A baba mágikus hatalma

A baba-szerű figurák ugyanis vallásos tárgyakként is megjelentek hajdanán. Az őskorból fennmaradt Willendorfi Vénusz sem biztos, hogy játéknak készült, hiszen egyaránt utal a termékenységre, az őstiszteletre is. Az ókori Egyiptomban feltárt temetkezési figurák sem játékok: szolgaszobrok, amiknek az volt a fő funkciójuk, hogy helyettesítsék a halottat túlvilági munkájában.

Erről a Hetedhét múzeum Játékszalonjában hallottunk: újraindult ugyanis az a sorozat, amelynek keretében egy csésze tea mellett tudományos előadások hangzanak el, népszerű témákról... A Moskovszky-gyűjtemény arra is apropót szolgáltat, hogy a babáról, mint mágikus hatalomról essék szó. Elvégre az ősi társadalmakban és a mai természeti népeknél is efféle funkciója volt vagy lehet a babafigurának.

A ndebele népcsoportnál a férfiak készítenek babát a nők számára – ez Linga Koba-baba, amit ma a turistáknak is árulnak.

Nagy Veronika néprajzkutató is hangsúlyozta: a baba az egyik legnagyobb mágikus hatalom, hiszen rontásra és védelemre is felhasználhatják. Kérdés persze, hogy a játékbaba mit őrzött meg a mágikus gondolkodásból? Nos, a rituális babafigurákkal párhuzamosan az ősi társadalmakban léteztek a játékbabák is. Megesett, hogy a rituális baba, miután betöltötte funkcióját, játékká vált. De a játék egy bizonyos életszakaszban sajátos funkciót kaphatott. Az ókori görögöknél a lányok 11-13 évesen babájukat az isteneknek ajánlották, jelezve, érettnek érzik magukat a házasságra. Ebben a rítusban a baba közvetítő az emberek földi és az istenek égi világa között. Nos, világszerte jellemző, hogy a baba eszközzé válik azokban az átmeneti rítusokban, amikor új élethelyzetbe kerül valaki, és új státuszt kap. Ilyen a felnőtté válás, a házasság vagy a halál...

A japánoknál ismert papírból készült Hokosan.

Nagy Veronikától számtalan érdekes példát hallottunk arról, miként válnak a természeti népeknél a babafigurák igen fontos támasszá az átmeneti rítusokban. A suaheli lányoknak menstruációjuk idején egy fababát kell vinniük a hátukon, jelezve fogamzóképességüket. Más afrikai törzseknél a házasságkötéstől kezdve visz a hátán egy babát minden nő, egészen addig, amíg megszületik a gyermeke. Dél-Afrikában a ndebele népcsoportnál a férfiak készítenek babát a nők számára – ez az úgynevezett Linga Koba-baba. A férfitól kapott babát a nő el is nevezi, és első gyermeke is a baba nevét kapja majd. Afrika egyes területein a házasulandó férfi kifejezetten egy babafigurával kéri feleségül a nőt, a figurát aztán a gyermekáldásig a nő a hátán cipeli. Angolában viszont pubertás korban megörökölnek az anyjuktól egy babát a lányok. Érdekesség, hogy ez a figura inkább fallikus szimbólum, nem emberforma, bár a helyi ruhaviselet jellegzetes jegyei felismerhetők rajta. Angolában és Kongo délnyugati részén azért is készülnek babafigurák, hogy a gyermeket megvédjék. A figura gyomrát kivájják és a gyerek születése után a méhlepényből egy darabot szantálfával kevernek össze, ezt becsomagolva teszik a figura kivájt gyomrába.

Nagy Veronika néprajzkutató. Fotó: Molnár Artúr

A baba persze nem csupán az átmeneti rítusokban, az anyag gyermek kapcsolatban lehet fontos, hanem a közösség számára is eszköz a föld termékenységének előidézése és a jó időjárás biztosítása szempontjából Az ezzel kapcsolatos indián szokásokra is kitért az előadás.

Nagy Veronika külön fejezetet szentelt a szépséges Távol-keleti babáknak. Megismertük egyebek között a Hokosannak (azaz szolgálónak) nevezett papírbabát. Ezt a régi Japánban éjszakára a beteg gyerekek ágya mellé tették, reggel pedig a tengerbe dobták, mert úgy hitték, a betegség már belé költözött...