Hétvége

2015.04.24. 12:19

''Akit a mozdony füstje megcsapott''

Gyűjt, épít, szerel, restaurál, de nem ám akármit. Pálinkás József, a egy egész kisvasutat hozott össze a kertjében.

Sebestyén Lilla

Bélyeg, kártya, szalvéta – a gyűjtögetést József, a mozdonyok füstjének szerelmese is úgy kezdte, mint mindenki más: kis, apró dolgokkal. Aztán frissen végzett, leérettségizett munkavállalóként elkerült a MÁV-hoz, letette a mozdonyvezetői vizsgát és onnan már adva volt a téma, a kis dolgokból egyre nagyobbak lettek. Először egy ütött kopott lámpa került hozzá, amit azért adtak Józsefnek, hogy dobja ki a vastelepen, majd egy másik, végül már maga is válogatott a kacatok között, mi az, amit el tud tenni.

Elment Ercsire, Szentesre, Batára, Mázára, Bodajkra, és Pusztaszabolcson is próbált minél több relikviát megmenteni, közben pedig a Kisvasutak Baráti Körének is tagja lett. Sorban érkeztek hozzá a bányacsillék, kocsik, régi téglagyárakból sínek, talpfák, az ország minden tájáról. Majd egy mozdony is, ami működni ugyan nem működött, de mégis csak a gyűjtemény éke lett. József később ehhez keresett alkatrészt, amit ugyan mai napig nem talált, de mozdonyt szerencsére többet is.

Egyelőre „hadiállapotok” uralkodnak József kertjében, de ígéri nemsokára a vonatozás mellett a nézelődés is élmény lesz
Fotó: Koppán Viktor

– Hogy őszinte legyek, először csak egy terepasztalt akartam a kert szívébe, de aztán úgy gondoltam, ezek a leselejtezett darabok is jól néznének ki itt. Később tovább forogtak az agyamban a kerekek és arra jutottam, ha már itt vannak, jó lenne ha működnének is – mondja el József, miközben a kertjét szemlézzük, ami úgy tűnik, sokkal inkább terem vasat, mint növényt, majd hozzáteszi, amikor először bekapcsolta megbuherált masináját, úgy füstölt, hogy még a szomszéd is fulladozott tőle és jó időbe tellett mire rájött, hogyan tudja leállítani, de a szenvedély, az szenvedély. Mostanra négy mozdony, számos kocsi, és egy 450 méteres pálya van a kertjében, no meg ott díszeleg a város vasútállomásának, régi, kidobásra ítélt, a helység nevét hirdető, robusztus felirat is, ami ad egyfajta hangulatot a mini pályaudvarnak.

– Futótűzként terjedt a kisvasút híre, az unokám elmesélte az oviban, hogy vonatozott a papájánál, mire megkerestek az óvónők, nem lehetne-e a többieket is elhozni. Ennek most már hat éve. Azóta rendszeresen jönnek hozzám, én pedig mindenkivel szívesen megyek egy-két kört – magyarázza az igazi vonatbolond, aki e sorok íróját is felültette egy a masinára. Persze a munka itt még nem áll meg: József szeretne még egy, kacskaringósabb vonalat a fák között és egyelőre a vasúti kőkerítések fele áll csak, no meg ott van a parkosítás, hogy szebb környezetben fogadhassa a látogatókat. Illetve, van még egy vágya: egy leselejtezett nagyvasúti kocsi, amiben kitudja állítani, eddig összegyűjtögetett dolgait. A kérdés már csak az – ahogy ő fogalmaz – hogy az asszony mit szól hozzá...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!