Felhívás

2024.02.09. 11:30

Készülhetnek a fehérváriak a következő félmaratonra

Még ötvennyolc napja van felkészülni annak, aki szeretne részt venni a fehérvári félmaratonon. Az Alba Triatlon Egyesület már közzé tette a felhívást.

S. Töttő Rita

Fotó: FMH-archív (Fehér Gábor)

Tavaly több mint félezren vettek részt rajta, így idén sem marad el a Cerbona Félmaraton Fehérvár, melynek felhívását közzé tette a napokban az Alba Triatlon Sportegyesület. Az április 14-i futóversenyre már most lehet nevezni. A versenykiírás szerint négy versenyszámban és több kategóriában indulhatnak a versenyzők reggel 10 órakor a Zichy liget elől és keresztülfuthatnak a történelmi belvároson. Így a legkisebbek, fiatalok és régebb óta fiatalok számára is van lehetőség a megmérettetésre.

A hét kilométeres körpályán való futásra – amely sík, utcai terepet foglal magában – már most érdemes elkezdeni a felkészülést: az ötvennyolc nap ugyanis, ami még hátra van, éppen elegendő ahhoz, hogy a viszonylag gyakorlott futók is jól teljesítsenek majd rajta.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában