Tamás és Demeter kvótáért küzdhet

2024.02.12. 22:14

Csapatbronzot nyertek a volánosok

A férfiak döntőjével zárult a budapesti Peridot Fedett Pályás Öttusa Nyílt Magyar Bajnokság. A fináléban fehérvári sportoló nem versenyzett, a Volán Fehérvár csapata így is érmet nyert.

Ferencz Balázs

Koleszár Mihály (középen) a fedett pályás magyar bajnok

Forrás: Novák Stella

A férfiaknál három férfi versenyzett a fedett pályás viadal döntőjében. Koleszár Mihály szerepelt legjobb magyarként, a nyolcadik helyen ért célba a laser-run végén.

A Peridot Fedett Pályás Bajnokságot az angol Charles Brown nyerte. 

Miután Demeter Bence sérülés miatt már az elődöntőben feladta a küzdelmeket, valamint Tamás József lecsúszott a döntőről, székesfehérvári versenyző nélkül zajlott a finálé. Azonban a fedett pályás országos bajnokság rangsorolásában - egyéniben Koleszár lett a magyar bajnok -, csapatban felállhatott a dobogóra a Volán Fehérvár. A BHSE és a KSI együttesei mögött harmadik lett a Tamás József, Tárkányi Zsombor, Csák Milán alkotta egység.

A budapesti megmérettetés a magyarok számára kiemelten fontos viadal volt, hiszen az itt elért eredmények alapján vált véglegessé, hogy mely versenyzők szállhatnak harcba idén az olimpiai kvótáért. 

Martinek János szövetségi kapitány kijelölte a válogatottat
Forrás: Kricskovics Antal


A férfiaknál tíz, a nőknél nyolc fő kezdte meg a válogatók sorát, és a hazai viadal után mindkét nemnél hatan-hatan maradtak versenyben. A férfiaknál az olimpiai kvalifikációs ranglistapontokat adó január végi, kairói versenyen Kardos és Marosi kiesett a további kvalifikációból, az ott előrébb végző Tamás József és - a hazai fedett pályás viadalt tavaly megnyerő - Gáll András folytathatta, ők most itthon Regős Gergellyel küzdöttek meg egy helyért. Közülük a legjobb csatlakozhatott a kiemeltekhez, a már olimpiai kvótás Bőhmhöz, valamint a volános Demeter Bencéhez, Széphez, Koleszárhoz és Bereczki Richárdhoz. Már a vasárnapi elődöntőben eldőlt a kérdés, mivel a különversenyt folytató három öttusázó egyike sem jutott a döntőbe, így Martinek János szövetségi kapitány az elődöntőben elért pontszám alapján rangsorolt: a fehérvári Tamás József 1205, Gáll 1184, Regős 1183 ponttal zárt. Így Tamás Joci is kvótaszerző portyára indulhat márciusban.

Tamás József (balra) kvótáért tarthat célra idén
Fotó: Novak Stella

Eredmények:
egyéni verseny:
1. Charles Brown (brit) 1556 pont
2. Eszlam Hamad (egyiptomi) 1541
3. Marvin Faly Dogue (német) 1539
...8. Koleszár Mihály (KSI) 1524
9. Bőhm Csaba (Kőbánya SC) 1520
13. Szép Balázs (UTE) 1503
ob, csapatverseny:
1. BHSE (Marosi Ádám, Bruckmann Gergő, Simon Tamás)
2. KSI (Koleszár Mihály, Bereczki Richárd, Gyurka Márk Manó)
3. Volán Fehérvár (Tamás József, Tárkányi Zsombor, Csák Milán)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában