Hétvége

2015.09.25. 10:37

A "Józseftől" a szívkoszorúérig - Semmelweis-díjat kapott Forster Tamás kardiológus

Az egészségügy területén végzett kivételesen magas színvonalú, példaértékű szakmai és tudományos munkája elismeréseként Semmelweis-díjat kapott Forster Tamás, a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar II. sz. Belgyógyászati Klinika és Kardiológiai Központ igazgatója. Hogy miért érdekes mindez Székesfehérváron?

Házi Péter

Azért, mert a neves professzor az egykori József Attila Gimnáziumban szívta magába azt a szemlélelet, amely egész életét meghatározza:

– Tóth Lajos biológiatanárnak és Futó László fizikatanárnak nagyon sokat köszönhetek szakmai szempontból. Másrészt Halmos István az, akitől emberileg nagyon sokat lehetett tanulni – emlékszik vissza a fehérvári évekre a kardiológus, aki kezdetben valójában mérnök akart lenni. Ám egy megnyert biológiaverseny jutalmaként eljutott a szegedi kutatóintézetbe, s ez a találkozás végérvényesen eldöntötte, merre visz az ő sorsa.

– Egészen harmadéves koromig sebésznek készültem, ám ekkor megismerkedtem a belgyógyászattal, a kardiológiával és úgy ítéltem meg, ez az igazi út számomra: a sebészek manuálisan kiváló képzettségűek, de számomra a betegség felderítése sokkal izgalmasabb – idézi fel pályája indulását a díjazott, aki szerint egyértelműen látszik, hogy a kilencvenes évek elejéhez képest mostanra javult a szív- és érrendszeri betegségekben meghaltak aránya, azaz egyre kevesebben halnak meg ilyen problémák miatt. Eközben a várható élettartam is megnövekedett öt évvel, s ebből két és fél évet a kardiológia területe „adott”!

Forster Tamás máig hálás szívvel gondol vissza a józsefes tanárokra

Azt csak mi tesszük hozzá, hogy mindehhez neki személy szerint óriási köze van, hiszen több tízezer beteg szívet vizsgált már meg eddig és adott iránymutatást a gyógyuláshoz, a szintentartáshoz. Számtalan eseményt és elismerést lehetne persze kiragadni Forster Tamás szakmai életútjából, ő kérdésünkre leginkább két fontos mérföldkövet említ: 1995-ben az Európai Kardiológus Társaság dísztagjává választották, de talán még ennél is büszkébb arra, hogy 2007 és 2010 között ő volt a Magyar Kardiológusok Társaságának elnöke.

– Az, hogy a belgyógyászaton belül a kardiológiát választottam, nagyban egykori tanáromnak, Csanády Miklósnak köszönhető. Ő vett rá arra még ötödéves hallgatóként, hogy foglalkozzak az echokardiográfiás, azaz szívultrahangos vizsgálatokkal. Ekkor már a klinikán voltam mint szigorló orvos, aztán a professzor megkérdezte, volna-e kedvem itt dolgozni. Nagy örömmel mondtam igent! – Forster professzornak a klinika igazgatójaként mostanság sok idejét viszi el az adminisztráció, a vezetés. Ám hangsúlyozza, a betegeket soha nem hagyja el, mindig szakít időt arra, hogy kedvenc szívultrahangos berendezésével megvizsgálja a gyógyításra váró szíveket. És persze sok a konzultáció, sokan kérik a véleményét egy-egy nehezebb esetben a diagnózis felállításában.

Kiváló szakemberként persze őt is hívták külföldre, a kilencvenes évek elején például két évet dolgozott Hollandiában. Az ottani professzor felajánlotta neki, lehetne az ultrahang-labor vezetője. Ám ő udvariasan nemet mondott: – Megígértem Csanády Miklósnak, hogy hazajövök és itthon gyógyítom az embereket! Sokan elmennek ma is, de úgy látom, sokan vissza is jönnek, kint sem fenékig tejfel az élet! – vallja a két gyermeket felnevelt Forster Tamás, aki mostanság nagyon siet haza esténként: feleségén túl nagyon várja őt legkisebb, kétéves fia!

– Rengeteg új dolog került be a napi gyakorlatba, amióta megszereztem a diplomámat. Itt van például a szív-CT, a mágneses rezonancia (MR) vizsgálat, és persze a szívkatéterezés, aminek a technikája állandóan fejlődik. Már nem csak beszűkült koszorúereket lehet e módszerrel tágítani, hanem a szívbillentyűk betegségeit is tudják így kezelni!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!