Hétvége

2017.08.11. 15:01

Játék az új számokért! - Beszélgetés Péterfy Borival a zenekar újdonságairól

Péterfy Bori az idén 10 éves zenekaruk újdonságairól is mesélt. A Péterfy Bori and Love Band is a jubileumi, 20. Fezen vendége volt.

Bokros Judit

Az énekesnő és zenekara a tavalyi meglehetősen korai, délután 5 órás kezdés után most jóval kellemesebb időpontban, már az éjszaka hűvösében, éjfélkor léphetett föl a Petőfi Sátorban. A rajongóknak talán mindegy is, mikor láthatják, hallhatják a népszerű csapatot, s Boriék a délutáni 40 fok ellenére is remek koncertet csináltak - mégis, az éjszakai hangulat azért jobban megy ehhez a műfajhoz.

Amint azt Boritól a koncert előtt megtudtuk: az idén 10 éves zenekar új lemezzel rukkol elő, amelyet rendhagyó módon jelentetnek meg. Készült egy letölthető játék, Bori X névvel, amit folyamatosan fejlesztenek, és minden új szám ezen keresztül jut el a közönséghez. A játéknak Bori a főszereplője, akivel pályákat kell teljesíteni, s a számokat így lehet végighallgatni. A rajongók már most nagyon szeretik, és Borinak is tetszik, hogy „vele” lehet haladni, persze, virtuálisan.

A bevállalós énekesnő gyakran veti magát a tömegbe, hogy egy kis body surfinggel közelebb kerüljön a közönséghez Fotók: Kiszely imre

Az új albumról ekkor még a Föld hívja Földet és a Ne keresd az igazit, az én voltam című két dal készült el, ezekhez kapcsolódik pálya. A többi szám folyamatban van - tudtuk meg Boritól, aki hozzátette: az új lemez nagyonmás lesz, mint a tavalyi, sötét diszkó hangulatú Szédülés. A készülő albumot az elmúlt 10 év esszenciájának szánják,így majdnem mindenki megjelenik rajta, akivel dol-goztak.A Fezenes fellépés másnapján volt az év egyetlen Amorf Ördögök koncertje (e zenekar utolsó formációjának nagyobb részéből alakult meg aztán a Love Band). Mint megtudtuk, a 2007-ben feloszlott Ördögök legemlékezetesebb számait felvonultató nosztalgikus koncerteket nem folytatják (egyébként is csupán évente egyet tartottak az elmúlt két évben). Csak akkor lépnek föl újra, ha esetleg készül majd egy új lemez. Bori elmondta: egészen másképpen készült egy Amorf Ördögök és egy Love Band-koncertre, hiszen mindegyikben alapvetően más a szerepe. A régi csapatban még nagyon decensen volt jelen, abban a nő csak amolyan múzsaként szerepel, a Love Bandnek viszont ő az arca. Különösen a nyári fesztiválszezon bulijai közepette volt nehéz átváltani egy amorfos jelenlétre - fűzte hozzá az énekesnő.

Amorfból egyelőre tehát ennyi nosztalgia elég volt, a Love Band viszont töretlenül megy előre. Novemberben lesz a jubileumi koncert és ünneplés a budapesti Akváriumban - már nagyon készülnek. A rádiók sajnos most sem kényeztetik el a zenekart, alig, vagy egyáltalán nem játsszák számaikat. Bori véleménye erről az: örülnének, ha változna a helyzet, ám mivel nagyon erős a közönségük, az élő koncertjeik pedig egyre jobbak, így is nagyon jól jelen tudnak lenni a hazai könnyűzenei életben. Az emberekhez pedig az említett játékhoz hasonló, különleges, korszerű megjelenéssel lehet még eljutni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!