Olimpiai kvalifikáció

2024.02.11. 14:33

Túl sok kiállítás és kihagyott helyzet

Szombat este véget ért a magyar férfi jégkorong-válogatott számára a budapesti olimpiai kvalifikációs torna. A mindent eldöntő mérkőzésen 2-1-re nyert japán, így ők jutottak tovább a következő körbe.

Beke Zsombor

Stipsicz Bence

Forrás: Kricskovics Antal / Fejér Megye Hírlap

Mindkét együttes hibátlan mérleggel várta az utolsó napot, így a tét adva volt. Pörögtek is a felek, nagyon sok helyzetet dolgoztak ki a magyarok, de ezek rendre kimaradtak. Feszült volt a mérkőzés, rengeteg kiállítást ítéltek a játékvezetők, igaz, ezek néha túlzó ítéletek is voltak. A mieinknek emberhátrányban is sokszor volt esélye a gólszerzésre, de Narisawa védett. Az első harmadban majd két percig kettős fórban támadhattak a magyarok, de Japán sok blokknak köszönhetően kibekkelte ezt is. A második harmad végén a hazai fölény góllá érett, emberelőnyben Sofron bombája akadt be. Sajnos a harmadik játékrészben gyorsan fordítottak a japánok, a második góljuk kapustámadás miatt véleményes volt, de a bírók még csak vissza sem nézték az esetet. Ezt követően is ment előre Magyarország, de egyenlíteni nem sikerült, így Japán jutott tovább a következő körbe.

– Várható volt, hogy egygólos mérkőzés lesz, erre is készültünk. Azt gondolom, hogy végig mi voltunk a sofőrülésben, találtak két gólt, a második olyan volt, amilyen. Sajnos nem használtuk ki jól a helyzeteinket, emellett pedig rengeteg kiállításunk volt, ami megölte a játékunkat. Messze több helyzetet dolgoztunk ki, csak nem lőttük be őket, ezen ment el a meccs, a büntetések megtörték a játékunkat, öt az öt ellen is sokszor beszorítottuk őket, de a befejezések nem működtek. A vb-ig sok munka van még, nyilván voltak jó és kevésbé jó dolgaink is, Bolzanóban jobb csapatokkal találkozunk majd, sok munka vár még ránk – összegzett lapunknak Stipsicz Bence, a Hydro Fehérvár AV19 és a magyar válogatott hátvédje.

– Sajnos csak egy gólt tudtunk szerezni, illetve túl sok kiállításunk is volt, ez a két fő oka a vereségünknek. Akadtak olyan periódusaink, ahol szépen kontrolláltuk öt az öt ellen a játékot, beszorítottuk őket, rájuk tudtunk cserélni, látványos volt, de gólt nem lőttünk belőle. Sok felesleges kiállítást szedtünk össze, ezekkel pedig sok energiát égettünk el. Így viszont sok játékos, aki nem volt a hátrányos egység tagja, kevés időt töltött a jégen. Megnehezítettük a saját dolgunkat, gólt is kaptunk négy az öt ellen. Emberelőnyben egy kivételével nem lőttünk gólt, se öt a három, se hat az öt ellen nem találtunk be, azonban egyenlő létszámnál is megvoltak a helyzeteink. A japánok megérdemelten nyertek, végig küzdöttek, ha kellett keményen játszottak és kimozdítottak minket a fókuszunkból – nyilatkozta Kiss Dávid, a Volán vezetőedzője, aki a tornán stábtagként segítette Don MacAdam szövetségi kapitány dolgát.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában