Önkéntes munkát végez Böjte Csaba házaiban a fehérvári házaspár

2017. március 04., 07:00 szerző: Majer Tamás
komment
Nem csak a híresek és a gazdagok élete lehet érdekes. Egy fiatal fehérvári házaspár közösen végez önkéntes munkát Böjte Csaba házaiban. Igaz rájuk a mondás: jótett helyébe jót várj, hiszen világlátásukra is hat a segítő munkába fektetett idejük, energiájuk.
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']: 0
G->reklam_mentes: 0

Langmárné Szücs Anett egyetem után magyartanárként dolgozott, közben gyógypedagógussá is vált, jelenleg autista gyerekekkel foglalkozik. Férje, Langmár István három lánytestvér mellett nőtt fel, informatikusként helyezkedett el egy multinál, ám nemrég belekóstolt valami egészen másba, az asztalos szakmát kezdte kitanulni.

Az önkénteskedésbe előbb Anett vágott bele, de két éve már, hogy mint a költöző madarak, együtt járnak vissza a nagyszalontai Szent Antal Gyermekvédelmi Központ fiataljai közé. Bár fontos számukra katolikus hitük gyakorlása, még csak nem is emiatt figyeltek fel Böjte Csaba alapítványára.

- Ha Böjte Csabára gondolok, nem az jut eszembe, hogy pap, hanem hogy ötezer gyerek apukája - mondta Anett.

István a nyugodtabb élet receptjét is kereste Nagyszalontán, úgy érzi, ott minden egyszerűbb, letisztultabb, lassabban történnek a dolgok

A médiából, könyvekből ismerték meg Csaba atyát, a személyiségéből áradó nyugalom fogta meg őket. Ez aztán saját életükre is visszahatott. Egy polgárdi baráti összejövetelen - kölcsönkapta a társaság a Don Bosco Iskolaházat - értesültek arról, hogy Magyarországon is jelen van már a Dévai Szent Ferenc Alapítvány. Látták a gyerekek nyomait az épületben, ötös dolgozatot az asztalon, váltócipők rendezett sorát az előtérben.

Ekkoriban jött létre Fehérváron a Szent Imre Iskolaház. Anettet az egyik nevelő hívta meg a gyerekek közé.

- Ottragadtam, miután először bementem: magával ragadott a hely szellemisége.

István az iskolaház nadapi táborába kísérte el feleségét.

Anett és István eddig hatszor utazott Nagyszalontára, a gyerekekhez

- Csaknem negyven gyerek volt ott a nevelőkkel - csapott bele. Arra gondoltam, hogy te jó ég, mit fogok én itt csinálni, nem tudom őket szórakoztatni, miről beszéljünk, a munkáról, a programozásról!? Azért tudtam nagyon gyorsan feloldódni mégis közöttük, mert nem nekem kellett őket szórakoztatnom, ők szórakoztattak engem. Az, hogy ott voltam és meghallgattam őket, elég volt.

Egy nyaralást fontolgattak 2015-ben, és úgy gondolták, hogy az üdülésre szánt pénz kisebb részét szállodázzák csak el, a nagyobbat az egyik Böjte-házba viszik, ágyat ott is kapnak, s ki tudja, tán elkél a segítő kéz is pár napra. Németh Ádám, a fehérvári iskolaház vezetője ajánlotta nekik a nagyszalontai otthont. Gyulán töltöttek előtte egy napot, a békési kisvárosban csodaszép szobát kaptak, este sétálgattak, a híres Százéves Cukrászdában süteményeztek.

- Az volt bennem, hogy miért is nem ezt csináljuk ebben az öt napban, amikor végre pihenni tudunk - emlékezett vissza Anett. Ám arra gondoltunk, csak van valami oka, hogy elhatároztuk, elmegyünk Nagyszalontára a gyerekekhez. Kimentünk, és ott egy csapásra megszűnt minden félelmünk, frusztrációnk, olyan nagy örömmel fogadtak minket. Látszott, hogy a nevelőknek ez nem csupán munka, valódi családokat alkotnak a gyerekekkel. Közösen alakítják ki az életüket, a szokásaikat. Azt láttuk, hogy a gyerekek érzelmi biztonságban élnek, pedig sokan olyan körülmények közül érkeztek oda, amilyeneket mi itthon talán csak a híradóban látunk.

Anett és István eddig hatszor utazott Nagyszalontára, a gyerekekhez

Azóta hatszor voltak kint, az elmúlt karácsony szentestéjét is Nagyszalontán töltötték. Egyre nagyobb feladatokat kapnak. Most először, éppen szilveszterkor bíztak rájuk egy családot, nyolc 6 és 15 év közti belevaló fiút. Fehérváron is gyakran megfordulnak a Szent Imre Iskolaházban, részt vesznek a jeles napjaikon.

S hogy mit ad mindez hozzá az ő életükhöz? Hogyan segíti őket az egyre bővülő élményanyag? István összegzett:

- Én mint introvertált ember, komolyan billentem afelé, hogy vállaljunk saját gyereket. Sőt, nemcsak ebben észlelek magamon átalakulást: az emberi kapcsolataim sokat változtak, a családommal is jobb a viszonyom. Korábban inkább a munkára koncentráltam, de már fontosabb, hogy az emberekkel minél jobb kapcsolatot ápoljak.

Empatikusnak gondoltam magam mindig, de e hatások után még jobban odafigyelek mások érzéseire. Korábban rettegtem attól, ha a munkában nem lennék elég jó, az súlyos egzisztenciális problémákat okozhatna. Ott, a nehéz helyzetben lévő gyerekek között éreztem meg: ha összetartanak az emberek, akkor valamilyen megoldást mindig lehet találni.

Majer Tamás

2017. március 04., 07:00 szerző: Majer Tamás

Hozzászólások

Részletes műsor



Műsorok betöltése...