Bakonycsernyei kamaszok a háborúban - 70 esztendeje vitték el a tizenéveseket

A történet 70 évvel ezelőtt kezdődött, amikor Szente Lajos, Galló István és Skrabák Tibor életét nagyon fiatalon tette kockára a sors, de a gondviselés velük volt minden pillanatukban és végül hazahozta őket a szülőföldre.

- Azért kerestem fel őket, hogy hányattatásuk arra figyelmeztessen, soha többé gyerekeket ne vigyenek el a háborúba. Ők nagyon fiatalon példát mutattak az őket követő nemzedéknek, de Bakonycsernyén sokáig nem lehetett hallani róluk. Pedig mindez éppen annyira hozzátartozik a település múltjához, mint kabáthoz a gomb - mondta lapunknak Simek István.

A bakonycsernyei találkozó szervezője, Simek István a három, még élő levente fényképét mutatja (Fotó: Lovász Lilla)

Bakonycsernyén és a zirci járás minden településén 1945. február 27-én kidobolták, hogy másnap, 28-án reggel 8 órakor egy kis hátizsákkal, két-három napi élelemmel felpakolva minden 14. életévét betöltött fiú jelentkezzen a községháza előtt. Lovas kocsik várták a kamaszokat és a zirci vasútállomásra fuvarozták őket, Csernyéről ötven-hatvan tizenévest vittek el. Zircen némi zavar támadt, mert az ottani szülők tiltakoztak: kiderült, hogy a főjegyző fia nincs az elvonulók között. Aztán ő is a vagonok egyikébe került.

- Késő délután indult el a szerelvény Győr felé, rajta volt az apám is, Simek István. Pápánál még egy levente-szerelvényt akasztottak a mozdonyhoz. Győrnél légitámadást kaptak, de szerencsére nem a vonatot támadták a repülőgépek, hanem a várost. Győr után Bécs, majd Prága következett, aztán úgy döntött a német parancsnokság, hogy Dortmundig meg sem állítják a szerelvényt - idézte fel a történteket a férfi.

Március 12-én érkeztek oda.

- Három napig a vagonokban maradtak, próbálták őket elszállásolni, de hatalmas szövetséges légitámadás érte a vasútállomást és a repülőteret. A leventéket az oltáshoz vezényelték, de minden égett, egymás után robbantak fel a lőszeres ládák. A szerelvény utasai szétszakadtak: nyolcvanketten kelet felé, huszonnyolcan pedig északnak, Dániának menekültek. Szente Lajos a keleti, Galló István és Skrabák Tibor az északi csoportba került.

A kelet felé menekülők március 29-én érkeztek meg a németországi Gesekébe, amerikai fogságba kerültek, egy lebombázott iskolaépületben tartották őket. Civil ruhában, éhesen kellett felsorakozniuk, remegett kezük-lábuk, majd megszólalt egy amerikai katona magyarul: fiúk, ti melyik részéről jöttetek Magyarországnak?

- Attól kezdve az amerikai hadsereg konyhájáról dzsippel hordták nekik a meleg ételt. Június 10-én felavatták a nemzeti színű magyar zászlót és cserkészcsapatot alakítottak, cserkész szabályok szerint élték az életüket. Énekkart szerveztek és eljártak a környező településekre szerepelni. Többnyire tizenöt-tizenhat éves koruk ellenére hivatalosan mind hadifoglyok voltak. A lágerparancsnok azért, hogy megóvja őket, iskolába járatta a csapatot: egy magyar hadifogoly, egy valamikori tanár felügyelt rájuk.

A Dániába menekültek gyalog mentek egészen északra, Frederikshavenig. Ott érte őket a háború vége.

- Egy tartalékos tiszt tartotta őket együtt. Amikor híre ment, hogy lehet hazajönni, fejenként kaptak a dán kormánytól 150 koronát. Aki érzett magában annyi erőt, gyalog indult Hamburgig, ők 25 nap alatt oda is értek, de a többiek egy nap alatt utolérték őket vonattal. Angol táborba kerültek, 20 ezer hadifogoly közé.

A keletre indultak megtudták, hogy a dániaiak visszatértek, és elmentek őket meglátogatni: csak a kerítésen keresztül beszélhettek velük. Aztán 1946 tavaszán Passauból 2-3 hetente indult vonat haza. Minden levente álma az volt, hogy arra a szerelvényre feljuthasson. Szente Lajos nem cigizett, a dohányt eladta, így nyolc társának is meg tudta venni a vonatjegyet.

- Az egyik csapatot Passauból Komáromba vitte a vonat, majd onnan Zircre. Aztán gyalog indultak Csernyére, Lajos bácsi a 42-es lábáról levette a 46-os katonai bakancsát és mezítláb ért haza. A dániai csoportnak kalandosabb útja volt. Amikor a szerelvény elérte az orosz zónát Bécsnél, az oroszok át akarták venni a vonatot: vitték volna az ifjakat egyenesen Szibériába. Az angolok azonban nem engedtek, Kaposvárig kísérték a csoportot.

Így jutottak haza mindannyian. Illetve majdnem mindannyian: az egyik fiú összebarátkozott az amerikaiakkal, elment velük az Újvilágba és a koreai háborúban kötött ki.