Balsay István a fiataloknak mutatna példát, maradjanak a városban

- Boldog ember vagyok. Hogy miért? Mert az elmúlt hatvan évet úgy élhettem meg itt Székesfehérváron, hogy generációkat, fontos eseményeket és embereket foghattam össze, ez nagyon nagy szó számomra - kezdi Balsay István, a civil alapítású Szent István Érdemrend és díj idei elismertje. A díjat Spányi Antal kuratóriumi elnök nyújtotta át.

- Ezek jelentős szerepet játszottak az életemben. Anyám oldalán 1954-től például minden jelentős városi eseményen ott voltam, többek között a nevezetes asszonytüntetésen is. Vagy például abba a Petőfi iskolába és József Attila gimnáziumba járhattam, amelyeket a törvény meghatalmazásával az én polgármesterségem alatt tudtunk visszaadni a katolikus egyháznak, illetve a ciszter rendnek. Játszadozhattam a Vörösmarty Színház valamikori romjain, majd a már felújított épületben ott lehettem az első díszbemutatón. Vagy ilyen jelentős állomásnak érzem a szovjet tank levételét a csúcsoshegyről. De a sport területét is említhetném: én még focizhattam az egykori Dózsa-pályán, kosarazhattam a mostani Kossuth udvarház helyén álló szabadtéri pályán. Hálás és boldog vagyok, hogy a modern Fehérvárt és annak dinamikus fejlődését megalapozó időszakban, 1987-1996 között én is ott lehetettem a csapatban, s kitűnő kollégákkal dolgozhattam együtt.

Mit is jelent egy ilyen kitüntetés még? Elsősorban inspirációt - adja be a következő fogalmat Balsay István.

- A fiatalokat szeretném inspirálni a díjjal, de a napi munkámmal is. Szeretném, ha átéreznék, hogy történelmi változások részesei, ahogy mi is azok voltunk 87-88-ban. Manapság mindannyiunknak egy süllyedő Európában kell megtalálnunk  a kiemelkedéshez szükséges gondolatokat, értékeket. Szeretném magam is arra ösztönözni a fiatalokat, hogy a ma Magyarországán valósítsák meg az álmaikat. Szeretném, ha 2013-tól már olyan programok indulnának be a városban, amelyek ismét felszálló ágba repítik Fehérvárt. Ennek igen fontos része kell, hogy legyen, hogy a fejlesztés részterületei között a meglátásom szerint jelenleg hiányzó összhang a jövőben meglegyen. Szószólója szeretnék lenni annak, hogy először nézzünk körbe mind a saját környezetünkben, családunkban, s vegyük számba, mit tehetnénk a kilátástalan helyzetben lévőkért, a fiatalokért? Úgy érzem, mára egyensúlyban vagyok, mert belátom képességeimet és lehetőségeimet. Mindig azt szerettem volna, hogy ez a város önmaga legyen, ne más települést utánozzon. Ma is szeretek magas épületekben járni, ilyenkor megállok egy percre és szemmel lefényképezem Székesfehérvárt. Van egy kedves Goethe-idézetem, s igyekszem e szerint élni: "Tetteidnek tudjál örülni, más tetteit tudd megbecsülni; főként ne gyűlölj egy ember se, s a többit hagyd az Úristenre."