Elégedett lehetett az olimpiai bajnok

2021.05.20. 14:58

Eredményesen zárták az U19-es országos bajnokságot a Volán Fehérvár öttusázói

Egyéniben két ezüstéremmel és egy bronzmedállal, csapatban pedig két aranyéremmel tudták le a hazai rendezésű U19-es országos bajnokságot a Volán Fehérvár öttusázói.

Ferencz Balázs

2021.05.19. U19 öttusa országos verseny az ikarusz pályán. Szfvár. Nagy Norbert. Fejér Megyei Hírlap.

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Rangos megmérettetés volt a székesfehérvári U19-es öttusa, vagyis ebben a korosztályban még négytusa ob, hiszen a honi presztízs mellett válogatóviadaként is szolgált a közelgő Európa-bajnokságra és világbajnokságra.

Az időjárás a fiúk mezőnyét fogadta kegyeibe, s a nap csillogón sütött a Volán Fehérvár ifjú titánjaira is. A 200 méteres úszás során a 16 éves Csák Milán hasította a vizet a leggyorsabban, s a Volán Fehérvár tehetsége a vívópáston is remekelt. 19/5-ös mérleget produkált. Pole pozícióból kezdhette a kombinált számot, de végül másodikként ért célba, mert Gáll Andrást nem lehetett feltartóztatni. A Trion SC 17 éves kiválósága majdnem fél perccel volt jobb a mezőnynél a laser runban, s lett országos bajnok. A bronzérem Tamás Botondnak (UTE) jutott. A csapataranyat itthon tartották a volánosok, Csák Milán, Tárkányi Zsombor, és Némedi Ádám a KSI és a BHSE trióját utasították maguk mögé.

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

A lányoknak már nem csak egymással, de a széllel és az esővel is meg kellett birkózniuk. Az úszást a miskolci Swimming Pentathlon Club színeiben versenyző, 15 éves Kozma Réka nyerte, a vívásban a Lőrinc 2000 SE-s, 16 esztendős Marschall Réka forgatta legpontosabban a párbajtőrt, 25 asszót nyert, s hatszor kapott ki. Legjobb fehérváriként Gyugyi Laura hatodikként rajtolhatott a laser-runban, s hosszú lépteivel egészen a második helyre futott fel.

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Versenyben volt az aranyért, de a showt nem ő, hanem a Honvédot erősítő Bauer Blanka vitte el. A 15 éves fővárosi lány nem kevesebb, mint 1 perc 17 másodperces hátránnyal, a 16. pozícióból vágott neki a lövészettel tarkított 3200 méteres futásnak, s a kombi végén egészen elképesztő teljesítményt nyújtva 37 másodperces fórral utasította maga mögé a teljes U19-es mezőnyt. Gyugyi ezüstje mellett a bronz is a Volán telep kerítésén belül maradt, hiszen az ugyancsak U17-es korosztályú fehérvári Walthier Laura ért célba harmadikként. Sejthető volt, hogy ilyen egyéni eredményekkel fényes lesz a csapatérem is.

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

A fiúkhoz hasonlóan a Volán Fehérvár ifjú hölgyei, Gyugyi Laura, Walthier Laura, Gyarmati Lili lettek a bajnokok, a BHSE és a Swimming PC előtt.

 

A Volán szakosztály-vezetője, a 2004-es athéni olimpia bajnoka, Vörös Zsuzsanna elégedett volt a kék-fehér tanítványokkal. Úgy tűnik, újabb sikergeneráció fejlődhet Fehérváron.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában