Világjáró tarisznya - A csodák kezdete

A sors azonban még nem így akarta. Nehezen ugyan, de csak elfogadták, hogy furcsa, megmagyarázhatatlan dolgok történtek velük. Ismeretlen helyeken, ismeretlen tájakon vezetett eddig az útjuk, és nem is sejtik, hogy az igazán mesébe illő események még csak most fognak történni velük. Patkány varázsköve, és az azzal való varázslatok csak a kezdet volt. Minél jobban haza akartak jutni, annál messzebb jutottak Rigóerdőtől. Minél jobban keresték az út végét, annál kanyargósabb lett az útjuk, és már – már beláthatatlannak tűnt. Lehetséges, hogy nem a cél a fontos, hanem maga a megtett út? Hamarosan erre fog rávilágítani valaki, aki az első pillanatban félelmet kelt kis hőseinkben, de végül nagy segítségükre lesz. Vajon ki lesz az? Az, aki a nagy kapu mögött lapult, és miután az kinyílt ott állt kis hőseink előtt. De haladjunk csak szépen sorban! Ott állt a nagy kapu előtt a porban az egér, a hörcsög, a béka, és a rémülettől csak ennyit tudtak mondani:

- Patkány?

- Igen. Patkány vagyok, de miért vagytok ennyire meglepve? – kérdezte nyugodt hangon az idegen, aki a kapu mögött állt.

- Hogy – hogy? Miért csinálsz úgy, mintha nem ismernél minket? Fondorlatos módon elloptad tőlem az Utazók Kövét , eltűntél, most pedig itt találkozunk. És azt kérdezed, miért vagyunk meglepve? – mondta magából kikelve a kis hörcsög.

- Azért vagyok meglepve, mert sosem láttalak benneteket. Ahogy sok egér van, sok patkány is létezik. De fáradjatok be szerény otthonomba, és próbáljuk megfejteni ezt a rejtélyt. – mondta kedves hangon a patkány, de Nándi gyanakodni kezdett, Emilke pedig ki is mondta amit gondolt:

- Nem hiszem egy szavát sem! Letagadja, de látom, hogy ő az!

- Nem tehetünk mást! – suttogta Ágota. – Eddig is együtt éltünk meg mindent, ezután is így lesz. Ne félj! – fogta meg barátja kezét, miközben a patkány bevezette őket, és leültette egy asztalhoz.

- Megértelek Sárgabundás barátom. – mondta a patkány, majd így folytatta:

- A bizalom a legnagyobb dolog a világon. Bízni valakiben annyit jelent: rád bízom az életem. Az pedig nem alakul ki egy pillanat alatt. Ezért bemutatkozom: a nevem Ting. Azt jeleni: üst. Azt üzeni, az életetek hamarosan jobbra fordul.

- Haza jutunk végre? – csillant fel Emilke szeme.

- Haza, de nem most rögtön. S meglátjátok, mire hazaértek arra vágytok majd, hogy újra elinduljatok. Mert meg fogjátok érteni, hogy az volt a legérdekesebb, amíg úton voltatok hazafelé. Az út lesz a fontos, nem az, hogy újra a kis erdőtökben vagytok.

- Furán beszélsz! – mondta Nándi tűnődve.

- Mert már öreg vagyok, és sokat megéltem, és sokat tapasztaltam. Ezt is átéltem, amit most elmondtam nektek. – mondta.

- Akkor mesélj még, kérlek! – kulcsolta össze könyörgőn a mancsait Ágota, és Ting sokat mesélt nekik. Olyan otthoniassá vált hirtelen a kis barlang, amilyet még sosem láttak. Finom gyertyát és füstölőt gyújtott Ting, és finom ételt, italt szolgált fel nekik. Sok mindenre megtanította őket. Teltek a napok, a hetek, és észre sem vették, hogy eltelt az idő. Egyszer csak Ting így szólalt meg:

- Most már mennetek kell! (folytatjuk)