Bagdy Emőke: tanulj adni, vigyázz a párkapcsolatodra!

Megfigyelhető ugyanis, hogy a hasonló címmel, tematikával meghirdetett előadások, beszélgetések iránt általában nagy az érdeklődés, úgy tűnik, sokan szeretnék megtudni, mitől lesznek teljesebbek, boldogabbak, s mitől válhat jobbá vagy még jobbá a párkapcsolatuk. Bagdy Emőkétől azt is kérdeztük, mi az oka ennek a nagy érdeklődésnek, keresési vágynak?

- A boldogtalanság. Nagyon sok a párkapcsolati probléma, és az elvárás, a vágyakozás arra, hogy legyen egy igazán engem szerető férfi, nő, egy nyugodt, békés, családi élet. A vágyak intenzívek, a frusztráció pedig magas. Ha magas a frusztráció és az igény kielégítetlen, akkor jellemzően nagy az érdeklődés egy téma iránt – én ezzel magyarázom a jelenséget, aminek persze számos egyéb oka is van. Például: a párkapcsolatok ma már nem feltétlenül az évtizedes tradíció szerint alakulnak, hanem nagyon egyedi utakat járnak be. A korábbi kultúrákban majdnem elvárásnak számító elköteleződések – szüzesség, házasság, eskü, holtomiglan, holtodiglan – jó része átalakult. Az emberi együttélésre érvényes szabályok, határok lazultak, megszűntek. Ha nincsenek szabályok, határok, akkor nincs is igazán mihez viszonyítani. Már a közvélemény sem szabályoz igazán, sokszor inkább ráhagy – fogalmaz Bagdy Emőke, aki azt is kifejtette:

- Az ember veleszületetten, biológiailag társas lény, szüksége van a családra, a melegségre, az odaadásra, arra az érzésre, hogy valaki számára fontos  – és fordítva. A magány megbetegíti, boldogtalanná teszi, tehát társ kell. Ma azonban konzumkultúrában élünk, s ez a fogyasztói kultúra, társadalom nagyon veszedelmes, a boldogtalanság igazi útja, mert a magány felé terel. Azt sugallja: neked legyen jó, nehogy már a másikra is figyelj! A konzumkultúrának van egy kegyetlen üzenete, amit alig veszünk észre: elkezdünk úgy bánni az emberekkel is, ahogyan a tárgyakkal, amelyek ha elromlanak, lecserélhetők. Pont erről szólnak az említett előadások, beszélgetések, és könyvek is szép számmal: hogyan kellene változtatni, megjavítani azt, ami elromlott. Ennek ellenére sokszor nem sikerül, miért?

Például azért, mert azok, akik valóban értenek ehhez, kiszorultak a segítők közül. Az emberek félnek a diliflepnitől, ezért nem mennek igazi szakemberhez, inkább laikust keresnek föl. Ma fű, fa, virág beleszól a lelki életbe, de az a több mint tízezer magyar pszichológus, aki éveken át tanul, foglalkozik az emberi kapcsolatokkal, nem segíthet, mert nincsenek álláshelyek, szabályozás. Most van folyamatban a kamarai erőfeszítés ennek a helyzetnek a megváltoztatására. Ám azt is igazolni tudom, mi az, ami egészségben tart, hosszú életet biztosít, segíti az érvényesülést és boldoggá tesz. Már évek óta folyamatban van e négy kérdés köré épülő kutatás, amely 1938-ban indult a Harvard Egyetemen. Már az első generációs eredmények is azt hozták ki, hogy az élhet több mint nyolcvan évig, az tud igazán érvényesülni, és az elég egészséges, boldog az életében, akinek biztos, tartós párkapcsolata van, megküzd a családi viszályokkal, kitart és építi a család életét. Azóta is gyűlnek a bizonyítékok arra, hogy ez így működik, hiába változnak a körülmények. Egyre erőteljesebb az üzenet: vigyázz a párkapcsolatodra, tanulj meg adni!

Milyen most és milyen lehet a női, azon belül is az anya sors a 21. században, e megváltozott világban?

A nőt meg kellene hagyni női méltóságában, identitásában, a férfit pedig hagyjuk meg a férfi mivoltában. Azért van bennünk, nőkben annyi ösztrogén hormon, azért vagyunk XX kromoszómások, jobb agyfélteke dominánsok, mert van egy biológiai program. Más a dolga a férfinak, és más a nőnek, a maguk mércéje szerint kellene mérni őket. Ha gyengítem az egyik pozícióját, gyengül a másik is, ha pedig uniformizálok, akkor vége a dalnak. Csak a nő, az anya tud kihordani egy életet, szülni, szoptatni, ettől az élet királynője, aki mellett a férfi biztonságot adó támasz, király. A nagy csapda a rosszul értelmezett emancipáció. A hivatás, a karrier lehetőségének megnyitásával elvették a nőktől a döntési szabadság jogát. Már nem dönthetnek feltétlenül arról, hogy anyák maradnak a családi élet melegében, vagy a talentum kibontakoztatásával hivatást szolgálnak. Ha pedig a kettőt egyszerre vállalják, akkor azt a társadalomnak tisztelnie és támogatnia kellene, akárcsak a társnak. Én végig csináltam mindezt, hiszen három gyermeket neveltem föl, miközben a hivatásomnak is éltem. Ez egy beépített konfliktus volt, nem lehetett egyszerre a kettőt egyformán jól csinálni. Hol az egyikre jut több idő, hol a másikra, de valahol mindig híja van a dolgoknak, és ennek megéljük a feszültségét. Ez a mai nő sorsának a bélyege. 

Mit gondol arról, hogy egyes társadalmakban már eldönthető a gyermek neme, ami akár más is lehet, mint a biológiai nem?

Ez az úgynevezett gender modell a pekingi esélyegyenlőségi konferencia kapcsán erősödött meg. Ott kimondták, hogy az esélyegyenlőség egyik kulcsa, hogy az ember meghatározhassa saját nemét, és akár változtathasson is. Én pedig azt mondom, hogy ez nagyon veszélyes. Ha nő vagy, akkor legyél nő, ha férfi, akkor legyél férfi. Tíz éves korig önismereti zárlat van, nem tudjuk, kik vagyunk, a környezetünk erősít meg. Hogy dönthetne akkor magától egy gyerek? Mindenki abban lehet tökéletes, amit magával hozott. Amúgy meg, hogy ki kit szeret, azzal szemben semmiféle pszichológiai kifogásom, sem értékítéletem  nincsen. Egy célom van: hogy az embereket boldognak lássam.