kosárlabda

2021.06.08. 22:41

Reális a sorrend

Az alapszakaszban is élen végző Körmend mögött második lett az U20-as fiú bajnokságban az Alba kosárcsapata.

Horog László

Pethő Ákos ezüstéremre vezette csapatát

Fotó: Horog László / Fejér Megyei Hírlap

A Ludovika Arénában remek hangulatú aranycsatát vívott az Egis Körmend és az Alba, a húsz éven aluliak országos fináléjában a vasiak végül 65-60-ra nyertek. A fehérváriak trénere, Pethő Ákos természetesen csalódott az eredmény miatt, ám azt mondja, a második hely miatt nem kell szégyenkezniük.

– A döntőig szépen meneteltünk, a Körmend megérdemelten lett bajnok, nem véletlenül nyerték meg az alapszakaszt, a dobogósok sorrendje tükrözi az erőviszonyokat, a Körmend, az Alba és a Sopron a három legjobb együttes ebben a korosztályban. Az eredményeket tekintve jól kezdtük a nyolcas döntőt, a TF Budapest és a Rátgéber Akadémia ellen nem dobtunk jól, mégis nyertünk különösebb gond nélkül. A TF az elején mindent beszórt, fokozatosan vettük át az irányítást, a pécsiek ellen nagyszerűen védekeztünk, az első három negyedben nem kaptunk összesen 30 pontot, a szezon legjobbját produkáltuk e tekintetben. Aztán következett az utolsó csoportmeccs, a Körmenddel szemben, ott kulcsemberünk, Awogbemi Sodiq az első másodpercben kiszállt a játékból, a feldobásnál ugrott, és rosszul fogott talajt, kiment a térde, rá azon a meccsen már nem számíthattunk. A következő napokon már ott volt a pályán, de a vasiak ellen nagyon hiányzott. Félidőben így is vezettünk, végül 69-51-re kikaptunk. A Körmend az életéért küzdött, ugyanis ők vereséggel kezdtek, egy ponttal kikaptak a pécsiektől, ha nyerünk, könnyen elbúcsúzhattak volna. Végül az Egisszel léptünk tovább a csoportból, a Debrecent meg­győző játékkal vertük, ezzel jutottunk a fináléba.

Pethő Ákos ezüstéremre vezette csapatát
Fotó: Horog László / Fejér Megyei Hírlap

A Körmend kezdett jobban, majd az Alba visszajött a meccsbe, a vezetést is átvették, fej fej mellett haladtak a lefújásig. Az utolsó pillanatokban az albások döntő dobásokat hibáztak, a nyugatiak viszont betaláltak, végül öt ponttal nyertek. „Győzni akartunk, ez a célunk minden meccsen. Sajnos ezúttal nem sikerült, de az ezüst miatt nem kell leszegett fejjel közlekednünk.”

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában