Hétvége

2015.09.04. 09:14

Az évtized határán - Fehérvári baráti társaság emlékezik Kölesden minden ősszel

Székesfehérvári kezdeményezésre tíz évvel ezelőtt alakult meg a Béri-Balogh Ádám Baráti Kör. Akkor hangzott el az ötletgazda, Póczos Géza szájából, hogy téves az a vélekedés, miszerint a magyar történelem nemzeti tragédiáink sorozata.

J. Mező Éva

Fel kell állni egyenes derékkal és megkeresni, ünnepelni azokat a dicső napokat, amilyen volt például 1708. szeptemberében a kölesdi fényes győzelem. A civil szerveződésnek mára mintegy 25 tagja van, időközben emléktáblát avattak, amit a csata évfordulójához közeledve minden évben megkoszorúznak Kölesden. Így volt ez az idén is. A társaság a társadalom legszélesebb rétegeiből verbuválódott. Koszorúznak, de ennél többet jelent találkozásuk. Már előző nap összejönnek, hogy beszélgetéseikkel gondolkodásukat még inkább összehangolják. A múlt igazságai átöröklődnek a jelenbe, így kerül minden a maga helyére. Ez a civil szerveződés legigazibb eredménye. Nem maradhat el az ünnepségekről Bérczessy Lajos, a Nyugat-magyarországi Egyetem docensének történelmi előadása sem. Ezúttal Rákóczi fejedelem bécsújhelyi börtönből való szökéséről beszélt. A történelem nagy alakjait a mesélő történetek hozzák igazán emberközelbe. Ezek közé tartozik Rákóczi romantikus szerelme felesége iránt. Diplomáciai úton választottak neki hitvest, ám az asszony élete végéig vele maradt a száműzetésben is, és fontos szerepet vállalt, amikor összeesküvéssel kiszabadította férjurát a bécsújhelyi börtönből. Nem kisebb szerep hárult - tudtuk meg az előadásból - Lehmann Gottfried kapitányra, börtönparancsnokra, aki segítette Rákóczit abban, hogy dragonyos ruhába átöltözve elhagyja a börtönt. A kapitányt másnap letartóztatták és kegyetlen kínzások után lefejezték, testét felnégyelték, a várfokra tűzték. Ő az egyetlen labanc, akinek nevét kuruc nótában éneklik meg.

Rendszeres szereplője a találkozóknak Tolcsvay Béla énekmondó, de ezúttal eljött az ünnepségre Ikker Andrea, a Müncheni Operaház fuvolaművésze is. Andrea Székesfehérváron született, de gyermekkora óta Németországban él. Hétéves korában fuvolát kért szüleitől ajándékba, azóta nem adta ki a kezéből. Ezúttal fejből játszotta a Rákóczi indulót és Erkel Ferenc Hunyadi László operájából a nemzeti táncot, a Palotást.

Tíz évvel ezelőtt alakult meg a Béri-Balogh Ádám Baráti Kör
Fotó: Szilády Dezső

Nem volt senki, aki ne törölgette volna a szemét, miközben Stengeli Andrásné, Julcsi néni arról beszélt, mit jelent számára, hogy családi panziója falán megjelent az emléktábla: azóta is érkeznek hozzá a megemlékezők:

- Mit jelent nekem az emléktábla? - kérdezte. - A kuruc-labanc és a két világháború győztes és vesztes csatáinak hősi halottait, síró anyákat, gyerekeket és szegény Csonka-Magyarországot.

A Béri-Balogh Ádám Baráti Kör tagjai közadakozásból legtöbbjük lakóhelyén, Székesfehérváron is szeretnének egy bronz mellszobrot állítani II. Rákóczi Ferencnek. Emellett felajánlották támogatásukat és közreműködésüket Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettesnek abban, hogy március 27-ét, a vezérlő fejedelem születésnapját emléknappá nyilvánítsák.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!