Akhilleuszból Brad Pitt lesz, Rómeóból DiCaprió! 16 dekával nehezebb irodalomtanítás

Persze tudom, hogy sok minden nincs rendben az irodalomoktatás körül, mint ahogy nagy a zűrzavar az egész oktatási rendszerben, ami bizony nem lett jobb, mint amilyen a nagy változás előtt volt. Lehet vitatkozni azon, hogy helyes-e például egy szakközépiskola első osztályosainak kötelezően elolvasni az Odüsszeiát, az Iliászt, vagy éppen a Szigeti veszedelmet. Lehet, hogy hibás az időrendi követelmény, s az is lehet (mint ahogy azért erre van már példa), hogy a mai irodalomból is több műnek kéne szerepelnie a tananyagban. Jó lenne, ha az olvasás visszanyerné becsületét. Hiszen ez e legteremtőbb, az anyanyelvet leginkább fejleszteni tudó tevékenység. Ha egy ország komolyan veszi a nemzeti hovatartozást, a nemes tradíciók elevenné tételét, az erkölcsiséget és a tisztaszívűséget, akkor nem mondhat le ezekről az értékhordozókról - hangsúlyozza Bakonyi István.

Nehéz-e a magyartanítás?

A kérdésre könnyen válaszolhatok - feleli Horváth Zsuzsanna, a móri Táncsics gimnázium magyartanára. - Nehéz, sőt egyre nehezebb. Egészen pontosan évenként legalább 16 dekával. Legalábbis ami a legújabb irodalomkönyveket illeti... 1980- ban a gimnázium 4. osztályába járó diákjainak mindössze egy néhány dekás, pároldalas füzet volt az, aminek az anyagából be lehetett magolni, magoltatni valamit. Hogy miből tudtak felelni? Az órai beszélgetések, a sokkal többet olvasott szöveggyűjtemény adták az alapot.

Nehéz-e a magyartanítás? Nagyon nehéz, sőt! Ha az egyre durvább nyelvű és témájú szépirodalmat olvassuk; ha magyarverésről, szlovákiai nyelvtörvényről szólnak a hírek; ha azt látjuk, hogy semmi köze nincs az érettségi írásbelinek a tantárgyi kerettantervekhez; ha egy évfolyamban azonos tananyag mellett harmadával csökken az óraszám; ha egy év alatt 50-ről 15 százalékra csökken a helyesírás és emelt szintű írásbeli vizsgán 100-ról 0-ra a nyelvtantudás értéke. S ha ehhez még azt halljuk a médiából, de egyszerű beszélgetéseinkben is: minek a magyar nyelvjárás, minek a magyar érettségi - pillanatokon belül egy nyelv lesz a világon, addig meg elég a minimálmagyar, akkor bénítóan nehéz - fogalmaz Horváth Zsuzsanna tanárnő.

Mi indokolja a kötelező olvasmányok létjogosultságát egy olyan világban, ami a képernyőn elektronikusan megjelenő, maximum 25 sornyi, tömören informatív szövegrészekben, ikonos elrendezésben, erősen vizualizált alapon gondolkodik, amelyben az átlagdiák egyre kevésbé hajlandó és tud bármit is kezdeni egy nagyobb összefüggő szöveggel? - teszi fel a kérdést Tibai T. Balázs, a fehérvári Széchenyi szakközépiskola magyartanára, aki maga is ír. A válasz szerinte nem bonyolult. A kötelező olvasmányokul választott művek lényege, hogy egy adott kor irodalmi termésének tipikus, kimagasló, jellemző értékeit hordozó vagy éppen azokat megkérdőjelező alkotásai, így a kultúramegőrzés és közvetítés fontos eszközei. Látásmódot, gondolkodásmódot, érzelmi töltést hordoznak, ezek elsajátítására nevelnek, önálló véleményalkotás kialakítását célozzák. Az irodalomoktatás és a kötelező olvasmányok megismertetése és feldolgozása tehát nem a számonkérhető anyag mennyiségének növelését célozza, hanem alapvető kulturális és általános emberi értékek beépülését és továbbvitelét biztosítja. Azaz biztosítaná, ha hatékony volna. Nem az a kérdés tehát, hogy szükség van-e kötelező olvasmányokra, hanem inkább az, hogy, melyik életkorban és melyikre - csendül össze Tibai tanár úr véleménye Bakonyi Istvánéval. Miért ne olvashatnánk Villont Örkény után vagy a Biblia mellé rögtön Babitsot, mindenhol pedig Karinthyt? Vagy talán a tengerentúli módszert kellene követni? (Félévente egy olvasmány, de az közösen olvasva, sokoldalúan és nyitottan elemezve, dramatizálva, aktualizálva, szinte együtt élve vele?) Miért ne gondolkodhatnánk világirodalom és magyar irodalom címszavak helyett műfajokban vagy hangulatban? Miért vagyunk még mindig annyira büszkék, hogy sokoldalúan félművelt embereket próbálunk faragni a kreatív és önállóan gondolkodók helyett? - sorolja Tibai T. Balázs. Az biztos, hogy az átírás, a rövidítés, a kivonatolás és a filmmel való helyettesítés rossz módszer. Éppen a lényegüktől fosztják meg az alkotásokat. Ráadásul, aki nem olvas el kétszáz oldalt, az százat sem fog. Arany János mai nyelven? Elképzelhetetlen. A láttam filmen érvelésre pedig csak azt tudom felelni a diáknak, próbáld elfelejteni! Legalábbis, amíg el nem olvasod. Akhilleuszból Brad Pitt lesz, Rómeóból DiCaprió. Az autentikusság megszűnik, eltűnik a szó hatalma, a képzelet helyét elfoglalja az előregyártott vízió. (Ráadásul Patroklosz nem Akhilleusz unokatestvére, de ezt most hagyjuk.)

Vannak persze nagyszerű feldolgozások (Pacsirta, Isten hozta őrnagy úr!), de fogadjuk el, hogy a film és a képi megjelenítés nem helyettesíti az írott szöveget és az olvasás összetett folyamatát. Más eszköz, más élmény, más befogadómechanizmus. Lehet művészi, lehet akár jobb is a megfilmesített alkotásnál (már ha összehasonlíthatók egyáltalán), de mindenképpen azon túl, amellett létező entitás, nem helyettesítő - állítja Tibai T. Balázs, aki szerint valami nincs a helyén és a baj sürgős orvoslásra vár .

Nehéz-e a magyartanítás?

A kérdésre könnyen válaszolhatok - feleli Horváth Zsuzsanna, a móri Táncsics gimnázium magyartanára. - Nehéz, sőt egyre nehezebb. Egészen pontosan évenként legalább 16 dekával. Legalábbis ami a legújabb irodalomkönyveket illeti... 1980- ban a gimnázium 4. osztályába járó diákjainak mindössze egy néhány dekás, pároldalas füzet volt az, aminek az anyagából be lehetett magolni, magoltatni valamit. Hogy miből tudtak felelni? Az órai beszélgetések, a sokkal többet olvasott szöveggyűjtemény adták az alapot.

Nehéz-e a magyartanítás? Nagyon nehéz, sőt! Ha az egyre durvább nyelvű és témájú szépirodalmat olvassuk; ha magyarverésről, szlovákiai nyelvtörvényről szólnak a hírek; ha azt látjuk, hogy semmi köze nincs az érettségi írásbelinek a tantárgyi kerettantervekhez; ha egy évfolyamban azonos tananyag mellett harmadával csökken az óraszám; ha egy év alatt 50-ről 15 százalékra csökken a helyesírás és emelt szintű írásbeli vizsgán 100-ról 0-ra a nyelvtantudás értéke. S ha ehhez még azt halljuk a médiából, de egyszerű beszélgetéseinkben is: minek a magyar nyelvjárás, minek a magyar érettségi - pillanatokon belül egy nyelv lesz a világon, addig meg elég a minimálmagyar, akkor bénítóan nehéz - fogalmaz Horváth Zsuzsanna tanárnő.

Mi indokolja a kötelező olvasmányok létjogosultságát egy olyan világban, ami a képernyőn elektronikusan megjelenő, maximum 25 sornyi, tömören informatív szövegrészekben, ikonos elrendezésben, erősen vizualizált alapon gondolkodik, amelyben az átlagdiák egyre kevésbé hajlandó és tud bármit is kezdeni egy nagyobb összefüggő szöveggel? - teszi fel a kérdést Tibai T. Balázs, a fehérvári Széchenyi szakközépiskola magyartanára, aki maga is ír. A válasz szerinte nem bonyolult. A kötelező olvasmányokul választott művek lényege, hogy egy adott kor irodalmi termésének tipikus, kimagasló, jellemző értékeit hordozó vagy éppen azokat megkérdőjelező alkotásai, így a kultúramegőrzés és közvetítés fontos eszközei. Látásmódot, gondolkodásmódot, érzelmi töltést hordoznak, ezek elsajátítására nevelnek, önálló véleményalkotás kialakítását célozzák. Az irodalomoktatás és a kötelező olvasmányok megismertetése és feldolgozása tehát nem a számonkérhető anyag mennyiségének növelését célozza, hanem alapvető kulturális és általános emberi értékek beépülését és továbbvitelét biztosítja. Azaz biztosítaná, ha hatékony volna. Nem az a kérdés tehát, hogy szükség van-e kötelező olvasmányokra, hanem inkább az, hogy, melyik életkorban és melyikre - csendül össze Tibai tanár úr véleménye Bakonyi Istvánéval. Miért ne olvashatnánk Villont Örkény után vagy a Biblia mellé rögtön Babitsot, mindenhol pedig Karinthyt? Vagy talán a tengerentúli módszert kellene követni? (Félévente egy olvasmány, de az közösen olvasva, sokoldalúan és nyitottan elemezve, dramatizálva, aktualizálva, szinte együtt élve vele?) Miért ne gondolkodhatnánk világirodalom és magyar irodalom címszavak helyett műfajokban vagy hangulatban? Miért vagyunk még mindig annyira büszkék, hogy sokoldalúan félművelt embereket próbálunk faragni a kreatív és önállóan gondolkodók helyett? - sorolja Tibai T. Balázs. Az biztos, hogy az átírás, a rövidítés, a kivonatolás és a filmmel való helyettesítés rossz módszer. Éppen a lényegüktől fosztják meg az alkotásokat. Ráadásul, aki nem olvas el kétszáz oldalt, az százat sem fog. Arany János mai nyelven? Elképzelhetetlen. A láttam filmen érvelésre pedig csak azt tudom felelni a diáknak, próbáld elfelejteni! Legalábbis, amíg el nem olvasod. Akhilleuszból Brad Pitt lesz, Rómeóból DiCaprió. Az autentikusság megszűnik, eltűnik a szó hatalma, a képzelet helyét elfoglalja az előregyártott vízió. (Ráadásul Patroklosz nem Akhilleusz unokatestvére, de ezt most hagyjuk.)

Vannak persze nagyszerű feldolgozások (Pacsirta, Isten hozta őrnagy úr!), de fogadjuk el, hogy a film és a képi megjelenítés nem helyettesíti az írott szöveget és az olvasás összetett folyamatát. Más eszköz, más élmény, más befogadómechanizmus. Lehet művészi, lehet akár jobb is a megfilmesített alkotásnál (már ha összehasonlíthatók egyáltalán), de mindenképpen azon túl, amellett létező entitás, nem helyettesítő - állítja Tibai T. Balázs, aki szerint valami nincs a helyén és a baj sürgős orvoslásra vár .

Nehéz-e a magyartanítás?

A kérdésre könnyen válaszolhatok - feleli Horváth Zsuzsanna, a móri Táncsics gimnázium magyartanára. - Nehéz, sőt egyre nehezebb. Egészen pontosan évenként legalább 16 dekával. Legalábbis ami a legújabb irodalomkönyveket illeti... 1980- ban a gimnázium 4. osztályába járó diákjainak mindössze egy néhány dekás, pároldalas füzet volt az, aminek az anyagából be lehetett magolni, magoltatni valamit. Hogy miből tudtak felelni? Az órai beszélgetések, a sokkal többet olvasott szöveggyűjtemény adták az alapot.

Nehéz-e a magyartanítás? Nagyon nehéz, sőt! Ha az egyre durvább nyelvű és témájú szépirodalmat olvassuk; ha magyarverésről, szlovákiai nyelvtörvényről szólnak a hírek; ha azt látjuk, hogy semmi köze nincs az érettségi írásbelinek a tantárgyi kerettantervekhez; ha egy évfolyamban azonos tananyag mellett harmadával csökken az óraszám; ha egy év alatt 50-ről 15 százalékra csökken a helyesírás és emelt szintű írásbeli vizsgán 100-ról 0-ra a nyelvtantudás értéke. S ha ehhez még azt halljuk a médiából, de egyszerű beszélgetéseinkben is: minek a magyar nyelvjárás, minek a magyar érettségi - pillanatokon belül egy nyelv lesz a világon, addig meg elég a minimálmagyar, akkor bénítóan nehéz - fogalmaz Horváth Zsuzsanna tanárnő.

Mi indokolja a kötelező olvasmányok létjogosultságát egy olyan világban, ami a képernyőn elektronikusan megjelenő, maximum 25 sornyi, tömören informatív szövegrészekben, ikonos elrendezésben, erősen vizualizált alapon gondolkodik, amelyben az átlagdiák egyre kevésbé hajlandó és tud bármit is kezdeni egy nagyobb összefüggő szöveggel? - teszi fel a kérdést Tibai T. Balázs, a fehérvári Széchenyi szakközépiskola magyartanára, aki maga is ír. A válasz szerinte nem bonyolult. A kötelező olvasmányokul választott művek lényege, hogy egy adott kor irodalmi termésének tipikus, kimagasló, jellemző értékeit hordozó vagy éppen azokat megkérdőjelező alkotásai, így a kultúramegőrzés és közvetítés fontos eszközei. Látásmódot, gondolkodásmódot, érzelmi töltést hordoznak, ezek elsajátítására nevelnek, önálló véleményalkotás kialakítását célozzák. Az irodalomoktatás és a kötelező olvasmányok megismertetése és feldolgozása tehát nem a számonkérhető anyag mennyiségének növelését célozza, hanem alapvető kulturális és általános emberi értékek beépülését és továbbvitelét biztosítja. Azaz biztosítaná, ha hatékony volna. Nem az a kérdés tehát, hogy szükség van-e kötelező olvasmányokra, hanem inkább az, hogy, melyik életkorban és melyikre - csendül össze Tibai tanár úr véleménye Bakonyi Istvánéval. Miért ne olvashatnánk Villont Örkény után vagy a Biblia mellé rögtön Babitsot, mindenhol pedig Karinthyt? Vagy talán a tengerentúli módszert kellene követni? (Félévente egy olvasmány, de az közösen olvasva, sokoldalúan és nyitottan elemezve, dramatizálva, aktualizálva, szinte együtt élve vele?) Miért ne gondolkodhatnánk világirodalom és magyar irodalom címszavak helyett műfajokban vagy hangulatban? Miért vagyunk még mindig annyira büszkék, hogy sokoldalúan félművelt embereket próbálunk faragni a kreatív és önállóan gondolkodók helyett? - sorolja Tibai T. Balázs. Az biztos, hogy az átírás, a rövidítés, a kivonatolás és a filmmel való helyettesítés rossz módszer. Éppen a lényegüktől fosztják meg az alkotásokat. Ráadásul, aki nem olvas el kétszáz oldalt, az százat sem fog. Arany János mai nyelven? Elképzelhetetlen. A láttam filmen érvelésre pedig csak azt tudom felelni a diáknak, próbáld elfelejteni! Legalábbis, amíg el nem olvasod. Akhilleuszból Brad Pitt lesz, Rómeóból DiCaprió. Az autentikusság megszűnik, eltűnik a szó hatalma, a képzelet helyét elfoglalja az előregyártott vízió. (Ráadásul Patroklosz nem Akhilleusz unokatestvére, de ezt most hagyjuk.)

Vannak persze nagyszerű feldolgozások (Pacsirta, Isten hozta őrnagy úr!), de fogadjuk el, hogy a film és a képi megjelenítés nem helyettesíti az írott szöveget és az olvasás összetett folyamatát. Más eszköz, más élmény, más befogadómechanizmus. Lehet művészi, lehet akár jobb is a megfilmesített alkotásnál (már ha összehasonlíthatók egyáltalán), de mindenképpen azon túl, amellett létező entitás, nem helyettesítő - állítja Tibai T. Balázs, aki szerint valami nincs a helyén és a baj sürgős orvoslásra vár .

A kérdésre könnyen válaszolhatok - feleli Horváth Zsuzsanna, a móri Táncsics gimnázium magyartanára. - Nehéz, sőt egyre nehezebb. Egészen pontosan évenként legalább 16 dekával. Legalábbis ami a legújabb irodalomkönyveket illeti... 1980- ban a gimnázium 4. osztályába járó diákjainak mindössze egy néhány dekás, pároldalas füzet volt az, aminek az anyagából be lehetett magolni, magoltatni valamit. Hogy miből tudtak felelni? Az órai beszélgetések, a sokkal többet olvasott szöveggyűjtemény adták az alapot.

Nehéz-e a magyartanítás? Nagyon nehéz, sőt! Ha az egyre durvább nyelvű és témájú szépirodalmat olvassuk; ha magyarverésről, szlovákiai nyelvtörvényről szólnak a hírek; ha azt látjuk, hogy semmi köze nincs az érettségi írásbelinek a tantárgyi kerettantervekhez; ha egy évfolyamban azonos tananyag mellett harmadával csökken az óraszám; ha egy év alatt 50-ről 15 százalékra csökken a helyesírás és emelt szintű írásbeli vizsgán 100-ról 0-ra a nyelvtantudás értéke. S ha ehhez még azt halljuk a médiából, de egyszerű beszélgetéseinkben is: minek a magyar nyelvjárás, minek a magyar érettségi - pillanatokon belül egy nyelv lesz a világon, addig meg elég a minimálmagyar, akkor bénítóan nehéz - fogalmaz Horváth Zsuzsanna tanárnő.

Mi indokolja a kötelező olvasmányok létjogosultságát egy olyan világban, ami a képernyőn elektronikusan megjelenő, maximum 25 sornyi, tömören informatív szövegrészekben, ikonos elrendezésben, erősen vizualizált alapon gondolkodik, amelyben az átlagdiák egyre kevésbé hajlandó és tud bármit is kezdeni egy nagyobb összefüggő szöveggel? - teszi fel a kérdést Tibai T. Balázs, a fehérvári Széchenyi szakközépiskola magyartanára, aki maga is ír. A válasz szerinte nem bonyolult. A kötelező olvasmányokul választott művek lényege, hogy egy adott kor irodalmi termésének tipikus, kimagasló, jellemző értékeit hordozó vagy éppen azokat megkérdőjelező alkotásai, így a kultúramegőrzés és közvetítés fontos eszközei. Látásmódot, gondolkodásmódot, érzelmi töltést hordoznak, ezek elsajátítására nevelnek, önálló véleményalkotás kialakítását célozzák. Az irodalomoktatás és a kötelező olvasmányok megismertetése és feldolgozása tehát nem a számonkérhető anyag mennyiségének növelését célozza, hanem alapvető kulturális és általános emberi értékek beépülését és továbbvitelét biztosítja. Azaz biztosítaná, ha hatékony volna. Nem az a kérdés tehát, hogy szükség van-e kötelező olvasmányokra, hanem inkább az, hogy, melyik életkorban és melyikre - csendül össze Tibai tanár úr véleménye Bakonyi Istvánéval. Miért ne olvashatnánk Villont Örkény után vagy a Biblia mellé rögtön Babitsot, mindenhol pedig Karinthyt? Vagy talán a tengerentúli módszert kellene követni? (Félévente egy olvasmány, de az közösen olvasva, sokoldalúan és nyitottan elemezve, dramatizálva, aktualizálva, szinte együtt élve vele?) Miért ne gondolkodhatnánk világirodalom és magyar irodalom címszavak helyett műfajokban vagy hangulatban? Miért vagyunk még mindig annyira büszkék, hogy sokoldalúan félművelt embereket próbálunk faragni a kreatív és önállóan gondolkodók helyett? - sorolja Tibai T. Balázs. Az biztos, hogy az átírás, a rövidítés, a kivonatolás és a filmmel való helyettesítés rossz módszer. Éppen a lényegüktől fosztják meg az alkotásokat. Ráadásul, aki nem olvas el kétszáz oldalt, az százat sem fog. Arany János mai nyelven? Elképzelhetetlen. A láttam filmen érvelésre pedig csak azt tudom felelni a diáknak, próbáld elfelejteni! Legalábbis, amíg el nem olvasod. Akhilleuszból Brad Pitt lesz, Rómeóból DiCaprió. Az autentikusság megszűnik, eltűnik a szó hatalma, a képzelet helyét elfoglalja az előregyártott vízió. (Ráadásul Patroklosz nem Akhilleusz unokatestvére, de ezt most hagyjuk.)

Vannak persze nagyszerű feldolgozások (Pacsirta, Isten hozta őrnagy úr!), de fogadjuk el, hogy a film és a képi megjelenítés nem helyettesíti az írott szöveget és az olvasás összetett folyamatát. Más eszköz, más élmény, más befogadómechanizmus. Lehet művészi, lehet akár jobb is a megfilmesített alkotásnál (már ha összehasonlíthatók egyáltalán), de mindenképpen azon túl, amellett létező entitás, nem helyettesítő - állítja Tibai T. Balázs, aki szerint valami nincs a helyén és a baj sürgős orvoslásra vár .

A kérdésre könnyen válaszolhatok - feleli Horváth Zsuzsanna, a móri Táncsics gimnázium magyartanára. - Nehéz, sőt egyre nehezebb. Egészen pontosan évenként legalább 16 dekával. Legalábbis ami a legújabb irodalomkönyveket illeti... 1980- ban a gimnázium 4. osztályába járó diákjainak mindössze egy néhány dekás, pároldalas füzet volt az, aminek az anyagából be lehetett magolni, magoltatni valamit. Hogy miből tudtak felelni? Az órai beszélgetések, a sokkal többet olvasott szöveggyűjtemény adták az alapot.

Nehéz-e a magyartanítás? Nagyon nehéz, sőt! Ha az egyre durvább nyelvű és témájú szépirodalmat olvassuk; ha magyarverésről, szlovákiai nyelvtörvényről szólnak a hírek; ha azt látjuk, hogy semmi köze nincs az érettségi írásbelinek a tantárgyi kerettantervekhez; ha egy évfolyamban azonos tananyag mellett harmadával csökken az óraszám; ha egy év alatt 50-ről 15 százalékra csökken a helyesírás és emelt szintű írásbeli vizsgán 100-ról 0-ra a nyelvtantudás értéke. S ha ehhez még azt halljuk a médiából, de egyszerű beszélgetéseinkben is: minek a magyar nyelvjárás, minek a magyar érettségi - pillanatokon belül egy nyelv lesz a világon, addig meg elég a minimálmagyar, akkor bénítóan nehéz - fogalmaz Horváth Zsuzsanna tanárnő.

Mi indokolja a kötelező olvasmányok létjogosultságát egy olyan világban, ami a képernyőn elektronikusan megjelenő, maximum 25 sornyi, tömören informatív szövegrészekben, ikonos elrendezésben, erősen vizualizált alapon gondolkodik, amelyben az átlagdiák egyre kevésbé hajlandó és tud bármit is kezdeni egy nagyobb összefüggő szöveggel? - teszi fel a kérdést Tibai T. Balázs, a fehérvári Széchenyi szakközépiskola magyartanára, aki maga is ír. A válasz szerinte nem bonyolult. A kötelező olvasmányokul választott művek lényege, hogy egy adott kor irodalmi termésének tipikus, kimagasló, jellemző értékeit hordozó vagy éppen azokat megkérdőjelező alkotásai, így a kultúramegőrzés és közvetítés fontos eszközei. Látásmódot, gondolkodásmódot, érzelmi töltést hordoznak, ezek elsajátítására nevelnek, önálló véleményalkotás kialakítását célozzák. Az irodalomoktatás és a kötelező olvasmányok megismertetése és feldolgozása tehát nem a számonkérhető anyag mennyiségének növelését célozza, hanem alapvető kulturális és általános emberi értékek beépülését és továbbvitelét biztosítja. Azaz biztosítaná, ha hatékony volna. Nem az a kérdés tehát, hogy szükség van-e kötelező olvasmányokra, hanem inkább az, hogy, melyik életkorban és melyikre - csendül össze Tibai tanár úr véleménye Bakonyi Istvánéval. Miért ne olvashatnánk Villont Örkény után vagy a Biblia mellé rögtön Babitsot, mindenhol pedig Karinthyt? Vagy talán a tengerentúli módszert kellene követni? (Félévente egy olvasmány, de az közösen olvasva, sokoldalúan és nyitottan elemezve, dramatizálva, aktualizálva, szinte együtt élve vele?) Miért ne gondolkodhatnánk világirodalom és magyar irodalom címszavak helyett műfajokban vagy hangulatban? Miért vagyunk még mindig annyira büszkék, hogy sokoldalúan félművelt embereket próbálunk faragni a kreatív és önállóan gondolkodók helyett? - sorolja Tibai T. Balázs. Az biztos, hogy az átírás, a rövidítés, a kivonatolás és a filmmel való helyettesítés rossz módszer. Éppen a lényegüktől fosztják meg az alkotásokat. Ráadásul, aki nem olvas el kétszáz oldalt, az százat sem fog. Arany János mai nyelven? Elképzelhetetlen. A láttam filmen érvelésre pedig csak azt tudom felelni a diáknak, próbáld elfelejteni! Legalábbis, amíg el nem olvasod. Akhilleuszból Brad Pitt lesz, Rómeóból DiCaprió. Az autentikusság megszűnik, eltűnik a szó hatalma, a képzelet helyét elfoglalja az előregyártott vízió. (Ráadásul Patroklosz nem Akhilleusz unokatestvére, de ezt most hagyjuk.)

Vannak persze nagyszerű feldolgozások (Pacsirta, Isten hozta őrnagy úr!), de fogadjuk el, hogy a film és a képi megjelenítés nem helyettesíti az írott szöveget és az olvasás összetett folyamatát. Más eszköz, más élmény, más befogadómechanizmus. Lehet művészi, lehet akár jobb is a megfilmesített alkotásnál (már ha összehasonlíthatók egyáltalán), de mindenképpen azon túl, amellett létező entitás, nem helyettesítő - állítja Tibai T. Balázs, aki szerint valami nincs a helyén és a baj sürgős orvoslásra vár .

Nehéz-e a magyartanítás? Nagyon nehéz, sőt! Ha az egyre durvább nyelvű és témájú szépirodalmat olvassuk; ha magyarverésről, szlovákiai nyelvtörvényről szólnak a hírek; ha azt látjuk, hogy semmi köze nincs az érettségi írásbelinek a tantárgyi kerettantervekhez; ha egy évfolyamban azonos tananyag mellett harmadával csökken az óraszám; ha egy év alatt 50-ről 15 százalékra csökken a helyesírás és emelt szintű írásbeli vizsgán 100-ról 0-ra a nyelvtantudás értéke. S ha ehhez még azt halljuk a médiából, de egyszerű beszélgetéseinkben is: minek a magyar nyelvjárás, minek a magyar érettségi - pillanatokon belül egy nyelv lesz a világon, addig meg elég a minimálmagyar, akkor bénítóan nehéz - fogalmaz Horváth Zsuzsanna tanárnő.

Mi indokolja a kötelező olvasmányok létjogosultságát egy olyan világban, ami a képernyőn elektronikusan megjelenő, maximum 25 sornyi, tömören informatív szövegrészekben, ikonos elrendezésben, erősen vizualizált alapon gondolkodik, amelyben az átlagdiák egyre kevésbé hajlandó és tud bármit is kezdeni egy nagyobb összefüggő szöveggel? - teszi fel a kérdést Tibai T. Balázs, a fehérvári Széchenyi szakközépiskola magyartanára, aki maga is ír. A válasz szerinte nem bonyolult. A kötelező olvasmányokul választott művek lényege, hogy egy adott kor irodalmi termésének tipikus, kimagasló, jellemző értékeit hordozó vagy éppen azokat megkérdőjelező alkotásai, így a kultúramegőrzés és közvetítés fontos eszközei. Látásmódot, gondolkodásmódot, érzelmi töltést hordoznak, ezek elsajátítására nevelnek, önálló véleményalkotás kialakítását célozzák. Az irodalomoktatás és a kötelező olvasmányok megismertetése és feldolgozása tehát nem a számonkérhető anyag mennyiségének növelését célozza, hanem alapvető kulturális és általános emberi értékek beépülését és továbbvitelét biztosítja. Azaz biztosítaná, ha hatékony volna. Nem az a kérdés tehát, hogy szükség van-e kötelező olvasmányokra, hanem inkább az, hogy, melyik életkorban és melyikre - csendül össze Tibai tanár úr véleménye Bakonyi Istvánéval. Miért ne olvashatnánk Villont Örkény után vagy a Biblia mellé rögtön Babitsot, mindenhol pedig Karinthyt? Vagy talán a tengerentúli módszert kellene követni? (Félévente egy olvasmány, de az közösen olvasva, sokoldalúan és nyitottan elemezve, dramatizálva, aktualizálva, szinte együtt élve vele?) Miért ne gondolkodhatnánk világirodalom és magyar irodalom címszavak helyett műfajokban vagy hangulatban? Miért vagyunk még mindig annyira büszkék, hogy sokoldalúan félművelt embereket próbálunk faragni a kreatív és önállóan gondolkodók helyett? - sorolja Tibai T. Balázs. Az biztos, hogy az átírás, a rövidítés, a kivonatolás és a filmmel való helyettesítés rossz módszer. Éppen a lényegüktől fosztják meg az alkotásokat. Ráadásul, aki nem olvas el kétszáz oldalt, az százat sem fog. Arany János mai nyelven? Elképzelhetetlen. A láttam filmen érvelésre pedig csak azt tudom felelni a diáknak, próbáld elfelejteni! Legalábbis, amíg el nem olvasod. Akhilleuszból Brad Pitt lesz, Rómeóból DiCaprió. Az autentikusság megszűnik, eltűnik a szó hatalma, a képzelet helyét elfoglalja az előregyártott vízió. (Ráadásul Patroklosz nem Akhilleusz unokatestvére, de ezt most hagyjuk.)

Vannak persze nagyszerű feldolgozások (Pacsirta, Isten hozta őrnagy úr!), de fogadjuk el, hogy a film és a képi megjelenítés nem helyettesíti az írott szöveget és az olvasás összetett folyamatát. Más eszköz, más élmény, más befogadómechanizmus. Lehet művészi, lehet akár jobb is a megfilmesített alkotásnál (már ha összehasonlíthatók egyáltalán), de mindenképpen azon túl, amellett létező entitás, nem helyettesítő - állítja Tibai T. Balázs, aki szerint valami nincs a helyén és a baj sürgős orvoslásra vár .

Nehéz-e a magyartanítás? Nagyon nehéz, sőt! Ha az egyre durvább nyelvű és témájú szépirodalmat olvassuk; ha magyarverésről, szlovákiai nyelvtörvényről szólnak a hírek; ha azt látjuk, hogy semmi köze nincs az érettségi írásbelinek a tantárgyi kerettantervekhez; ha egy évfolyamban azonos tananyag mellett harmadával csökken az óraszám; ha egy év alatt 50-ről 15 százalékra csökken a helyesírás és emelt szintű írásbeli vizsgán 100-ról 0-ra a nyelvtantudás értéke. S ha ehhez még azt halljuk a médiából, de egyszerű beszélgetéseinkben is: minek a magyar nyelvjárás, minek a magyar érettségi - pillanatokon belül egy nyelv lesz a világon, addig meg elég a minimálmagyar, akkor bénítóan nehéz - fogalmaz Horváth Zsuzsanna tanárnő.

Mi indokolja a kötelező olvasmányok létjogosultságát egy olyan világban, ami a képernyőn elektronikusan megjelenő, maximum 25 sornyi, tömören informatív szövegrészekben, ikonos elrendezésben, erősen vizualizált alapon gondolkodik, amelyben az átlagdiák egyre kevésbé hajlandó és tud bármit is kezdeni egy nagyobb összefüggő szöveggel? - teszi fel a kérdést Tibai T. Balázs, a fehérvári Széchenyi szakközépiskola magyartanára, aki maga is ír. A válasz szerinte nem bonyolult. A kötelező olvasmányokul választott művek lényege, hogy egy adott kor irodalmi termésének tipikus, kimagasló, jellemző értékeit hordozó vagy éppen azokat megkérdőjelező alkotásai, így a kultúramegőrzés és közvetítés fontos eszközei. Látásmódot, gondolkodásmódot, érzelmi töltést hordoznak, ezek elsajátítására nevelnek, önálló véleményalkotás kialakítását célozzák. Az irodalomoktatás és a kötelező olvasmányok megismertetése és feldolgozása tehát nem a számonkérhető anyag mennyiségének növelését célozza, hanem alapvető kulturális és általános emberi értékek beépülését és továbbvitelét biztosítja. Azaz biztosítaná, ha hatékony volna. Nem az a kérdés tehát, hogy szükség van-e kötelező olvasmányokra, hanem inkább az, hogy, melyik életkorban és melyikre - csendül össze Tibai tanár úr véleménye Bakonyi Istvánéval. Miért ne olvashatnánk Villont Örkény után vagy a Biblia mellé rögtön Babitsot, mindenhol pedig Karinthyt? Vagy talán a tengerentúli módszert kellene követni? (Félévente egy olvasmány, de az közösen olvasva, sokoldalúan és nyitottan elemezve, dramatizálva, aktualizálva, szinte együtt élve vele?) Miért ne gondolkodhatnánk világirodalom és magyar irodalom címszavak helyett műfajokban vagy hangulatban? Miért vagyunk még mindig annyira büszkék, hogy sokoldalúan félművelt embereket próbálunk faragni a kreatív és önállóan gondolkodók helyett? - sorolja Tibai T. Balázs. Az biztos, hogy az átírás, a rövidítés, a kivonatolás és a filmmel való helyettesítés rossz módszer. Éppen a lényegüktől fosztják meg az alkotásokat. Ráadásul, aki nem olvas el kétszáz oldalt, az százat sem fog. Arany János mai nyelven? Elképzelhetetlen. A láttam filmen érvelésre pedig csak azt tudom felelni a diáknak, próbáld elfelejteni! Legalábbis, amíg el nem olvasod. Akhilleuszból Brad Pitt lesz, Rómeóból DiCaprió. Az autentikusság megszűnik, eltűnik a szó hatalma, a képzelet helyét elfoglalja az előregyártott vízió. (Ráadásul Patroklosz nem Akhilleusz unokatestvére, de ezt most hagyjuk.)

Vannak persze nagyszerű feldolgozások (Pacsirta, Isten hozta őrnagy úr!), de fogadjuk el, hogy a film és a képi megjelenítés nem helyettesíti az írott szöveget és az olvasás összetett folyamatát. Más eszköz, más élmény, más befogadómechanizmus. Lehet művészi, lehet akár jobb is a megfilmesített alkotásnál (már ha összehasonlíthatók egyáltalán), de mindenképpen azon túl, amellett létező entitás, nem helyettesítő - állítja Tibai T. Balázs, aki szerint valami nincs a helyén és a baj sürgős orvoslásra vár .

Mi indokolja a kötelező olvasmányok létjogosultságát egy olyan világban, ami a képernyőn elektronikusan megjelenő, maximum 25 sornyi, tömören informatív szövegrészekben, ikonos elrendezésben, erősen vizualizált alapon gondolkodik, amelyben az átlagdiák egyre kevésbé hajlandó és tud bármit is kezdeni egy nagyobb összefüggő szöveggel? - teszi fel a kérdést Tibai T. Balázs, a fehérvári Széchenyi szakközépiskola magyartanára, aki maga is ír. A válasz szerinte nem bonyolult. A kötelező olvasmányokul választott művek lényege, hogy egy adott kor irodalmi termésének tipikus, kimagasló, jellemző értékeit hordozó vagy éppen azokat megkérdőjelező alkotásai, így a kultúramegőrzés és közvetítés fontos eszközei. Látásmódot, gondolkodásmódot, érzelmi töltést hordoznak, ezek elsajátítására nevelnek, önálló véleményalkotás kialakítását célozzák. Az irodalomoktatás és a kötelező olvasmányok megismertetése és feldolgozása tehát nem a számonkérhető anyag mennyiségének növelését célozza, hanem alapvető kulturális és általános emberi értékek beépülését és továbbvitelét biztosítja. Azaz biztosítaná, ha hatékony volna. Nem az a kérdés tehát, hogy szükség van-e kötelező olvasmányokra, hanem inkább az, hogy, melyik életkorban és melyikre - csendül össze Tibai tanár úr véleménye Bakonyi Istvánéval. Miért ne olvashatnánk Villont Örkény után vagy a Biblia mellé rögtön Babitsot, mindenhol pedig Karinthyt? Vagy talán a tengerentúli módszert kellene követni? (Félévente egy olvasmány, de az közösen olvasva, sokoldalúan és nyitottan elemezve, dramatizálva, aktualizálva, szinte együtt élve vele?) Miért ne gondolkodhatnánk világirodalom és magyar irodalom címszavak helyett műfajokban vagy hangulatban? Miért vagyunk még mindig annyira büszkék, hogy sokoldalúan félművelt embereket próbálunk faragni a kreatív és önállóan gondolkodók helyett? - sorolja Tibai T. Balázs. Az biztos, hogy az átírás, a rövidítés, a kivonatolás és a filmmel való helyettesítés rossz módszer. Éppen a lényegüktől fosztják meg az alkotásokat. Ráadásul, aki nem olvas el kétszáz oldalt, az százat sem fog. Arany János mai nyelven? Elképzelhetetlen. A láttam filmen érvelésre pedig csak azt tudom felelni a diáknak, próbáld elfelejteni! Legalábbis, amíg el nem olvasod. Akhilleuszból Brad Pitt lesz, Rómeóból DiCaprió. Az autentikusság megszűnik, eltűnik a szó hatalma, a képzelet helyét elfoglalja az előregyártott vízió. (Ráadásul Patroklosz nem Akhilleusz unokatestvére, de ezt most hagyjuk.)

Vannak persze nagyszerű feldolgozások (Pacsirta, Isten hozta őrnagy úr!), de fogadjuk el, hogy a film és a képi megjelenítés nem helyettesíti az írott szöveget és az olvasás összetett folyamatát. Más eszköz, más élmény, más befogadómechanizmus. Lehet művészi, lehet akár jobb is a megfilmesített alkotásnál (már ha összehasonlíthatók egyáltalán), de mindenképpen azon túl, amellett létező entitás, nem helyettesítő - állítja Tibai T. Balázs, aki szerint valami nincs a helyén és a baj sürgős orvoslásra vár .

Mi indokolja a kötelező olvasmányok létjogosultságát egy olyan világban, ami a képernyőn elektronikusan megjelenő, maximum 25 sornyi, tömören informatív szövegrészekben, ikonos elrendezésben, erősen vizualizált alapon gondolkodik, amelyben az átlagdiák egyre kevésbé hajlandó és tud bármit is kezdeni egy nagyobb összefüggő szöveggel? - teszi fel a kérdést Tibai T. Balázs, a fehérvári Széchenyi szakközépiskola magyartanára, aki maga is ír. A válasz szerinte nem bonyolult. A kötelező olvasmányokul választott művek lényege, hogy egy adott kor irodalmi termésének tipikus, kimagasló, jellemző értékeit hordozó vagy éppen azokat megkérdőjelező alkotásai, így a kultúramegőrzés és közvetítés fontos eszközei. Látásmódot, gondolkodásmódot, érzelmi töltést hordoznak, ezek elsajátítására nevelnek, önálló véleményalkotás kialakítását célozzák. Az irodalomoktatás és a kötelező olvasmányok megismertetése és feldolgozása tehát nem a számonkérhető anyag mennyiségének növelését célozza, hanem alapvető kulturális és általános emberi értékek beépülését és továbbvitelét biztosítja. Azaz biztosítaná, ha hatékony volna. Nem az a kérdés tehát, hogy szükség van-e kötelező olvasmányokra, hanem inkább az, hogy, melyik életkorban és melyikre - csendül össze Tibai tanár úr véleménye Bakonyi Istvánéval. Miért ne olvashatnánk Villont Örkény után vagy a Biblia mellé rögtön Babitsot, mindenhol pedig Karinthyt? Vagy talán a tengerentúli módszert kellene követni? (Félévente egy olvasmány, de az közösen olvasva, sokoldalúan és nyitottan elemezve, dramatizálva, aktualizálva, szinte együtt élve vele?) Miért ne gondolkodhatnánk világirodalom és magyar irodalom címszavak helyett műfajokban vagy hangulatban? Miért vagyunk még mindig annyira büszkék, hogy sokoldalúan félművelt embereket próbálunk faragni a kreatív és önállóan gondolkodók helyett? - sorolja Tibai T. Balázs. Az biztos, hogy az átírás, a rövidítés, a kivonatolás és a filmmel való helyettesítés rossz módszer. Éppen a lényegüktől fosztják meg az alkotásokat. Ráadásul, aki nem olvas el kétszáz oldalt, az százat sem fog. Arany János mai nyelven? Elképzelhetetlen. A láttam filmen érvelésre pedig csak azt tudom felelni a diáknak, próbáld elfelejteni! Legalábbis, amíg el nem olvasod. Akhilleuszból Brad Pitt lesz, Rómeóból DiCaprió. Az autentikusság megszűnik, eltűnik a szó hatalma, a képzelet helyét elfoglalja az előregyártott vízió. (Ráadásul Patroklosz nem Akhilleusz unokatestvére, de ezt most hagyjuk.)

Vannak persze nagyszerű feldolgozások (Pacsirta, Isten hozta őrnagy úr!), de fogadjuk el, hogy a film és a képi megjelenítés nem helyettesíti az írott szöveget és az olvasás összetett folyamatát. Más eszköz, más élmény, más befogadómechanizmus. Lehet művészi, lehet akár jobb is a megfilmesített alkotásnál (már ha összehasonlíthatók egyáltalán), de mindenképpen azon túl, amellett létező entitás, nem helyettesítő - állítja Tibai T. Balázs, aki szerint valami nincs a helyén és a baj sürgős orvoslásra vár .

Vannak persze nagyszerű feldolgozások (Pacsirta, Isten hozta őrnagy úr!), de fogadjuk el, hogy a film és a képi megjelenítés nem helyettesíti az írott szöveget és az olvasás összetett folyamatát. Más eszköz, más élmény, más befogadómechanizmus. Lehet művészi, lehet akár jobb is a megfilmesített alkotásnál (már ha összehasonlíthatók egyáltalán), de mindenképpen azon túl, amellett létező entitás, nem helyettesítő - állítja Tibai T. Balázs, aki szerint valami nincs a helyén és a baj sürgős orvoslásra vár .

Vannak persze nagyszerű feldolgozások (Pacsirta, Isten hozta őrnagy úr!), de fogadjuk el, hogy a film és a képi megjelenítés nem helyettesíti az írott szöveget és az olvasás összetett folyamatát. Más eszköz, más élmény, más befogadómechanizmus. Lehet művészi, lehet akár jobb is a megfilmesített alkotásnál (már ha összehasonlíthatók egyáltalán), de mindenképpen azon túl, amellett létező entitás, nem helyettesítő - állítja Tibai T. Balázs, aki szerint valami nincs a helyén és a baj sürgős orvoslásra vár .