Pénteken kezdődik a sípmesterek felmérője

2022.07.28. 14:10

Felkészülés: edzőtáborba vonulnak a játékvezetők

A hétvégén, Agárdon és Velencén adnak számot felkészültségükről a megyei futball játékvezetői.

Horog László

Akcióközelben a sporttárs

Forrás: Fehér Gábor / FMH-archív

Az utóbbi két évben a világjárvány miatt más volumenben került sor a Fejér megyében tevékenykedő játékvezetők edzőtáborára, 2020 és 2021 nyarán csak egynapos tesztekre került a sor a megfelelő óvintézkedések mellett. Mindkétszer Székesfehérváron találkoztak a sípmesterek, ahol a Magyar Labdarúgó Szövetség országos és megyei illetékesei tájékoztattak a legfontosabb történésekről és elvárásokról, valamint a bírók számot adtak fizikai és elméleti felkészültségükről.

– Ezúttal visszatérünk a korábbi években megszokott kerékvágásba, a Velencei-tónál találkoznak a játékvezetők, 120 kolléga jelezte érkezését, 16 sporttárs egyéb elfoglaltság, betegség, sérülés, családi program miatt ezúttal nem tud részt venni, későbbi időpontban ad számot tudásáról – mondja Schneider Béla, az FMLSZ igazgatója. – A bizottságot egy éve irányító Sári Csaba vezetésével egyik fő feladatunk az, hogy a közelmúltban vizsgázott 34 kolléga gond nélkül beintegrálódjon, megismerkedjenek, hatékonyan működjenek együtt a régiekkel, megfelelő mennyiségű szakmai tapasztalatot szerezzenek a szezonkezdést megelőzően.

Sári Csaba hozzátette, rendkívül fontos, hogy az MLSZ JB által kiadott központi iránymutatások alapján, a játékszabályok egységes értelmezése és alkalmazása Fejérben is megvalósuljon. A tábor Velencén nyitja kapuit pénteken délután, aztán Agárdon következik a fizikai teszt, a szintek változóak, osztályhoz kötöttek. A megyei első ligában nyilván jobb futóteljesítményre van szükség, mint alacsonyabb divízióban. A folytatásban, a hétvége többi napján elméleti felkészültségükről teszt formájában adnak tanúbizonyságot, az MLSZ Játékvezetői Bizottsága által készített videós, oktatási anyagot vetítik, valamint egyéb, szakmai kérdések is megvitatásra kerülnek. A tábor vasárnap, kora délután zárul, a 2022/23-as futballidény a Magyar Kupával indul augusztus 6-án és 7-én, az első fordulóban alacsonyabb osztályúak fogadnak magasabban rangsorolt együtteseket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában