Tavaly Istvánt koronázták meg, az idén Lászlót

Az élmény folytatódik, ez a szlogenje a koronázási ünnepi játékoknak. Jobban mondva folytatódott, hiszen a koronázási rész már lezárult. Sok mindent lehetett már hetek-hónapok óta hallani róla, hírét vitte a rádió, televízió, lapunkban is többször foglalkoztunk vele. Az óriásbábok készítéséhez az idén is tábort szerveztek, a főbb szerepekhez pedig ezúttal is neves színészeket nyertek meg.

Középen Makranczi Zalán és a két Püspök, Dobos Imre és Kricsár Kamill (Fotók: Koppán Viktor)

Ami az élményt illeti, már az elmúlt esztendőben is voltam bátor célozni rá, hogy az ilyesfajta szertartásjátékot, látványos elemeket felvonultató színpadi liturgiát nem tanácsos a hagyományos értelemben vette esztétikai mércével megítélni. Legfeljebb abban az értelemben, hogy megmarad-e azon a kényes határon, amely elválasztja attól, hogy túlillusztrált , túlszínezett képeskönyv legyen, hogy erősebb kifejezést ne is használjunk. Nos, ha tavaly azt írtam, hogy mindent egybevetve nem lendült át az előadás a keskeny mezsgyén, akkor idén is meg kell ismételnem ezt. Az előadás szó kapcsán pedig kéretik figyelembe venni, hogy nem lehet számon kérni az ilyetén liturgikus játékokon a színházi darabok dramaturgiáját. Mert az szinte már olyan lenne, mintha egy misén kérnénk számon valami hasonlót. Éppen a koronázó érseket és a mesélő öregembert megszemélyesítő Blaskó Péter hasonlította egyébként miséhez a koronázó játékot, amikor interjút készítettem vele. Márpedig a misének megvan a maga rendje, szertartása, mint ahogy a koronázásnak is. Így aztán nem lehet csodálkozni azon, hogy évről évre lényegében ugyanúgy történik.

Benedekffy Katalin (Napbaöltözött asszony) és Makranczi Zalán

Az előadás többi része már más. László színpadi liturgiája ha úgy tetszik szikárabb, tényszerűbb volt, mint Istváné. Nyilván azért is, mert Lászlóról és koráról jóval több legenda, írásos emlék maradt fenn. Megénekelték a népdalokban is. Ezzel együtt akad egy-két üresjárat a játékban, amelyből éppen emiatt lehetett volna vágni . Arról nem végeztem közvéleménykutatást, hogy a fehérváriak mennyire érzik fontosnak a koronázási játékot, felébreszti, erősíti-e bennük a királyi város tudatot. Arról sem, hogy találnak-e párhuzamot a mában Lászlóval, akiről azt tartják, hogy királyként roppant szigorú, de igazságos törvényalkotó volt, aminek eredményeként uralkodása alatt megszilárdult a magátulajodon védelme az országban. Erősen keresztény hitű, bátor, harcias király volt.

Tény, hogy a Királyi Napok egyik központi elemével, a szertartással folyamatosan megtöltötte és megtölti a belvárost.

Az is tény, hogy Blaskó Péter és Mihályi Győző (Szertartásmester), szépen, artikuláltan beszélt, átélték a színpadi feladatukat. Vakler Anna és Benedekffy Katalin, valamint a kórus ugyancsak szépen énekelt, Makranczi Zalán (László) pedig igazán királyi alkat, és egyik-másik tömegjelenet tényleg látványosra sikeredett. Hogy ez elég-e katarzishoz, azt ki-ki a hite szerint maga döntse el.