Kettős szerepben

2023.03.01. 19:32

Martinek János lett a női kapitány is

Martinek János, az eddigi férfi szövetségi kapitány irányítja mostantól a női öttusa-válogatottat is. Az eddigi női kapitány, Kállai Ákos januárban mondott le posztjáról, amit az elnökség elfogadott.

Ferencz Balázs

Martinek János a női válogatott szakmai munkájáért is felel a továbbiakban

Forrás: Nemzeti Sport

Fotó: Török Attila

 A versenyzőként kétszeres olimpiai bajnok, ötkarikás bronzérmes, csapatban és váltóban világ-, utóbbiban Európa-bajnok Martinek János 2017 januárjától irányítja a férfi válogatottat, mostantól pedig - az elnökség szerdai döntése nyomán - a női válogatott felügyelete is hozzá tartozik.
    Kibővült feladatköréről az MTI-nek azt mondta, az eddiginél sokkal több teendője lesz a versenyeken, de ez kezelhető: "Eddig helyettesítettük egymást, ha kellett, a női versenynapokon pedig fotós és szurkoló voltam, mostantól majd azokon a napokon is szakember leszek."
    Hozzátette: a válogatási elveket a szakmai bizottság és az elnökség már korábban elfogadta, azon nem lehet idén változtatni, és ki is hirdették a névsort az első két világkupára. Mint mondta, sok információval rendelkezik, de nem biztos, hogy minden részletet ismer, ezért egyeztetnie kell Kállai Ákossal, át kell tőle vennie a feladatokat.
    További változás lesz a szövetségben, hogy a főtitkári pozícióban április 1-jétől Gallai Istvánt az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Mizsér Attila követi.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában