Megye I.

2024.04.11. 12:47

Dobogósok ütközete Móron

A 23. fordulóra készülődnek a csapatok a Fejér vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságában. A hétvégi párosítások vendéglátó csapatainak vezetőit, trénereit kértük egy kis esélylatolgatásra.

Káldor András

2024. április 13., szombat, 16:30
Móri SE (3.) – Sárbogárd (2.) – ősszel 0-4
Németh Bálint a Móri SE vezetőedzője: - Úgy érzem otthagytunk Kápolnásnyéken két pontot, mindenféleképpen a háromért mentünk. A játék képe alapján az első félidőt nézve feltétlenül borúsan jöttünk el, a szünet után azonban két azonos csapatot láttunk, bár a pálya talaj nem segítette egyikünk játékát sem. Nehéz volt rajta futballozni, de nem vagyunk csalódottak, mert továbbra is harcban vagyunk a dobogóért. Ősszel Sárbogárdon vereséget szenvedtünk, de abban az időszakban meglehetősen hullámzó teljesítményt nyújtottunk, ám szerencsére ez már a múlté, és az ősz végétől kiegyenesedtünk, ezt próbáljuk tartani, és minél tovább kitolni 10 mérkőzés óta tartó veretlenségi sorozatunkat. Nehéz meccset várok, a nyomás azonban nem rajtunk van, hanem ellenfelünkön, hiszen ők bajnokok akarnak lenni. Mi minél jobb eredményt szeretnénk elérni a sok helyi és környékbeli fiatallal. Több hiányzó lesz, ez azért hátráltat, de egyben lehetőséget is ad az utánpótlásnak.

Sárosd (10.) - Tóvill Kápolnásnyék (4.) – ősszel 1-1
Lendvai Tamás a Sárosd vezetőedzője: - Az utolsó nyolc mérkőzésen megpróbáljuk a csapatból a lehető legjobbat kihozni, bízom abban, hogy mindenki megtesz ezért mindent. Legutóbb Mányon a félidőben 2-0-ra vezetett az ellenfél, bár nekünk az első 20 percben több helyzetünk volt, akár fordított is lehetett volna a szünetre az eredmény, és akkor senki egy szót nem szólhatott volna. A lehetőségek kimaradtak, ez a csapatot mentálisan lejtmenetre tette, ezért lett kétgólos a hátrányunk. A félidőben változtattunk, négyet cseréltünk, és jobban mentünk ki a második játékrészre, a végén, az utolsó percben büntetőből sikerült egyenlítenünk. A Kápolnásnyék ellen sem lesz könnyű, két pontra vannak a dobogótól, erős brigád teletűzdelve sok fiatallal, és rutinos játékossal. Kilenc mérkőzés óta nem nyertünk, reméljük, hogy most össze tudják kapni magukat a játékosok - elsősorban fejben.

 

Mány-Bicske II. (9.) – Martonvásár (13.) – ősszel 0-3
Varga Mihály a Mány elnöke: - Érdekes forgatókönyve volt a Sárosd elleni mérkőzésnek, mert a találkozó elején beszorítottak bennünket, több ígéretes helyzetet is kidolgoztak. Majd szépen lassan átvettük a játék irányítását, rúgtunk két gólt. Az, hogy az utolsó pillanatban kaptuk az egyenlítő találatot, nem biztos, hogy így kellett volna lennie. A felvétel tanúsága szerint egyértelmű szerelés volt, nem ért büntetőt, amelyet a játékvezető könnyű síppal befújt. A mérkőzés összképe alapján azonban - az utolsó percet kivéve - reális eredmény született. A Martonvásár hasonló képességű csapat, mint mi, akik ráadásul az életükért küzdenek, de nekünk nyugodtan kellene belemennünk ebbe a meccsbe, amely mindentől függetlenül rendkívül nehéz lesz. Van miért visszavágnunk az ősszel elszenvedett vereségért.

Tordas (5.) – Lajoskomárom (8.) – ősszel 1-1
Farkas Zsolt a Tordas technikai vezetője: - Nem vitás, hogy jobb eredményt is elérhetünk volna a Főnix Parkban, pontrúgásokból - 11-es-ből és szabadrúgásból - kaptunk két gólt, valamint egy elkerülhető találat is született. Az első két gól már az elején megpecsételte a sorsunkat, utána hiába kapaszkodtunk. Voltak ugyan lehetőségeink, de azok rendre kimaradtak, és valljuk meg őszintén a jobbik csapat nyert. A Lajoskomárom ellen természetesen csak a három ponttal lennénk elégedettek, mert célunk a dobogó, szeretnénk elérni a tavalyi eredményünket. Ehhez pedig kellenek a győzelmek, mert nagyon sűrű az élmezőny.

2024. április 14., vasárnap, 16:30
Enying (14.) - Ikarus-Maroshegy (7.) – ősszel 1-2
Mohai Norbert az Enying szakosztályvezetője: - A Sárbogárd ellen az első félidőben bent maradtunk az öltözőben, és a remek formában lévő támadóik egyszerűen földbe döngöltek minket. Mire felocsúdtunk, behozhatatlan előnnyel vezettek, mi pedig ahogy lenni szokott, összeomlottunk. Összesen talán 20-25 perc értékelhető játékot tudtunk produkálni, amikor nem voltunk teljesen alárendelt szerepben. Nyilván nem könnyű felrázni a csapatot ilyen helyzetben, hiszen az elmúlt évek legmélyebb gödréből kellene kikászálódni. Bodajkra már kevesebb hiányzóval tudtunk utazni, ugyanakkor a kispadunk még mindig nagyon vékony volt. A két hasonló szinten lévő csapat játszmájából a szerencsésebb örülhetett a végén az egy pontnak. Ahogy az lenni szokott, mi megint nem tudtuk kihasználni a sok-sok kínálkozó lehetőségünket, ők pedig a kettő helyzetükből az egyiket gólra váltották. Csalódottak voltunk.
Vasárnap az Ikarus a formáját tekintve sokkal jobb pozícióból várja a találkozót, de ha sikerül egységet kovácsolnunk a csapatunkon belül, hiszem, hogy simán felvesszük velük a versenyt, és szállítjuk végre a meglepetést.

Bodajk SE (15.) - KK Grain KFT.-Mezőfalva (11.) – ősszel 2-3
Bregócs Gergő a Bodajk SE vezetőedzője: - Sajnos nem volt több a döntetlennél az Enying elleni mérkőzésben, sőt véleményem szerint örülhetünk az egy pontnak. Harcoltunk, mindent megtettünk, de csak ennyire tellett. Ellenfelünknek több helyzete volt, még nekünk összesen kettő, úgyhogy ötven százalékos volt a kihasználásunk. A Mezőfalva ellen szeretnénk pontot-pontokat szerezni, bár elsődlegesen annak örülnék, ha megfelelő létszámban tudnánk kiállni, és csak utána tudunk majd arról beszélni, hogy milyen alakzatban és taktikával játszunk ezen a mérkőzésen. Az erőnléti állapotunk nem tökéletes és mentálisan is akadnak hiányosságaink, ezekben kellene elsősorban a feljavulnunk, de igyekszünk mindent megtenni.

Ercsi Kinizsi (6.) - MÁV Előre FC Főnix (1.) – ősszel 1-3
Lieber Károly az Ercsi Kinizsi vezetőedzője: - Feltétlenül jót tett az egyhetes pihenő, és talán nem véletlenül mozogtak a srácok biztatóan a hétfői edzésen. Az sem utolsó, hogy létszámban és utolértük magunkat. Igazság szerint a szerdai kupamérkőzésre fektettünk nagyobb hangsúlyt, azt most fontosabbnak tartottuk. Természetesen egyáltalán nem fogunk feltett kézzel kifutni a pályára a Főnix FC ellen! Annak örülök, hogy kiegyenesedett a csapat, rendben vagyunk, mindenki egészséges és hadra fogható Kondreska Rolandot kivéve, akinek Achilles-in szakadása van. Nem kergetek hiú reményeket, de mindent el fogunk követni, hogy minél jobb mérkőzést játszunk hazai pályán, de ennek a találkoznak az esélyese nem kérdés, hogy a Főnix FC.
Szabadnapos: Csór Truck-Trailer (12.)

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában