Nyertek a Pécs és a Dunaharaszti gárdája ellen is

2024.03.06. 16:53

Továbbra is élen a Zöld-csoportban a DKKA együttese

Előbb az NKA Universitas Pécs második gárdáját hazai pályán, majd a Dunaharaszti MTK-t verte a DKKA kosárcsapata az NB I/B-s bajnokság Zöld-csoportjában.

Horog László

A DKKA férfi együttese (feketében) megérdemelten győzött a Dunaharaszti együttese ellen is

Fotó: DMTK

Továbbra is vezeti a tabellát a Zöld-csoportban a DKKA férfi együttese, amelynek nem titkolt célja a feljutás a Piros-csoportba, azaz a hazai kosárlába második vonalába. Nyertek itthon és idegenben is. A baranyaiak ellen több, visszatérő játékos szerepelt a hazai meccskeretben, a vendéglátók gyorsan elléptek 14-4-re. Ez igazi csapatmunkának volt köszönhető, hiszen az első negyed végéig a fehérváriak 9 játékosa dobott kosarat. A folytatásban visszaesett a kosártermés, de még így is tovább nyílt a két csapat közti olló, a második negyed derekán 32-14 állt a táblán. A félidő hajrájában közelített a vendég, de egy Szabó Zsolt vezette 8-2-es sorozattal a Fejér vármegyeiek véget vetettek a felzárkózásnak. Szalczgruber Ádám hármasa után 48-26-ra vezetett a DKKA. Ez a kosár ráadásul egy 12-0-ás sorozatot kezdett meg; legközelebb 57-26 után kaptak kosarat a házigazdák. Harmincpontos előny birtokában egy pillanatig nem kellett izgulni, és még az is belefért, hogy az NKA Pécs megnyerte az utolsó tíz percet, a vége magabiztos, 87-58-as DKKA-siker lett.

A fehérváriaknál tizenkét pályára lépő és tizenegy kosárszerző volt, ráadásul tizenegy kosaras legalább tíz percet töltött a pályán. Ennek megfelelően megoszlottak a terhek, a két legjobb mutatóval Szabó Zsolt (12 pont, 9 lepattanó, 6 gólpassz, 29 VAL) és Somogyfoki Péter (8 pont, 9 lepattanó, 20 VAL) jelentkezett.

Dávid Kornél KA–NKA Universitas Pécs II. 87-58 (25-11, 15-11, 29-16, 18-20)

MKOSZ Edzőközpont, vezette: Kapusi, Földesi, Magyari (Hoffmann)

DKKA: Tóth P. 4, Simon B. 5, Molnár D. 15/9, Keller V. 4, Kis R. 7/3, csere: Szabó Zs. 12, Somogyfoki P. 8, Szalczgruber Á. 10/6, Kuttor G. 12, Somogyfoki Sz. 4, Büki B., Denk N. 6. Vezetődző: Dzunic Branislav

- Megfelelő energiával játszottunk. Kellően agresszívan védekeztünk az első pillanattól kezdve, kontrolláltuk a mérkőzést, megérdemelen nyertünk - értékelt a lefújás után Dzunic Branislav.

Dunaharasztin az első negyedben remekeltek a vendégek, Szabó-Tóth-Kuttor triónak köszönhetően harminc pontot szereztek. A folytatásban összekapta magát a vendéglátó, egyre gyakrabban betaláltak (21-33), aztán újra a koronázóvárosiak domináltak.
A fordulás után Somogyfoki, majd Szabó hármasával tartották húszon a különbséget, majd növelték. A harmadik negyed második felét a hazaiak nyerték, 8-0-s sorozattal araszoltak előre. A negyedik felvonásban Molnár állt a fehérvári csapat élére, az utolsó percekben megint közelebb jöttek a hazaiak, végül a DKKA magabiztos, 16 pontos győzelmet aratott. A DKKA legjobbja a 18 pontig, 8 lepattanóig és 30 VAL-ig jutó Szabó Zsolt lett.
 

Dunaharaszti MTK-Dávid Kornél KA 53-69 (13-30, 10-11, 14-15, 16-13)
Dunaharaszti Sportcsarnok, vezette: dr. Magyari, Csák, Tóth K. (Hoffmann)
DKKA: Tóth P. 14/6, Simon B. 4, Molnár D. 11/6, Kis R., Keller V. Csere: Szabó Zs. 18/9, Kuttor G. 8/3, Szalczgruber Á. 2, Somogyfoki P. 8/3., Somogyfoki Sz. 4, Büki B. Vezetőedző: Dzunic Branislav
- Kimondottan jól kezdtünk, végig tartottuk az első negyedben kialakult különbséget. Nem mindig precízen, de keményen védekeztünk, fontos győzelmet arattunk – mondta Dzunic Branislav.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában