Frissen Fejérből

2021.03.24. 19:14

Négyen jutottak a női döntőbe

Mindkét, fehérvári klubban sportoló öttusázó, Kovács Sarolta és Alekszejev Tamara is bejutott a 2021-es esztendő első Világkupa-futamának döntőjébe.

Ferencz Balázs

Fotó: Buza Virág

Március 24-e az öttusa ünnepnapja immár. Mert hosszú kényszerpihenő után újra versenyezhettek a világ pentatlonistái. A budapesti világkupa-viadal nem csupán a 2021-es esztendő első nemzetközi megmérettetése a sportágban, de a koronavírus miatti zárás feloldása is egyben. A fővárosi megmérettetés 80 fős női mezőnyében rajthoz állók zöme egy éve nem versenyzett komoly nemzetközi viadalon, de akadt olyan sportoló is, aki utoljára másfél évvel ezelőtt küzdhetett éremért.

Fotó: Buza Virág

Közéjük tartozott a Volán Fehérvár immár olimpiai kvótával rendelkező 30 esztendős üdvöskéje, Kovács Sarolta is. A fehérvári világbajnok próbálta hasznosan tölteni a kényszerszünetet, a futására koncentrált leginkább, de ahogy a selejtezőben produkált eredményei mutatták, a többi számot sem hanyagolta el. A C csoportban kapott helyet, s a vívópáston nagy kedvvel forgatta párbajtőrét. 16 asszót vívott meg győztesen, s csak tízen szúrták meg, így az előkelő negyedik hely volt az övé. A Ludovika Aréna medencéjében a tőle várható tempóban úszott, 2:10,64 perces ideje az ötödik helyre volt elég, s összesítésben az élre állt.

Fotó: Buza Virág

Az Alba Öttusa SE még kvótáért harcoló kiválósága, Alekszejev Tamara is próbálta követni honfitársát, s barátnőjét. Csak egy tussal adott kevesebbet és kapott többet, mint Saci, 226 pontjával a hetedik volt az első szám után, majd 2:16,77-tel hozta azt az időt a vízben, amit tud. A kombinált szám előtt ő is biztos finalista pozícióban állt, csak arra kellett törekednie, hogy tartsa ötödik helyét, vagy maradjon az élbolyban. Kovács után 20 másodperces hátránnyal rajtolt Alekszejev, azonban a végére két helyet is javított, s harmadikként masírozott a fináléba. Kovács Saroltának nem kellett megszakadnia, tartalékolhatott a pénteki döntőre, ahova nyolcadikként lépett.

Alekszejev Tamarának sem okozott gondot a továbbjutás Fotó: Buza Virág

Az A csoportban Gulyás Michelle az ötödik, Guzi Blanka a hatodik helyen zárva jutott a pénteki döntőbe. Simon Sarolta a 17., Réti Kamilla a 19. helyen ért célba a B csoport kombinált számában, így nem jutottak a döntőbe.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában