Lapos kezdés utáni kudarc

2020.01.20. 20:03

A Ferencváros elleni vereség okait keresi a fehérvári menedzsment

A jégkorong Magyar Kupa döntőjében 6-3-as ferencvárosi siker született, amit a játékosok mellett a szurkolók is nehezen emésztettek meg.

Dévai N. Csaba

A húzóemberektől sem érkezett az a teljesítmény, ami elég lett volna a Fradi ellen

Fotó: Dömötör Csaba / Nemzeti Sport

A sportban az a szép, hogy bármi megtörténhet. A labda gömbölyű, mondják a labdarúgásban, a jégkorongot pedig jégen, nem papíron játsszák. Ennek ellenére érthető módon csalódást keltett a fehérvári szurkolók körében, hogy vasárnap címvédés helyett ezüstéremmel tért haza az együttes Miskolcról, miután a magyar bajnokságban szereplő Ferencváros a mérkőzés jelentős részében vezetve mondhatni magabiztosan győzni tudott.

– Finnországban úgy tartják, könnyebb valamit lerombolni, mint építkezni, ezúttal ez volt a helyzet – értékelt a mérkőzést követően Hannu Järvenpää vezetőedző. – Domináltunk a mérkőzés nagy részében, a Ferencváros végig arra törekedett, hogy rombolja a játékot, és mi hiába építkeztünk, ők ebben jeleskedtek, emellett pedig kiválóan is védekeztek. Ez a mérkőzés a Dornbirn elleni találkozóra emlékeztet: mi keményen dolgoztunk, a gólokat mégis ők lőtték. Egy biztos – a mérkőzés után „két korcsolyával állunk a jégen”, és ez a vereség megtanít minket alázatosnak és szerénynek lenni.

Kóger Dániel csapatkapitány a szurkolói támogatás fontosságát is kiemelte.

– Talán egy kicsit ugyanabba a hibába estünk, mint szombaton. Laposan kezdtünk, és a Ferencváros egy komoly menetelés végén volt ebben a kupasorozatban, sokat tettek érte, hogy idáig jutottak, előzőleg a MAC ellen is győztek, ők most jobban akarták ezt a győzelmet. Csalódottak vagyunk, hogy nem tudtuk megnyerni a mérkőzést, a végén elég nagy nyomást helyeztünk a kapujukra, de nem mentek be a helyzetek. A végszó azonban a köszöneté: hálásak vagyunk a biztatásért azoknak a szurkolóknak, akik eljöttek Miskolcra és mellettünk álltak.

A húzóemberektől sem érkezett az a teljesítmény, ami elég lett volna a Fradi ellen
Fotó: Dömötör Csaba / Nemzeti Sport

A döntő első gólját – emberhátrányból – Erdély Csanád szerezte, ez volt az első és utolsó alkalom, hogy vezetett a fehérvári együttes.

– Végig futnunk kellett az eredmény után. Ilyenkor, ahogy az idő halad egy ilyen mérkőzésen, a csapat, amely előnyben van, vissza próbál állni és tüskésebben védekezni. Ez most a Fradinak jól sikerült, a jövőben azon kell változtatnunk, hogy ne kerüljünk ilyen helyzetbe, nekünk kell megszerezni a vezetést, és meg is tartani azt. Magunkban kell keresni a hibát, át kell gondolnunk a dolgokat. Az volt a probléma, hogy ahogy mi lőttük a gólokat, azonnal tudtak válaszolni. Gratulálok a Ferencvárosnak.

Az eredmény mellett a klub menedzsmentje sem ment el szó nélkül, hivatalos közleményt adtak ki. Ebben azt írták, hogy megvizsgálják, milyen okok vezettek a szezon eddigi hullámzó teljesítményéhez, amire jó példa volt a kupahétvége is, illetve még a középszakasz előtt le kell vonniuk a megfelelő következtetéseket. Erre már csak azért is hatalmas szükség lesz, mert a Fehérvár a pénteki, Salzburg elleni mérkőzés eredményétől függetlenül a 9. helyen kezdi majd a középszakaszt, ami egyben azt is jelenti, hogy két bónuszponttal vágnak neki a rájátszásért vívott harcnak – a hatodik, hetedik, nyolcadik csapat nyolc, hat, illetve négy ponttal indul.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában