2019.08.17. 10:00
Volt meccs, van meccs, lesz meccs
Az a döntés született az MLSZ péntek délelőtti ülésén a Balmazújváros licence-ügyével kapcsolatban, hogy nem született döntés… A szövetség elnapolta a kérdést, így vasárnap 17.30-kor Hajdú-Bihar megyében lép pályára az eddig hibátlan Aqvital FC Csákvár labdarúgócsapata az NB II 4. fordulójában.
Mészáros Dávidék (fehér) három bajnokin 9 pontot gyűjtöttek Fotó: Kricskovics Antal / Fejér Megyei Hírlap
„Ilyen helyzetben nemcsak játékosaim, de még én sem voltam” – nyilatkozta Visinka Ede vezetőedző az Aqvital FC Csákvár honlapjának, miután csütörtökön este még nem tudhatta, hogy vasárnap vár-e rájuk egy cirka 600 kilométeres „kiruccanás” vagy sem.
Mint ismert, a Balmazújváros egyesülete nem tudta becsatolni a szövetség felé a szükséges iratokat, így megvonták a licencét július végén. Az immáron három fordulót maga mögött hagyó NB II-es labdarúgó-bajnokságnak azonban azóta is tagja a Hajdú-Bihar megyei gárda, amely az élvonalbeli Debrecennel kötött egyezségnek köszönhetően ígéretes tehetségekkel erősített. Így történhetett meg, hogy a hajdúsági ifik meglepetésre leikszeltek a Siófokkal, majd utána kétszer is csak egy góllal maradtak alul a Szeged és a Szolnok ellenében.
Mivel az MLSZ pénteken elnapolta a döntést licence-ügyben, így egyelőre tovább folytathatja szereplését a Merkantil Bank Ligában a Balmaz Kamilla Gyógyfürdő.
Jó hír tehát, hogy lesz meccs e hétvégén, ahogy az is, miszerint Farkas Aurél és Falusy Bálint is felépült sérüléséből. A pozitív életérzésben egyedül a Budafok ellen kiállított Skribek Alen két bajnokiról szóló eltiltása rondít bele…