületi találkozójukon. A bergeni klubnál egykoron Korcsmár Zsolt kereste kenyerét, a 27-szeres magyar válogatott labdarúgó 2010 és 2013 között összesen 90 mérkőzésen szerepelt a skandinávoknál. Az idei edzőmeccsek során még veretlen felcsútiak joggal reménykedhettek egy újabb győzelemben, de Heltne Nilsen révén a Brann járt közelebb a vezetés megszerzéséhez öt perc elteltével. A gól nélküli – és kiegyenlített játékot hozó – első félidőt követően Jonas Gronner fejjel talált a magyarok hálójába, majd Azar Karadas révén meg is duplázhatták volna előnyüket a norvégok. Így a Puskás az ukrán Dinamo Kijev és a spanyol Real Balompédica Linense felett aratott sikere, illetve a kínai Tiencsin Teda ellen elért döntetlenje után vereséggel zárta második spanyolországi túráját. A Magyar Kupában még érdekelt Fejér megyeiek február 20-án, Zalaegerszegen játsszák első tétmeccsüket, a sorozat nyolcaddöntőjében.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában