Hitvallásuk miatt gályarabságra ítéltettek

A zámolyi Alistáli György Kulturális Egyesület a reformáció kezdetének 500. évfordulójára kultúrtörténeti rendezvényt szervezett a napokban a zámolyi Református templomban, illetve a székesfehérvári Református Gyülekezeti Központban.

Orbán Klaudia és Haraszti Zsigmond, a Borostyánkő Hagyományőrző Egyesület tagjai és Kohn Zsolt, Zámoly lelkésze a protestáns hitvallók 17. századi gályarabságának történetéről tartottak előadást.

– Luther 1517-es 95 pontjának híre hamar elérkezett Magyarországra. Az 1526-os mohácsi vereség után a reformáció tanai egyre terjedtek – mondta Orbán Klaudia.

A reformáció hatására csökkent a katolikus egyház befolyása. A keresztény hit az emberekben azonban erős volt, s ezért is telepedhettek meg könnyen a protestáns irányzatok az országban.

– Jött az ellenreformáció. A 17. század elején a katolikus egyház új erőre kapott. Vezetőik azon gondolat mellett taktikáztak, hogy akié a föld, azé a vallás, vagyis elégséges a főnemeseket visszatéríteni, ez megindítja a rekatolizációt – vette át a szót Haraszti Zsigmond.

Előadásából megtudhattuk, hogy az 1600-as évek második felében, I. Lipót uralkodása alatt, már keményebben odacsaphattak a katolikusok, hogy visszatérítsék a protestánsokat: ez templomok és iskolák lefoglalását, valamint lelkészek, tanítók üldözését is jelentette.

Az 1674. március 5-ei Pozsonyi vértörvényszék elé 700 protestáns hitvallót idéztek meg. A 300 megjelenttől azt követelték, hogy ismerjék el a lázadás vádját, ám erre sokan fővesztés és vagyonelkobzás mellett sem voltak hajlandóak. Őket várbörtönre vagy gályarabságra ítélték. Alistáli György ezt követően került Lipótvárra, fogságba.

Kohn Zsolt mutatta be egykori elődje, Alistáli és társai gályarabságát: 1675 márciusában hurcolták el őket. Triesztben használható ruháikat is elvették tőlük, majd Nápolyban fejenként 50 aranyért adták el a 32 hitvallót. Nevüket a soha meg nem szabadulók közé írták föl.

A foglyokat a Szent Pomarius, Szent Januárius, Szűz Mária, Szent Klára, Don Pedro, Toledo, San Jago, Santa Klara hajókra láncolták.

A prédikátorokat gályarabságuk idején Welz György nápolyi evangélikus kereskedő és testvére, Fülöp segítette. Az őröket megvesztegetve férkőztek a rabok közelébe.

A fivérek hetente vittek enni és inni nekik, rajtuk keresztül jutottak haza a lelkészek levelei. Innen tudjuk, hogy a rabok egy vörös rongyot viselhettek csupán, szájuk ki volt peckelve, ezért nem is beszélhettek, ételfélét hatosával vetettek eléjük, közös vályúban.

Sorsuk hatalmas felháborodást váltott ki Európa protestáns országaiban. A hollandok Michiel de Ruyter admirális bízták meg, cselekedjen az érdekükben. 1676-ban Ruyter a nápolyi alkirályhoz fordult, levélben kérte, majd követelte a foglyok szabadon bocsátását, utóbb flottájával körbefogta Nápolyt, ágyúit a városra fordította.

A nápolyi alkirály engedett a nyomásnak, 1676. január 22-én meghozta ítéletét: a gályarabok ártatlanok. Február 11-én huszonhatan szabadultak.

Alistáli György hazatérte után, 1676–1681 között szolgált Zámolyon, Bián és Acsán. Ez szinte bujkálásnak számított a török kézen lévő országrészen, hiszen a protestáns hitük megtartása miatt elítélt gályarabokra kimondott halálos ítéletet csak egy 1681. évi törvénycikk vonta vissza, ezt követően tért haza Alistáli Szőnybe, ahonnan elszármazott.