Zimmer Feri hátrafelé lépett

A fenti hírekhez hozzátehetnénk, hogy  a bemutatót követően állítólag elég jó helyen szerepelt a   film a nézettségi listán.  Ugyanakkor   arról is beszámolt valaki, hogy a forgalmas fővárosi  pláza  multiplexének nagytermében  összesen öten váltottak jegyet a  Zimmer Feri 2-re.    Az is tény,  tapasztalhattam, hogy a  fehérvári díszbemutatón sem volt túl lelkes a  félháznyi közönség.  Mindenesetre   legalábbis a lelkes hírek olvastán-hallatán  azt is gondolhatnánk, hogy   annyi elvetélt  honi  próbálkozás után végre  sikerült csinálni egy vérbeli,  vérbő, eredeti   vígjátékot.   Mondjuk olyat, amilyennek a Zimmer Feri első részét tartják.  Igaz, annak idején, 12 éve   azt sem fogadta egyöntetű lelkesedés, és csak  az évek során vált úgynevezett kultfilmmé   a  darab.  Tímár esetében persze   elkerülhetetlen, hogy  a  formáról, technikai megoldásokról   szóljunk, hiszen a stílus lett  az ő  egyik legismertebb védjegye.   A  hirtelen vágások, a     forgatás során a színészekre kényszerített lassított vagy éppen hátrafelé   történő mozgás,  a szaggatott mozdulatok  jellemzik legjobb és ebben a modorban készült munkáit.    Üdítő volt ebből a szempontból első nagyjátékfilmje,  az 1985-ös Egészséges erotika.  Majd a többi: a Csapd le csacsi!,  a Csinibaba és a kevésbé sikerült Le  a  fejjel! is.   Számomra legalább olyan fontos volt a  magyar újbeszél,  törtmagyar használata, kifigurázása,  amely   szó-és mondatforgácsokból épül fel, de az adott közeg számára végtelenül természetes.

A Zimmer Feri első részében  a Balatonon próbál megélni és  finoman szólva nem túl tisztességes módszerekkel (durvábban mindenkit átcseszve)   akarja megszedni magát a Fikász család.   A família élén természetesen Ferivel, a  kissé idegzsábás és erőszakos  palival, aki bele is őrül a  csalódásba és a veszni hagyott milliókba. A film 1998-ban készült, de  kissé már akkor is fáziskésésben volt.   Úgy vélem, az ötlet jóval régebben született, mint a forgatókönyv,  és  az abszurdig fokozott pitiánerkedés  ebben a formában néhány évvel azelőtti jelenség volt.  A filmet azonban feldobták az ötletek,     az újra és újra feltűnő eredeti figurák. Mindenesetre  fájóan tanulságos volt, hogy azon röhögtünk-röhögünk, milyen simlis tud lenni a magyar, ha pénzről van szó.
Ahhoz, hogy miért született  meg a Zimmer Feri 2,  a korábbi siker talán nem elég magyarázat. Nyilván kellett hozzá az is, hogy   az utóbbi években készült  Tímár-munkák (a már említett Le a fejjel!,  A Herceg haladéka, Casting minden) enyhén szólva nem sikerültek túl jól.  A producer, Kálomista Gábor és   végül a rendező is úgy  gondolhatták, hogy a biztosra mennek,   ha újra előveszik  a Fikászokat.   Elég csak újra helyzetbe hozni a szereplőket,  kitalálni az  aktuális sztorit,  bevetni az ismert ötleteket, és  tuti lehet a dolog.   Rohamtempóban, nyolc nap alatt  írta meg Tímár a forgatókönyvet, 24  nap alatt  vették fel a jeleneteket.   Mindehhez akár gratulálni is lehetne, de sajnos meglátszik a végeredményen. Azt kell mondjam, a sztori megint fáziskésésben van. A kastélyhotel-biznisz   jó pár éve  volt téma, és ha a rendező mindenáron naprakész akart volna lenni, akkor a   mai őrületet, a wellnes-bulit próbálja kifigurázni.  Persze   akkor hogyan használja  fel a szellemesnek hitt kastélyszellem-ötletet? Fogas kérdés.  De nem is ez a legnagyobb baj, hanem az, hogy a  film unalmas,  alig akad benne értékelhető geg  és ötlet.   Tímár szándéka, hogy ezúttal  kicsit visszafogja magát,   fordítva sült el. Mert éppen  a   több képi ötlet,  az erősebb hatások  segítettek volna  a  nem túl acélos történeten.  A második epizódban is akad fura mozgás,    gyors vágás,   kajla gesztus, de mindez kevés.  Az eredetiség hiányzik,  Feri  ezúttal hátrafelé lépett.   Kár, mert  komolyan mondom szorítottam Tímár Péterért, ő volt ugyanis a szememben szinte az egyetlen  a honi filmes mezőnyben, aki  próbálta és meg is újította a   magyar vígjáték  meglehetősen poros műfaját.
Ami a színészeket illeti, ők is manírokra kényszerültek. Reviczky Gábor  (Feri)  és Pogány Judit (Vilma) semmit nem tudnak hozzátenni ahhoz, amit  korábban már láttunk tőlük,  sőt!  Szarvas Józsefhez (Pista) viszont továbbra is illik  a kissé  bumfordi, kétballábas focista figurája.  A  többiek, az új szereplők  Kálloy Molnár Péter, Hajdu Steve, Szabó Győző   feltűnnek és eltűnnek.  Molnár Piroska (Olympe szelleme) képességeit nem teszi próbára  a szerep. A két kékharisnya, Schell Judit  és Murányi Tünde   elismerést  érdemelnek, hogy  megtanulták  visszafelé  a szövegüket. Mindez egy szellemesnek szánt filmhez édeskevés.