Hétvége

2015.06.19. 15:26

Márton nem unatkozik

Felnőttek a lányok! Hagyján, hogy a legidősebb egy másik városban él és összeköltözött a barátjával, de az egyik hétvégén a füvet is levágta a szülői ház kertjében.

B. Kiss László

Méghozzá a benzinmotoros fűnyíróval, ami nyom vagy harminc kilót. Egy fél délelőtt végzett az egésszel, pedig Mártonnak, az apjának estélig be szokott tartani a kaszálás. Igaz, a kisasszony nem szaladgált be húsz percenként a házba, úgy, mint a papája, aki hol zsebkendőért ugrik be, hol a vécére. Hol azért, hogy egyen pár falatot, hol azért, hogy a szomját oltsa.

A legnagyobb példáját azóta a középső lány is követte. Na nem úgy értve. Ő középiskolásként még otthon lakik, de a fűvágással már ő is megbirkózik.

Mártonnak innentől akár unalmas is lehetne az élete. Ám szerencséjére a harmadik (lány)gyerek, aki még csak kilenc esztendős, gondoskodik arról, hogy ne így legyen. Évekkel ezelőtt megalakította a lóklubot, ahol ő a főnök, a tagságot pedig Márton alkotja. Bár az édesanyja már többször kijelentette, hogy ha ló jönne a házhoz, akkor ő megy, a kislány szorgalmasan gyűjti a pénzt egy fél tonnás hátasra, az interneten eladó lovakat nézeget, és időről-időre megkérdezi az apját – pardon, a lóklub tagságát –, hogy milyen színű legyen a paci, amit vesz. Hiába szerzett Márton kutyát, azzal sem lehet leszerelni a gyereket. A pulit meg, legalábbis reggelente, etetheti a férfi...

A kislány által írt levelek feladása is az apa reszortja. A legutóbb Márton nem tudta megállni, és elolvasta a hasonló korú barátnőnek címzett levelet.

„Képzeld el, sikerült sütit sütnöm (titokban). Gyere át, és sütünk együtt is, és akkor azt eladjuk a világban. Persze, becsomagolva.”

Ez állt benne.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!