Az indokolatlanul kemény játékról is beszélt az edző

2024.01.10. 16:47

„Evés közben jön meg az étvágy” - videó az ütközésekről

Kétszer is vezetett a listavezető FTC-Telekom ellen, végül hosszabbításban, 3-2-es vereséget szenvedett a FEHA19 a jégkorong Erste Liga soros fordulójában kedden. Az egy ponttal elégedett volt a kék-fehérek vezetőedzője.

Ferencz Balázs

Jól játszottak a fehérvári fiatalok (fehérben)

Fotó: Kricskovics Antal

FTC-Telekom–FEHA19 3-2 (0-0, 0-1, 2-1, 1-0)
Gól: Banga, Németh A., Kulmala ill. Zezelj, Ambrus Cs.
 

– Most többé-kevésbé sikerült tartanunk magunkat a terveinkhez, gólokat is lőttünk. Ha sikerült volna még betalálni, három pontunk is lehetne, de így is lett egy, ami fontos, mert nekünk minden egyes pontért nagyon meg kell harcolnunk – vélekedett Anatoli Bogdanov, a FEHA19 vezetőedzője. – Evés közben jön meg az étvágy, és most nagyon közel voltunk ahhoz, hogy megegyük a főfogást is, ezzel együtt így is elégedettek lehetünk. Ami a sérüléseket illeti, ha egy kicsit távolabbról nézzük a dolgot, aggasztó, amerre a játék tart idén a ligában. Négy játékosunk is sérülést szenvedett nagyon-nagyon kérdéses játékhelyzetekből kifolyólag, elgondolkodtató, hogy mi motiválja az ilyen megmozdulásokat, mert szerintem ez nem szabad, hogy a játék része legyen. Nem hiszem, hogy mi lennénk a legkeményebb, legsportszerűtlenebb csapat a ligában, és mégis az lett a meccs vége, hogy lényegében egy sornyi játékosunk tudta befejezni a meccset. Nem tudom, talán a jégkorong keményebb lett, mint abban az időben, amikor én játszottam… Azt hiszem, ez az egész, ami történik, elgondolkodtató mindenki számára, aki ebben a ligában, ebben a sportágban dolgozik, felül kellene vizsgálni, hogy merre is tartanak a dolgok ezen a téren - reflektált a fehérvári fiatalok edzője az indokolatlanul kemény játékra. 

Az Erste Liga fegyelmi bizottsága nem ment el szó nélkül a ferencvárosiak durva szabálytalanságai mellett. Három FTC-játékost összesen 10 mérkőzésről tiltotta el. Jacob Crespi két, Yanick Turcotte és Jozef Hrabal négy-négy tétmérkőzést hagy ki a jövőben.

A testület indoklása szerint Crespi „korongot már nem birtokló ellenfelével, Keceli-Mészárossal ütközött. Az ütközés során a könyökét olyan módon emelte meg, hogy azzal közvetlen ütést mért ellenfele fejére”. A játékvezetők az esetet nem szankcionálták, a bizottság azonban a fejre irányuló, sérülésveszélyes megmozdulás miatt eltiltotta a játékost.

Turcotte egy ütközés során közvetlen ütést mért könyökével ellenfele, Bogesics fejére. A bizottság súlyosbító körülményként értékelte, hogy a FEHA19 játékosa a korongot már ellőtte, nem birtokolta azt. Ezért a találkozón 5+20 perces büntetést kapott. „Yanick Turcotte látható szándéka kizárólag ellenfele fejének támadása volt. A FEHA19 játékosát az ütközés olyan testhelyzetben érte, amikor magát védeni nem tudta, az eset során megsérült, a játékot folytatni nem tudta”

 

Hrabal egy ütközés során alsótestét kiterjesztve, térdét előretolva, nagy sebességgel ütközött ellenfelével, Anze Zezelj-el, az FTC-Telekom játékosa a korongszerzésre nem tett kísérletet. „Az ütköző játékos felelőssége, hogy kontrollálja ütközésének pozícióját, sebességét, erejét és kerülje a hasonló veszélyes ütközéseket” Hrabal a gáncsolásért kétperces kisbüntetést kapott,ezt súlyosbította a fegyelmi bizottság, mert véleményük szerint a „kiemelten sérülésveszélyes megmozduláshoz” hasonló szabálytalanságok „kiemelten veszélyesek, egy játékos karrierjének végét is jelenthetik”.

Mindemellett az FTC-Telekomnak összesen 1050 euró büntetést is kell fizetnie.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában