Endrei Judit: Az, amit én képviselek, már nem kell

Ha lenne rajtam gomb, csak meg kellene nyomni és beszélnék, amíg ki nem fulladok - ez volt Endrei Judit első mondta, amikor felállt a Viktória Rehabilitációs Központ pódiumára. És bár gombot senki nem nyomott meg a televíziózás nagyasszonyán, ettől függetlenül sem kellett kihúzni belőle a szavakat. Mondhatni: Ádámtól és Évától kezdődött a beszélgetés, a közönség pedig élvezte, hogy ezúttal hosszan és élőben hallgathatja az egykori bemondónőt, akiről kiderült: soha még csak az álmai között sem szerepelt, hogy híreket olvasson, televíziós programokat ajánljon egy egész országnak.

- Az Alföldön születtem, egy jellegtelen kis faluban, ahol az anyám igazgatónő az apám pedig könyvelő volt, én pedig egy igazi, falusi, pirulós kislány. Az elvágyódás, az utazás iránti vágy mindig is ott volt a szüleimben és a középiskola után Szentendrére költöztünk. Megpróbáltam felvételizni az idegenforgalmi főiskolára, orosz- francia szakra, ahová természetesen nem vettek fel. Két évig - a magam matek kettesével - , könyvelőként dolgoztam és a nagymamámmal laktam - mesélt mosolyogva Endrei Judit, aki a kis kitérő után Szegedre költözött és elkezdett magyar-orosz szakon tanulni.

Endrei Judit saját hitetlenségének köszönhette, hogy végül bekerült a televíziózás világába

- Emlékszem, 1976 februárjában kint voltam Moszkva mellett egy képzésen, ott is vizsgáztunk. A tanár úr - akivel egyébként nagyon jóban voltam - , a feleletem végén azt a félreérthető kérdést tette fel nekem: Árulja el Judit, mit csinál maga esténként? Egy kicsit elkerekedtek a szemeim, mire oktatóm rögtön elmagyarázta, miért is az intim kérdés. Elindul Szegeden az ország első körzeti stúdiója, és keresnek oda fiatal lányokat, bemondani. Akkor nem úgy gondoltam erre, mint életem nagy lehetőségére, csak azért vállaltam, hogy legyen egy kis mellékes keresetem vallotta a be Endrei Judit, aki azt, hogy végül alkalmazták a Magyar Televíziónál, saját hitetlenségének köszönheti:

- Körülnéztem az állásinterjún és azt láttam, hogy mindenki szebb, magabiztosabb, képzettebb nálam ezért az esélytelenek nyugalmával vágtam neki a meghallgatásnak, ami csodálatos módon - felszabadított. A tanár úr az interjú végén ennyit mondott: Csúnyán beszél, de megpróbálkozunk ezzel a kislánnyal.

Endrei Judit később felkerült Budapestre és ahogy fejlődött, egyre fontosabb feladatokkal bízták meg, míg nem az egész ország megismerte az arcát. A Homokóra, az Ablak, a Leporello, a Kincsestár, a Tízórai és még számos műsor kötődik a nevéhez. Mint mondta: azt, hogy ennyi megbízást kapott, leginkább szorgalmának köszönheti: Mindig kihoztam magamból a maximumot, például ha az újságíró iskolából hazaküldtek, hogy mondjam el mély hangon, ezerszer a Toldi előhangját, én megtettem - mesélte a televíziós, akinek saját bevallása szerint talán pont ezért nem voltak mulatságos, hatalmas bakijai. Egyetlen hiba él emlékezetében nagyon mélyen, amikor egy neves festőművésznek a halálhírét keltette. Erre a mai napig nem tud könnyű szívvel gondolni.

Az ismert televíziós személyiség végül negyvenhét évesen tűnt el a képernyőkről.

- Teltek az évek, jöttek a fiatalok én pedig ott álltam és nem akadt feladat. Nem akartam, hogy ilyen méltatlanul felejtsenek el, ezért úgy döntöttem: magam szállok ki. Persze, azóta is vendégeskedem bizonyos műsorokban, de ma már más tölti ki a mindennapjaimat - mondta az egykori bemondónő, aki nemrég adta ki hetedik könyvét.

- Amit én képviselek, már nem kell. A hajsza a nézettségért fontosabb lett, mint hogy a televízió értékeket közvetítsen, s én ebben már nem is szeretnék aktívan részt venni - hangoztatta, majd hozzátette: a televíziózás után egy kicsit elveszett volt, kereste az útját. De nem állt meg soha, és mai napig úgy gondolja: negyven éves kor után is belekezdhet az ember, valami egészen másba. Ő rá az élő példa, hogy sikerülhet!