Eufóriát éreztek, sortüzet kaptak

Perényi István 1930-ban született, huszonnégy esztendősen lett állatorvos, Székesfehérváron dolgozott, a Lépcső utcában lakott, sertést is tartott. Ez ma már elképzelhetetlen lenne. Állítja, a parasztságot mindenki másnál rettenetesebben megnyomorította a kommunista rendszer.

- Nagy parasztváros volt Székesfehérvár. Aki nem látta, az nem tudhatja, mit jelentettek valójában a padláslesöprések. Az utolsó darab tojást, liter tejet is elvitték. Takarmány nem volt, elvitték azt a búzát, kukoricát, zabot.

Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc székesfehérvári történéseiről, vezetett nyílt beszélgetést szerdán délután Demeter Zsófia (jobbra) történész a Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületében. Balról: Szloboda Antalné, Perényi István és Schwerlichovszky László Fotó: Koppán Viktor

Borotvaélen táncolva néha megtehette, hogy kieszközöljön egy kényszervágást, jusson már valami hús egy lakodalomra, máskor vemhesnek igazolt teheneket, csakhogy maradjon egy kis jövedelme a gazdáknak a tejből.

- Belenevelték a magyarságba, hogy hazudni kell, vissza kell lopni az államtól.

Eufóriát éreztek 1956. október 24-én. Közel a fővároshoz gyorsan jöttek a hírek. Összegyűltek az emberek, tüntettek. Hitték, hogy többé már nem lesznek rabok.

- Elénekeltük a Himnuszt, a Szózatot, a Boldogasszony Anyánkat, utána nem tudtuk, mi legyen, nem volt ott semmi fasiszta, hortysta szervezés. Csak meg akartunk szabadulni ettől a rettenetes világtól - emlékezett vissza. Perényi István, de sajnos másképpen fordult a sorsuk.

Perényi István egyik, évtizedekig elrejtve őrzött, archív felvétele; ahol tudott, fotózott 1956 őszén

Első állatorvosi keresetéből fényképezőgépet vett magának. Szerzett bele egy tekercs filmet, másfél méternyit, 24 képre volt elegendő. Ahol tudott, fotózott azon az őszön. Filmdobozban, egy öreg fotel rugói közé rejtve őrizte a nyolcvanas évekig.

- Ki lőtt először? Legtovább odáig jutottunk, hogy a levegőbe lőttek, a lövések hatására a Pirosalma utcából kifordult a szovjet tiszti házak őrzésére ott álló páncélos, s ez eresztette bele a sorozatot a tömegbe. - vette át a szót a házigazda, Demeter Zsófia.

A közönség soraiból jelentkezett ekkor szólásra Polczer István, ő ott volt a Szabó Palotánál, ahol ma egy emléktábla őrzi a tüntetésen elesettek nevét, a kiírás szerint szovjet páncélos sortüze okozta a hat áldozat halálát, de ezt ő 1993-ban, az avatáson, meglepetten olvasta.

Polczer István, aki személyesen élte át a sortüzet a Szabó Palotánál

Szerinte nemcsak a szovjetek lőttek ott, hanem a magyar elvtársak is!

A rendszerváltás utáni években volt egy felhívás, jelentkezzen a Bíróságon, aki bármit tud a történtekről. Az ő vallomását is jegyzőkönyvbe vették. Két-három év múlva újra behívták, megkérdezték, honnan veszi, hogy nemcsak a szovjetek, hanem más is lőtt a Szabó Palotánál.

Ott volt. Amikor az ÁVH-hoz ért a menet, iskolai sapkájával a fején a vasútállomás irányában, a tüntető tömeg hátsó szakaszában, a mai Deák Ferenc utcában állt.

- Azt vettem észre, hogy odadobtak valamit felénk, valaki fölvette és visszadobta. Az ÁVH kapujánál robbant fel, de csak hangja volt meg füstje. A tömeg állt, civilek jöttek ki, de lehet, hogy volt közöttük egyenruhás ember is. Fölálltak az úttest és a járda közötti zöld sávra, tanakodtak. Közel voltak hozzám. Egyszer csak kicsit szétnyíltak, és a levegőbe lőttek. Megijedtem. Ahogy szaladtam, lőttek ránk akkor már, leesett a diáksapkám. Ha megtalálják, megtudják, hogy részt vettem a tüntetésen. Azért nekem vissza kellett menni. Lehasaltam egy fa mögé a Vörös Hadsereg úton (ma ez a Budai út), és vártam, hogy történjen valami. Láttam, hogy többen összesnek. Hasaltam. Csend lett. Kilestem a fa mögül, egy két keréken guruló valamit, talán egy golyószórót húztak a velem ellentétes irányban.

Ezután visszarohant a sapkájáért, majd egy karján eltalált fiút kísért orvoshoz, mielőtt hazament Maroshegyre.

- Feltételes módban mondom, hogy ez egy lehetséges szcenárió. Nem zárnám ki, hogy az ÁVH épületéből kilőttek. A rendszernek nemcsak szovjet, de ÁVH-s lába is volt. Nem tartom elrugaszkodottnak, megtörténhetett - mondta el lapunk kérdésére Csurgai Horváth József, aki megerősítette Polczer Istvánt abban, hogy szovjet gyalogosok nem voltak Fehérváron.

A magyar katonai szakasz parancsnoka úgy látta, hogy a rendőrparancsnok riasztó lövéseitől megriadt tömeget hátulról kezdte lőni egy orosz páncélozott jármű. Az egyik áldozat hozzátartozója viszont az izgatott tömegben helyet foglalva tanúsítja, hogy Bernáth Katalint, az egyik fiatal áldozatot az ávósok hosszú sorozata már azelőtt eltalálta, hogy az orosz páncélautó is tüzelni kezdett volna. (Demeter Zsófia: A csodát most is ők vigyázzák, Alba Regia 35. Székesfehérvár, 2006.)