Egér Ágota meséi: A békakirály

Furcsa, de ismerős szél suhant át Rigóerdő fái közt. Ágota emlékezett rá, tavaly ugyanígy múlt el a nyár. Nándi is érezte, ezért szomorúan üldögélt a parton, és nézte a vízen játszadozó álmos napfényt. Arra gondolt, hol is találta azt a jó kis üreget, ahova a múlt ősszel is elbújt. Már éppen megtalálta, legalább is azt hitte, amikor puha lépéseket hallott a közelében. „Biztos Ágota az...” – gondolta, de tévedett, mert a talpak gazdája Gréti néni kis cicája volt: Tamacska, –_ akit már ismersz. Érdekes elképzeléssel jött ide a patakhoz. Hogy milyennel? Elmesélem.

Bizony nem könnyű az élete a Tanyán mostanában. Mindenki csak egy cicust lát benne, miközben ő macskának gondolja magát. Ezt a bánatát egyszer el is panaszolta Karmosmancsosnak, aki újra Ágota ellen akarta hangolni.

– Tudom, miről beszélsz, kis barátom. Engem sem fogadtak el, amíg...

– Amíg? – ugrott fel Tamacska.

– Hát, igen. Amíg ki nem fogtam a békakirályt a patakból. Tedd te is ezt. Na akkor majd elfogadnak a Tanya lakói – hunyorgott a vén kandúr.

Közben remélte, hogy Tamacska Nándit, Ágota barátját fogja elkapni.

Tamacska azonnal útnak is indult, kereste a legnagyobb békát. Így talált rá az éppen téli szállását keresgélő Nándira. Óvatosan mögé került, és figyelt. Annyira, hogy még levegőt sem vett. Majd egy hirtelen mozdulattal rávetette magát a békára.

– Engedj el, hallod! – hebegte a meglepett béka, miközben próbált kiszabadulni a szorításából.

– Nem engedlek, mert kellessz nekem!

– De minek? – értetlenkedett Nándi.

– Minek? Minek? Nem mindegy az neked?

– Csak van jogom tudni, minek kellek én neked!

– Mert a legnagyobb, legtökéletesebb békát keresem – árulta el végül Tamacska.

Nándi most értette meg, hogy veszélyben van, ezért cselhez folyamodott:

– Ja, akkor rossz békát fogtál meg. Ugyan is nem én vagyok itt a legnagyobb!

– Nem? – engedte el a macska a békát.

– Nem hát! Ha nem veted rám magad, hanem előre közlöd a szándékod, elmondhattam volna. És most eressz el!

– Hogy is ne! Vezess oda, a békakirályhoz. Majd akkor eleresztlek.

Nándi most volt nagy bajban, fogalma se volt róla, van-e nála nagyobb béka a patakban? De nem volt mit tenni, vezetgette ide, aztán meg oda...

– Na, hol van már? – türelmetlenkedett a macska.

– Honnan tudjam? Majd erre úszik. De olyan fürge ám, hogy jobb lenne, ha már most beleállnál a patakba, hogy el tudd kapni.

– Tényleg?

– Gyere csak utánam. – és Nándi szépen beugrott a vízbe, míg a macska lábát rázogatva követte óvatos macska léptekkel.

– Nem is tudom... – aggodalmaskodott Tamacska. – Hideg és iszapos a víz. Szükség van erre?

– Hogy a viharba ne lenne! – örvendett Nándi.

Szándékosan egy víz alatti mélyedéshez vezette, ami nem látszott a vízből. Mikor Tamacska odaért, azonnal elsüllyedt benne. Megijedt, vizet is nyelt. Szép bundája tönkrement, elázott. Szitkozódva mászott ki a partra. A Tanyán nem árulta el senkinek, miért csapzott a bundája.

– Jó, hogy vége a nyárnak. – gondolta Nándi. – Ez a macska biztos nem hagyott volna békén.

Ha kicsit figyelmesebb, és hátra fordul, megpillanthatott volna egy akkora békát, mint amekkora a két tenyered együtt.