A mezőszilasi Zámbó Tibort az utánpótlás-nevelésben elért eredményei miatt tüntették ki

Egy kitüntetés akár mérföldkő is lehet egy ember életében. Meglepte a Bonis Bona-díj?

– A díj egyfajta visszajelzés, amit fontosnak tartok. Ez jelezheti, hogy az a tágabb környezet, amelyben dolgozom, hogyan ítéli meg a munkámat, értékeli-e azokat az eredményeket, amelyeket a tanulóimmal elértünk. Itt egy kis falu adja a bázist, viszonylag kevés gyerekkel, tornacsarnok nélkül. Az elismerések tekintetében – az elért eredmények alapján – nem lehetek elégedetlen, mert több díjat is kaptam a kézilabdában folytatott munkám során, ilyen volt például a Fejér Megye Diáksportjáért, a Fejér Megye Kézilabda Sportjáért, a Mester M-díj, a Fair Play-díj és most a Bonis Bona-díj.

Sok gyerek köszönheti önnek az NB I.-es pályafutását, esetleg a válogatottságát, és csapatokkal is sikereket ért el, diák és felnőtt szinten egyaránt.

– Nem egyszerű feladat felsorolni őket, hisz az évek során sajnos többen abbahagyták, olyan tanítványok is, akik között volt ifjúsági vagy junior NB I.-es gólkirály is. Székesfehérváron játszott Kaszás Ivett, akivel több éven át foglalkoztam. Játszott Fehérváron, majd utánunk jött Siófokra Varga Nikolett, aki jelenleg is NB I.-ben játszik. Schneider Éva junior Európa-bajnoki 2. helyezett csapat tagja volt, játszott Siófokon, Szombathelyen. A fiúknál Szepesi István egyszeres felnőtt magyar válogatott lett, Pordán Gábor háromszoros junior magyar bajnok volt Balatonfüreden, játszott a junior válogatottban. De voltak még többen is, akik eljutottak a serdülő vagy ifjúsági válogatott keretig, azoktól, akiket most nem neveztem meg, elnézést kérek. Csapattal diákolimpiai országos döntőt egyszer nyertünk, kétszer ezüstérmesek lettünk. A gyermekbajnokságban kétszer a dobogó második, egyszer a harmadik fokára állhattunk fel. Az utánpótlás részére rendezett tornákat több, mint ötvenszer megnyertük, külföldön és itthon. NB I. junior magyar bajnoki 3. helyezett, Országos Junior bajnoki 2. helyezett voltunk. A felnőtt NB II.-ben elsők lettünk, majd az NB I/B-ben az 5., a 8., és 11. helyen végeztünk.

A magasabban jegyzett felnőtt kézilabda után önként lépett vissza az utánpótláshoz. Miért?

– Az eredeti foglalkozásom magyar-történelem-pedagógia szakos tanár. Életterem az iskola, a gyerekek közege. Nálam a sport nevelési eszköz, a tanulás, a nevelés szolgálatában áll. Sportembereket nevelni nagyon nehéz feladat, de megpróbálom, a gyerekek érdekében.

Kis hely, nagy játék, ez Felcsút és az ottani labdarúgó akadémia dala. De ez az állítás igaz lehet Mezőszilasra és a kézilabdára is, ugye?

– Igen. Mára már az egész ország tudja, hogy a kézilabdatérképen ott van Mezőszilas, és a mezőszilasi gyerekek jóvoltából jelenleg a Simontornya KK az előző szezonban a korosztályos NB I. dobogóján állt a vírus támadása előtt.

Iskolaigazgatóként elérte a pedagógusi lét csúcsát. Sőt, a környéken igazán népszerű az ön iskolája. Ez nyilván büszkeség, de néha kellemetlen is, nem?

– Igen. Körzeten kívüli gyerekek is járnak az iskolánkba (számuk meghaladja a 40 főt), s nyilván ennek nem örülnek a szomszédos iskolák. Azt szoktam mondani, hogy ajánlattételünk a munka, a fegyelem, a konzervatív értékek tisztelete. Aki ezt elfogadja, az jöhet. Lehet követni, szárnyaljanak túl bennünket…

A mezőszilasi iskolában áprilisban adják át az új tornatermet. Irány a csillagos ég, a testnevelést, a kézilabda-eredményeket illetően?

– Rövidesen 58 éves leszek, a csillagokat már más szemmel nézem. Három nagy csillagom van, az unokáim, nekik is szeretnék adni magamból. Keresem az utódomat, egy volt tanítványom, Pordán István dolgozik mellettem. A jelenlegi fiúcsapatommal többször szeretnék eljutni az országos döntőbe, s ott meglátjuk, mi sikerül. Mezőszilas még nem volt bajnok a fiúk mezőnyében… Mit szeretnék még? Egészségben élni, s megelégedettséggel örülni a volt tanítványaim emberi és sportolói sikereinek.