Helyükre zökkentek a dolgok - beszélgetés Enyedi Ildikóval

Enyedi Ildikó a magyar filmművészet egyik legegyénibb, legérdekesebb hangvételű, látásmódú alkotója.

A Testről és lélekről nagy sikere után több magyarországi vetítésre elkísérte filmjét. Nemrég Székesfehérváron járt, a vetítés után közönségtalálkozón válaszolt a kérdésekre. Akkor beszélgettünk.

– Amikor végeztek az utómunkálatokkal, és látták a kész filmet, már számítottak arra, hogy ekkora sikere lesz?

– Szép lassan lett egyre melegebb a helyzet. Én folyamatosan csitítottam a munkatársaim lelkes elvárásait. Muhi András producer is a kezdetektől úgy gondolta, hogy komoly siker lesz, ám mivel ez egy csendes, szikár film, úgy gondoltam, nem fog ez olyan nagyot szólni sem nézőszámban, sem a fesztiválokon.

Nem egy aktuális, közéleti történet, és a formájában sincs olyan erős szerzői gesztus, ami óriási figyelmet keltene. Az első nagyon jóleső visszajelzés az volt, hogy a fontos fesztiválok előtt sokkal korábban már két világforgalmazó versengett a filmért, és a végén lett is forgalmazónk. Az is nagy örömmel töltött el, hogy több fontos fesztiválra is meghívtak, közülük a berlini már ki is választotta a filmet. Onnantól bő fél évet kellett kibírni, csendben, szerényen, azzal, hogy mi nem is tudjuk, mi lesz a munkánkkal. Fokozatosan emelkedett tehát a tét.

– Több helyütt olvashattuk, hogy Berlinben is nagyon beleszerettek ebbe a filmbe, rezonáltak a történtekre. Lehetett ott, a helyszínen érezni, hogy hatással van a nézőkre a Testről és lélekről?

– Nekem nagy élmény volt a bemutatóvetítés az 1600 férőhelyes teremben, mert teljesen együtt lélegzett a közönség a filmmel, vették a humorát is. Ennek nagyon örültem, mert humor nélkül melodrámává válna. Azok a rétegek, amelyeket megpróbáltunk kibontani, megmutatni, csak úgy működnek, ha jelen van

a dráma, a humor és a líra is. Ha valamelyik hiányzik, akkor borul a bili.

– Tizennyolc évig nem forgatott nagyjátékfilmet. Érez valamiféle elégtételt most, a nagy siker után?

– Olyan az én természetem, hogy amikor elkezdtük előkészíteni ezt a filmet, azt a 18 évet elfelejtettem, nem nagyon tudom visszaidézni. Most egyszerűen azt érzem, hogy helyükre zökkentek a dolgok. És nem azzal, hogy most ekkorát nyertünk, hanem azért, mert újra azt csinálhatom, amire jó vagyok, ami örömet okoz nekem. Filmeket készíthetek, és most úgy tűnik, hogy könnyebb lesz a következőt tető alá hozni. A visszajelzésekből pedig azt látom, hogy másoknak is tudok ezzel valamit nyújtani, ez pedig természetesen még inkább inspirál.

– A Testről és lélekről ötlete honnan jött? Lassan alakult a forgatókönyv vagy csak úgy kipattant?

– Egy nagy menetben megírtam az egészet, és utána alig változtattam rajta. Ezt is forgattuk le, persze, a helyszínekhez, a szereplőkhöz igazítva kicsit a történetet.

– Morcsányi Géza szereplése unikális. Mindig félő, ha valaki nem szakmabeli, kívülről jön, egy hamis gesztussal, hanggal megzavarja az élményt. Neki viszont ereje, húzása van. Ezért választotta?

– Azért választottam, mert az egyéniségnek ezt az erejét, auráját akárhány év színházi gyakorlattal sem lehet megszerezni. A személyiség sajátja. Persze nem lehet mindenfajta szerepet amatőrre bízni. Endre figurája nem egyszerű szerep, viszont zárt és monolitikus, nem jár be akkora utat, mint Mária. Az ő esetében tulajdonképpen csak egy nagy lépésről van szó, azt viszont nehéz megtenni. Tudtam, hogy ezt egy amatőr el tudja játszani, ha van a személyiségének olyan ereje, amely a vászonról is átjön. Morcsányi Géza ilyen. Rettegtem, hogy visszautasítja a felkérést, de szerencsére vállalta. Beleugrott, eleinte nem pontosan tudta, hogy mibe, de bízott bennem.

– Borbély Alexandra színésznőnek viszont szinte le kellett vetkőznie a nőiességét. Nem lehetett könnyű, sokat próbáltak a forgatás előtt?

– Nagyon nehéz feladata volt, először kívülről hasonulni ehhez a nőhöz, majd belülről felépíteni a figurát. A forgatás előtt sokat próbáltunk, beszélgettünk, aztán amikor elkezdtük a filmet, szinte már Máriaként érkezett meg és nem Szandraként. Egy autonóm személyként, aki a saját törvényei szerint élt, mozgott. Nem tudott hamis lenni.

– Vágóhídon játszódik a film. Különleges helyszín, az álombeli erdő ellentéte. Milyen volt ott forgatni?

– Most voltunk Hajdúnánáson közönségtalálkozón, ott, ahol az a vágóhíd működik, ahol forgattunk. Borzasztó megható volt újra találkozni azokkal a munkásokkal, akikkel együtt dolgoztunk. Néhányan szerepelnek a filmben, de mások is nagyon sokat segítettek. Becsüljük, szeretjük őket, mert igazán tisztelettel, gyengéden, méltósággal bánnak azokkal az állatokkal, akik 24 órát töltenek ott, mielőtt levágják őket.

– Picur és Góliát a két szarvas szereplő. Hogyan sikerült rávenni őket, hogy azt csinálják, ami a filmhez kellett?

– Egy nagy tudású állatkoordinátor, Horkai Zoltán segített nekünk. Ő nagy produkciókban is dolgozik itthon és külföldön egyaránt, sokféle állattal. Azt mondta, különleges kihívás volt számára ez a feladat, mert általában erős hatást kiváltó vagy éppen dekoratív elem egy-egy állat a filmekben. A mi esetünkben azonban a szarvasoknak „személyeknek” kellene lenniük, ez pedig egészen másfajta megközelítést igényelt. Csodálatos partnernek bizonyult, megértette, hogy mit szeretnénk, és sokat segített, hogy ezek a finom pillanatok megszülethessenek. Ezzel együtt rengeteg türelem és rengeteg felvétel kellett ahhoz, hogy naponta egy percnyi hasznos anyag összejöjjön.

– Úgy tudom, szép tervei is vannak. Régóta akar filmet készíteni például Szilárd Leóról. Most mire készül?

– Több tervem is van. Most éppen Füst Milán: Feleségem története című művéből szeretnék filmet készíteni. Nagy sebességgel és intenzitással próbáljuk tető alá hozni. A díj, a siker talán segít, ezért mi is nekifogtunk, hátha összejön. Ötödször ugrok neki egyébként ennek a tervnek.