2023.02.14. 15:44
Az Újpestből igazolt a Vidi
A téli átigazolási időszak utolsó napjának délutánján két játékos érkezését jelentették be Sóstón. Csongvai Áron, és Katona Mátyás csatlakozott a MOL Fehérvár keretéhez.
Csongvai Áron
Forrás: molfehervarfc.hu
A lassan a kieső zónába süllyedő MOL Fehérvár labdarúgócsapata Csongvai Áron személyében a középpályán, és a védelem tengelyében is bevethető 22 éves játékost igazolt. Csongvai 2020-ban debütált az első osztályban. Hamar a lila-fehérek alapemberévé vált. 2022 novemberében tagja volt a felnőttválogatott Luxemburg és Görögország elleni keretének. A 2022/2023-as szezonban ő volt az újpestiek csapatkapitánya.
- Arra számítok, hogy Áron érkezésével a védelmünk stabilabb lesz, de akár a középpályán is be lehet őt vetni, vagyis az edzői stáb variációs lehetőségei is nőni fognak" - fogalmazott Juhász Roland, a MOL Fehérvár sportigazgatója.
Katona Mátyás támadó középpályásként és a középpálya két szélén vethető be. Szintén 2020-ban debütált az élvonalban az Újpest játékosaként, Csongvaival együtt nyert MOL Magyar Kupát a Fehérvár ellen 2021-ben.
- Kreativitásával sokat segíthet a támadójátékunk eredményességében. Tizes poszton és a középpálya szélén is bevethető játékos, így bővültek a stáb variációs lehetőségei - kommentálta a 23 éves futballista szerződtetését Juhász Roland.
Csongvai a 14-es, Katona a 77-es mezt ölti magára a Vidiben.