Arany fokozattal díjazták

2021.07.25. 19:58

Már évtizedek óta dolgozik a magyar labdarúgásban Jakab Elek

A Fejér Megye Labdarúgásáért díj arany fokozatát vehette át a közelmúltban a 69 esztendős, nagy csatákban edződött dunaújvárosi edző, Jakab Elek.

Horog László

Négyszer irányította az újvárosi futballistákat Jakab Elek

Fotó: család

A szakvezető négyszer vezette a dunaújvárosi futballistákat, először a nyolcvanas évek végén, aztán 2006-ban, 2012-ben, legutóbb pedig a tavalyi idényben, szeptembertől májusig. Az MLSZ Fejér Megyei Igazgatóságának döntése, a díj meglepte, természetesen nagyon örült az elismerésnek.

– Meglepődtem, korábban nem kaptam kitüntetéseket, mondjuk nem is ezért dolgoztam soha. Örültem, hogy az illetékesek ezúttal engem választottak. Hosszú évtizedek vannak mögöttem, tevékenykedtem az élvonalban, igaz, vezetőedzőként nem. Akasztón, a Stadler FC-nél az 1994-es feljutás után szakmai igazgató lettem, Sándor István volt a vezetőedző, ketten intéztük a dolgokat. Az MTK-nál bajnoki címet nyertünk, Garami Józseffel dolgoztam másod­edzőként. Ausztriában vezetőedzőként tevékenykedtem a másodosztályban, a Spittal an der Drau gárdájánál, kimondottan jól szerepeltünk, egy helyi barátom invitált. Bécsben tanult az edzőképzőn, majdnem egy szezon során én dirigáltam, a korábbi edző – aki megbízott – az iskola elvégzése után visszatért, én távoztam. Nagyszerű időszak volt, családias hangulat, majdnem feljutottunk a legmagasabb osztályba.

Négyszer irányította az újvárosi futballistákat Jakab Elek
Fotó: család

A legtöbb időt természetesen a Dunaferr, illetve korábban a Dunaújvárosi Kohász kispadján töltötte. Az utánpótlásban dolgozott egy évtizedet, majd 1986-tól a tartalék együttessel, valamint Kovács András segítője lett a felnőtteknél. Az ő helyét vette át a másodosztályban érdekelt brigád kispadján, 1989-ben, az NB II-ben azonnal a második helyen végeztek, a Volán SC megnyerte a pontvadászatot, egyenes ágon fel is lépett az elitbe, az újvárosiak a Debreceni VSC-vel vívtak osztályozót az NB I-ért, kikaptak.

– A folytatásban sem szerepeltünk rosszul, a dobogón álltunk, azonban 1991 decemberében a klub elnökével vitába keveredtem, az utolsó őszi fordulóban vereséget szenvedtünk Pakson, ami rányomta a bélyegét a téli szünetre. Utána kerültem Ausztriába, majd itthon tevékenykedtem az MTK-nál. Garami József mellett az 1996–1997-es idény végén a nyakunkba akasztották az aranyérmet. Akkoriban nem dolgoztak akkora stábok, mint most, mi négyen voltunk, erőnléti edzőként Somodi László segítette a munkánkat, kapusedzőként pedig Kakas László felelt a hálóőrök formájára. Nem sok hiányzott, hogy én legyek a vezetőedző, erről beszéltünk is a tulajdonossal, hogy Józsi bácsi a későbbiekben szakmai igazgatóként tevékenykedik, én pedig vezetőedzőként, azonban egy játékos szerepeltetése miatt Garaminak nézeteltérése volt a nagyfőnökkel, egy rosszabbul sikerült meccs után összevesztek a vacsoránál. Menesztettek bennünket március végén, a szezont már Egervári Sándorral fejezték be, ugyanúgy bajnokok lettek, ahogy mi is.

Jakab mindössze azt hiányolja a pályafutásából, hogy első számú dirigensként nem irányíthatott az NB I-ben. Amúgy nem elégedetlen a pályafutásával, nem csak trénerként, az edzőképzésben instruktorként, a MLSZ-ben több, korosztályos, utánpótlás válogatott vezetőedzőjeként, valamint a megyei szövetség szakmai igazgatójaként is ért el eredményeket.

Utolsó edzői munkája májusban ért véget az acélvárosban, a szeptemberben, kieső helyen átvett együttessel feljebb léptek a tabellán, azonban ismét nehéz helyzetbe kerültek, a paksiak második csapata elleni vereség után Jakab felajánlotta a lemondását, mert úgy érezte, nem minden játékosa akarja annyira a sikert, mint ő. – Néhányan félvállról vették, másoknál a képességek hiányoztak. Úgy gondoltam, új impulzus kell a csapatnak, s a segítőmnek, Varga Balázsnak adtam át a helyem, aki benn is tartotta a gárdát az NB III-ban. Nem haraggal váltunk el, a meccseken természetesen ott vagyok, szurkolok a csapatnak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában