Zsinórban a harmadik

2020.12.16. 21:57

Vesztett helyzetből állt talpra az Alba a körmendiek ellen

A férfi-kosárlabdabajnokság 4. fordulójából elmaradt mérkőzést pótolta az Alba Fehérvár és az Egis Körmend együttese. A házigazdák folytatni szerették volna győzelmi sorozatukat, melyet, ha nehezen is, de hoztak.

Káldor András

A 23 pontos Ron Curry (Alba, fehér) kosárra tör Jagan Mosley mellett Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Fotó: gaborfeherphoto

Emberfogással kezdett a Körmend, és egy szerzett labdából Travis Taylor érte el a meccs első pontjait, melyet Stacy Davis egalizált. Aztán a dudaszó megszólalásának pillanatában Esa Ahmad eresztett el egy hajszálpontos triplát, némileg megtörve a csendet. Majd a palánk alatt is megharcolt egy labdáért az amerikai center, igaz, ezt követően Mócsán Bálint pontjai ismét egyenlő állást hoztak (7-7). A vasi gárda jól tartotta magát, bár az Alba két-három pontos előnyét a negyed jelentős részében őrizte, egészen Ferencz Csaba pályára lépéséig. Ekkor a vajkezű bedobó hármasa újfent meghozta az egyenlítést, sőt Xavier Thames büntetői után már előnybe is kerültek a játékrész végére a piros-feketék (16-18). A második negyedben folytatódott a húzd meg, ereszd meg játék, de a 13. percben megint Ferencz triplája lendített csapata szekerén (20-25). Jött néhány albás baki, ami kifejezetten nem tett jót, és nem is tetszett Forraynak, aki – talán jobb is, hogy nem hallottuk, mit mondott, miközben – széttárva karját gesztikulált. Bár mindössze egypontos volt a körmendi előny, de ezekben a percekben nem volt meggyőző a hazaiak játéka, és mondhatni, a lehető legjobbkor jött a 17. percben Vojvoda trojkája, amely egyúttal újra vezetéshez juttatta csapatát (32-28).

A 23 pontos Ron Curry (Alba, fehér) kosárra tör Jagan Mosley mellett Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

A nagyszünet után ötpontos Alba-előnynél folytatódott a csata, de elég gyorsan elfogyott, mivel Jagan Mosley és Ferencz tett arról, hogy szorossá váljon az állás (41-40). Ennek tetejébe Ferencz a festékből is betalált, és egyből fordult a kocka. Fej fej mellett haladtak a csapatok, de egy-két kisebb hiba elég volt ahhoz, hogy a Körmend hirtelen öt pontra növelje Mosley duplájával a szűkös előnyét. Megélénkült a mecscs, a palánk alatt a tengerentúli játékosok vívtak ádáz harcot, ám közülük inkább a körmendiek kapták el a fonalat, és Thames, valamint Mosley kosarainak köszönhetően igencsak megléptek a 26. percre (52-60). Ráadásul az Alba érthetetlenül elbizonytalanodott, nem dobták el tiszta helyzetekben a labdát, és nem véletlenül kérte ezt számon tőlük Forray. A második félidőre elkapta a fonalat Mosley, aki az első húsz percben mindössze 2 pontot ért el, a negyedik negyed előtt azonban már 14-nél járt. Tíz pont volt a különbség a záró játékrész előtt, a Fehérvár próbált sebességet váltani, míg ellenfele a biztos labdajáratásra törekedett. Ron Curry triplája hozott némi reményt, de Xeyrius Williams és Taylor lehűtötte a kedélyeket (66-74). Majd Curry lekopírozta előző kosarát, meccsben tartva csapatát. Űzte- hajtotta a vasiakat a gárda, és 4 perccel a vége előtt Vojvoda hármasa a „Kígyó térről” behullott (79-79). Akárcsak a következő támadásnál, amikor szinte ugyanúgy talált be az irányító, és ehhez még Curry is hozzátette a magáét, ugyancsak hármasból – megnyerve a meccset ezzel.

JEGYZŐKÖNYV

Alba Fehérvár–Egis Körmend 91-82 (16-18, 25-17, 19-35, 31-12)

Székesfehérvár, zárt kapuk mögött, v.: Cziffra Cs., Török R., Farkas Giu

Alba Fehérvár: Vojvoda 26/9, Curry 23/12, Lukács N., Davis 19, Ahmad

19/3. Csere: Omenaka 4, Balsay, Takács Martin, Takács Milán. Vezetőedző:

Forray Gábor

Egis Körmend: Thames 14/3, Mosely 16/3, Mócsán 5/3, Durázi,

Taylor 16. Csere: Takács K. 5/3, Tóth N., Williams 9/3, Ferencz 17/15,

Oroszi. Vezetőedző: Ziga Mravljaku

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában