Nagy feladat Kisvárdán

2024.04.26. 19:03

Nem lesz sétagalopp a vasárnapi kihívás

Hétvégén már a 30. forulót bonyolítják az OTP Bank Liga NB I-ben, ahol a Fehérvár FC az utolsó szalmaszálakba kapaszkodó Kisvárdához látogat.

Szupkai Gábor

Fotó: Kricskovics Antal

Vasárnap 15:15-kor a kieső pozícióban lévő, 11. helyen álló Kisvárda otthonában lép pályára a Fehérvár FC. Ez lesz a két csapat 18. egymás elleni NB I-es bajnokija. Az eddigi 17 találkozóból tizenegyet zárt győzelemmel a Fehérvár, három döntetlen mellett szintén három alkalommal szenvedtek csupán vereséget. A gólkülönbség is elég fölényes, 37-17, nem a mostani vendéglátó javára. A Kisvárda pályaválasztása mellett ez lesz a kilencedik bajnoki, és itt bizony van min javítani, hiszen az eddigi nyolc meccsből csak kétszer lett a három pont a fehérváriaké, három pontosztozkodás mellett ugyanennyi kisvárdai siker született. 

Idén viszont nem fennállása legjobb szezonját futja a Kisvárda, amely még Milos Kruscic irányításával kezdte a bajnokságot, de a 7. fordulóban már Mátyus János vezetésével lépett pályára a csapat a Groupama Arénában. Mátyus sem maradt sokáig Kisvárdán, mindössze hét alkalommal ült NB I-es bajnokin a csapat kispadján, őt Feczkó Tamás váltotta tavaly novemberben. Irányításával ötször nyert, kilencszer kikapott, háromszor pedig döntetlent játszott a Kisvárda, amelynek már kevés esélye maradt az első osztályú tagság meghosszabbítására. 
A MOL Magyar Kupában viszont a döntőbe jutásért játszottak kedden este a Paks otthonában, ahol 2-1-es vereséget szenvedtek, így ez az álom is elúszott. 

A Kisvárda legeredményesebb játékosa a bajnokságban a hatgólos Jasmin Mesanovic, aki a legutóbbi hazai meccsen is betalált, az Újpest ellen 4-1-re megnyert mérkőzésen. 

– Nehéz idegenbeli meccs vár ránk Kisvárdán, ahol száz százalékot kell nyújtanunk, ha el akarjuk hozni a három pontot. Ez a legfontosabb, hogy begyűjtsük a pontokat, mert csak így tudjuk megőrizni a múlt héten megszerzett második helyet a tabellán. Az ellenfelünk a kiesés ellen játszik, így ha kitámadnak, akadhatnak szabad területek mögöttük, ezt pedig ki kell használnunk, hogy megnyerjük a mérkőzést. Az elmúlt időszakból csak a pozitívumokat nézzük, a legutóbbi három meccsen a megszerezhető kilencből hét pontot begyűjtöttünk, de tudjuk, hogy az elmúlt meccset is megnyerhettük volna a ZTE FC ellen,  így azért hiányérzetünk van az elvesztegetett pontok miatt. Erősek vagyunk, együtt harcolunk, elérkeztünk a szezon utolsó részéhez. Ki kell adnunk magunkból mindent az utolsó négy mérkőzésen és meglátjuk ez mire lesz elég. Nekünk játékosoknak és a klubnak is nagyon fontos, hogy európai kupasorozatban szerepelhessünk a következő szezonban, ez ad extra energiát az idény végéhez közeledve. Az, hogy ilyen előkelő helyen vagyunk a tabellán és ilyen célért harcolhatunk, nagyon pozitív számunkra - nyilatkozta Nicolas Stefanelli, a Fehérvár FC játékosa.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában