Egy igazán bátor halhatatlan

2016. január 23., 07:03 szerző: Szabó Zoltán fotós: Molnár Artúr
hozzászólás
A legkiválóbb színházi műhelyekben dolgozhatott, Kaposváron és Budapesten, a Katona József Színházban. Keresi a kihívásokat, az utóbbi években független társulatoknál játszott Csákányi Eszter Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']: 0
G->reklam_mentes: 0

Emellett rengeteg filmben is láthatták a nézők, legutóbb például a Terápia című sorozatban és a Swing című kesernyés vígjátékban. Nemrég Székesfehérváron, a Viktória Rehabilitációs Központban járt, amelynek nagyterme zsúfolásig megtelt érdeklődőkkel. Beszélt gyerekkoráról, polgári neveltetéséről. Arról, hogy már gyerekkorában szeretett szerepelni, látszott, hogy jól érzi magát a színpadon. Háromszor utasították el a Színház- és Filmművészeti Főiskola felvételijén. Akkor két évig a Nemzeti Színház Stúdiójának növendéke lett, aztán egy legendássá vált teátrumhoz szerződött. Válaszolt kérdéseinkre is.

– Édesapja, Csákányi László híres és kedvelt színész volt. Úgy tudom, nagyon jóban voltak. Mégis, sokan úgy tartják, nem könnyű egy híres színész gyerekeként elindulni a pályán. Önnek segített ez, vagy inkább teher volt?

– Fantasztikus család volt a mienk, egy nagyon rusztikus és olaszos família. Jól éltünk, biztonságban, és számomra egyáltalán nem jelentett terhet, hogy az ő lánya voltam. Igaz, annyiban talán mégis, hogy apám állítása szerint miatta nem vettek fel a főiskolára, mert nem volt jóban sem Major Tamással, sem Simon Zsuzsával. Talán így álltak bosszút. A színészgyerekek 80 százalékát egyébként felvették a főiskolára, én abban a 20 százalékban voltam, amelyről úgy döntöttek, hogy példát kell statuálni. Akkor, egyszer úgy éreztem, hogy ez disznóság, de végül is hálát adok az istennek, hogy nem vettek fel, mert a csodálatos kaposvári színházhoz kerültem, amely évtizedekig a legkomolyabb műhely volt Magyarországon, és a legjobb színészek többsége ott játszott.

Fotó: Molnár Artúr

– Tizenkilenc évet töltött Kaposváron, mi volt a titka annak a társulatnak?

– Nagyszerű produkciókat csináltunk, friss, újszerű előadásokat. Minőségi munka folyt ott, és ennek köszönhetően elképesztő közönség nevelődött ki. Olyan darabokat játszottunk, amelyek abban az időben kivételesnek számítottak. Abszurdot, Beckettet, Ionescot, kiváló angol szerzők műveit, és persze klasszikusokat. Hatalmas váltás volt ez, mert amíg Zsámbéki Gáborék nem mentek oda, 10

előadásból 8 operett volt, utána pedig megfordult ez az arány. Kiváló kritikákat kaptunk, óriási sikerünk volt, buszokkal, autókkal jöttek a fővárosból is az előadásainkra.

– Jó volt a színészgárda, de a rendezők is. Ott dolgozott Babarczy László, Ascher Tamás...

– No meg Komor István, akiről kevesebbet beszélünk, mert korán meghalt, de az ő ötlete volt, hogy odahívja a tehetséges fiatal rendezőket. Őt ez egyáltalán nem frusztrálta, sőt, kinyílt tőle. Utolsó rendezése egészen kiváló volt, mert tanult azoktól, akiket ő vitt oda.

– Nemrég játszott ott ismét, a Csiky Gergely Színházban. Milyen érzés volt újra színpadra lépni Kaposváron?

– Egy Osztrovszkij-darabban játszottam. Sajnos, nem lett túl jó az előadás, sok okból. Számomra sem volt könnyű ez, de örülök, hogy visszamentem egy kicsit Kaposvárra. Jó volt viszontlátni azt a fantasztikus anyagot, amit én gyűjtöttem össze, és jó volt találkozni a régi kedves barátokkal, ismerősökkel. A hangulat, a légkör, ami ott uralkodik, viszont egyáltalán nem töltött el boldogsággal.

– Volt valami törvényszerűség abban, hogy akik Kaposváron játszottak, utána általában a Katona József Színházhoz kerültek?

– Törvényszerűségnek nem nevezném, bár kétségkívül sokan folytatták később a Katonában. Köztük Zsámbéki Gábor, Ascher Tamás és én is. Viszont nem került oda példának okáért Jordán Tamás, Lázár Kati, Pogány Judit és még többen, akik ezt érthetően nagyon fájlalták.

– A Katona József Színház szintén kiváló műhely, még ma is.

– Valóban az, de már teljesen más világ az enyém. Tíz év után eljöttem onnan, előbb a Krétakör Színházhoz szerződtem, aztán szabadúszó lettem. Más életet kezdtem élni, és ez nagyon fontos állomása a pályámnak. Most is játszom egyébként a Katonában, de már más utakon járok.

– Ismerőseim is mondták, hogy nagyon tisztelik a bátorságát, mert váltani mert, és a független színházakat választotta. Mindig újat keres?

– Igen, és ráadásul nagyszerű volt a Krétakörnél töltött 7 év, nagyon jó volt Schilling Árpáddal dolgozni. Sajnos, vége lett és nem azért, mert kifáradt volna, hanem mert ő úgy döntött. Szerintem még folytathattuk volna, néhány év tartalék volt még abban a társulatban. Rosszul érintett a döntés, és utána nem is tudtam elképzelni, hogy leszerződjek valahova. Nagyon sok élményt, szabadságot és nem mellékesen kiváló szerepeket kaptam a független színházaktól. Akkor egyébként nem vonzott engem, hogy benne legyek bármilyen társulatban. Mindig azokat a helyeket kerestem és keresem ma is, ahol valóban komolyan gondolnak rám.

– Pintér Béla társulatánál például egészen komolyan gondoltak önre.

– Így van, és borzasztó hálás vagyok neki ezért, már négy éve dolgozunk együtt. A Pintér Béla társulat tagjai nagyon fiatal emberek, ami engem inspirál. Mindig fiatalokhoz csapódtam, mert úgy éreztem, az időt az tudja kitolni. Ők elképesztő energiával léteznek, és amíg kíváncsiak rám, addig nem öregszem. Nyitott vagyok minden izgalmas és új feladatra.

– Nagyon sok filmben játszott. Szereti a műfajt?

– Imádok filmezni, és most hálisten megint forgattam két nagyon jó filmet. Szeretek játszani kamera előtt, mert az belelát az emberbe. Most készítettem Kamondi Zoltánnal egy játékfilmet, és a Tasnádi István által írt és rendezett tévéjátékban is szerepelek.

Szabó Zoltán

hozzászólás

Facebook

Hozzászólások