Kosárlabda

2021.12.28. 11:32

Túl sok hibát vétettek

Félidőben még vezetett, végül simán kikapott a paksiaktól az Alba kosárcsapata a hét elején rendezett bajnokin.

Horog László

Forrás: Horog László / Fejér Megyei Hírlap

A fehérváriak gond nélkül verték a Zalaegerszeg, az Oroszlány és a Szeged együttesét, erre készültek a szintén jó passzban levő ASE elleni, hazai összecsapáson is. A német vezetőedző, Matthias Zolner százszázalékos volt az Alba kispadján, ezúttal is jól kezdtek a koronázóvárosiak, az első negyedet követően 24-20 állt a táblán, félidőben pedig 42-38-ra vezettek. Aztán a látogatók átvették az irányítást, gyorsan elléptek tíz ponttal, végül 85-73-ra nyertek.

- Három győzelem után sikerre készültünk ezúttal is, bár tudtuk, nem lesz könnyű dolgunk az Atomerőmű ellen. Nem koncentráltunk eléggé, ami vereséghez vezetett, korábban is mondtam, akkor tudunk nyerni, ha negyven percen át összeszedetten kosárlabdázunk. A Paks győzelmének kulcsa a nagyszerűen játszó Eilingsfeld János volt, 29 pontot és 12 lepattanót gyűjtött, rá nem volt válaszunk, az ő játékának nem találtuk az ellenszerét. A Falco elleni, csütörtöki, idegenbeli bajnoki mérkőzésen más arcunkat kell mutatnunk – mondta Matthias Zollner. 

A paksiak montenegrói trénere, Petar Mijovic is nehéz helyzetben levő együttes vett át másfél hónapja, tanítványai magabiztosan pattogtattak Fehérváron is.

- Örülök a győzelemnek, erős csapatot sikerült legyőznünk, a Fehérvár is jó passzban várta a meccset, ahogy mi is, az Albát hazai pályán különösen nehéz legyőzni. Jó úton járunk, négy meccsből hármat megnyertünk, előzőleg a Pécset vertük, szintén jó játékkal. Ezúttal akadtak extra dobásaink, valamint a védekezésünk is rendben volt, ennek köszönhettük a győzelmet – közölte Petar Mijovic. 

A meccs legjobbja a válogatott magasember, Eilingsfeld János volt, remek játéka volt a mérkőzés döntő momentuma. „Hatalmas gratuláció a csapatunknak, nagyszerűen játszottunk, remekül felkészültünk a fehérváriakból, az edzőink minden részletre figyeltek. Végre úgy játszottunk, ahogy eddig is szerettünk volna, a védekezésünk extra volt, mindössze 73 pontot kaptunk a mérkőzésen. Kiemelném Kis Rault, aki óriási energiát hozott a kispadról, továbbá betalált lehetetlen helyzetekből is.”

A fehérváriak bedobója, Lukács Norbert nyolc pontot szerzett, a mérkőzés egyes periódusaiban fontos lepattanókat szerzett, valamint látványos kosarakat dobott.

- Nem úgy alakult a mérkőzés, ahogy terveztük, az első félidőben jól tartottunk magunkat, félidőben négy ponttal vezettünk. A harmadik negyedben azonban nem ment a játék, a Paksnak volt egy remek sorozata, átvették az irányítást, amit már nem adtak ki a kezükből. Tízpontos előnyt építettek, amit megőriztek. Sok hibát vétettünk, így nem lehet meccset nyerni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában