Minden nap meg kell térni

- Ötszáz éve, 1517. október 31-én Luther Márton Ágoston-rendi szerzetes kitűzte 95 tételét a wittenbergi vártemplom kapujára, s ezzel elkezdődött a reformáció. Követői, az ágostai hitvallásúak, azaz az evangélikusok most karácsonykor kettős ünnepet ülnek. Mi a közös bennük?

- E két ünnep látszólag távol áll egymástól, azonban mégis összetartozik. Összeköti a két ünnepet a közös tartalmuk. Mi azt valljuk, hogy minden egyházi ünnep Krisztus-ünnep. Karácsonykor is, a reformációban is Krisztust dicsérjük, és köszöntjük, ami Krisztusból, Krisztustól való. A karácsonynál ez elméletileg egyértelmű - amikor ez az ünnep elszakad Krisztustól, mindegy, hogy mit csinálunk.

A Fő utcára bármikor lehetne szép lámpasort készíteni, és annak se lenne semmi akadálya, hogy ünnepélyessé tegyük a lakásunkat. A reformáció is Krisztus-ünnep. Hiszen az evangéliumot, a Jézus Krisztusról szóló örömhírt fedezte fel újra az egyház a reformációban. A karácsony időpontja nem rögzített, nem történeti eseményhez kötődik. December 25-ét 350-ben nyilvánította I. Gyula pápa Jézus Krisztus születésnapjává, azóta ünnepeljük karácsony napján a Megváltó születését. Már előbb is voltak helyek, amikor ezen a napon így ünnepeltek a keresztyének.

Hiszen a téli napforduló a Római Birodalomban a Sol Invictus, a Legyőzhetetlen Nap ünnepe volt - rendkívül népszerű ünnep, hasonló a mi szilveszterünkhöz. A keresztyének nem tudtak mit kezdeni ezzel az ünneppel, s ezért azt mondták, a mi Legyőzhetetlen Napunk a Krisztus. Érdekes, hogy az evangéliumok közül kettő ír Jézus születéséről, a másik kettő nem, azok csak a Megváltó megjelenéséről adnak hírt. Ezért fontos és lényegi ünnep számunkra a vízkereszt, az epifánia, Jézus megjelenésének napja is.

Ha megnézzük az apostoli hitvallást, a Hiszekegy"-et, ami régebbi eredetű, mint a karácsony ünneplése, ott két eseményt mondunk Krisztus életéből: a születését és a megfeszítését, föltámadását, mennybemenetelét - ebből is látszik, hogy Jézus születése, testet öltése rendkívül fontos esemény a keresztyén ember számára. Az történik benne, ami hihetetlen, amit egyetlen más vallásban sem találunk, hogy az Isten emberré lesz.

Bencze András: „Mi úgy tartjuk, hogy a reformáció is Krisztus-ünnep" Fotó: Molnár Artúr

A zsidókhoz írt levél úgy mondja el, hogy ebben az utolsó időben a Fiú által szólt hozzánk. Ez azért fontos, mert nem csak úgy", a próféták által szólt hozzánk Isten, hanem ő maga emberré lett, és emberi nyelven is szólalt meg.

- Ha ma köztünk járna, mit mondana ebben a fura, megváltozott, másmilyen világban?

- Az is egy csúnya világ volt, szerintem sok szempontból hasonló a maihoz. Azt gondolom, Jézust ma is különcnek tartanák, mint ahogy annak idején ennek ítélték meg őt, se vallási, se politikai részről nem kapott elfogadtatást. Igen, be kell látnunk - ahogy karácsonykor szoktuk mondani a szent családról -, hogy nem maradt számukra hely. Érdekes, hogy a kivetettek, a szegények és az idegenek, a bölcsek látogatták meg először, ők vették észre először istenségét és hatalmát.

Azt tudom, hogy ez ma is így volna - bár Jézus nem volt punk" a mai értelemben, s cseppet sem biztos, hogy a hajléktalanok például észrevennék őt. Azt a Biblia se azt írja le, hogy a szegények tömegesen mentek volna hozzá. Márk evangéliuma szerint mindenki, még a tanítványok számára is titok volt Jézus, egyedül majd csak a kereszten vált nyilvánvalóvá, hogy kicsoda ő.

- Tanítása a tömegekhez" az egyházak közvetítésével jutott el. Ahogy körülnézünk, s elég csak a hajléktalanokra, az egyre növekvő számú szegényre, a közönyre, a menekültekre tekinteni, úgy tűnik, sokan ma sem értik. Ment a világ előrébb azóta?

- Fontos tudni, hogy nem, nem az egyházak közvetítésével jutott el az emberekhez, hanem azok az emberek alkotják az egyházat, akikhez eljutott az evangélium. Egyház csak egy van, Jézus egyháza, legfeljebb több test, több felekezet létezik, de ezek egyformán üdvözítő közösségek. Arra a kérdésre, hogy ma el tudjuk-e juttatni minden emberhez az örömhírt, keresztyénként élünk-e, s hogy jobb lett-e a világ, rövid a válasz: nem.

Azért nem, mert az ember az ember. A kereszténység nem fejlődést hirdet, hanem mindig az isteni közbeavatkozást. Az ember ember marad, ugyanúgy bennünk vannak ma is az ösztönök, a születésünktől tanult bizalmatlanságok. Nem lesz egyre jobb a világ - az erkölcsi hullámzást észre is vehetjük. Minden száz évben írtak például egy levelet arról, hogy a mai fiatalok" milyen elviselhetetlenek.

- Pedig azt hihetnénk, hogy Luther Márton éppen ennek az ellenkezőjében reménykedett, amikor kifüggesztette téziseit. Abban, hogy a dolgok a helyükre kerülnek...

- Arról nem mondunk le, hogy az egyes ember jobbá legyen, a tökéletesebb életre vágyás bennünk van. Éppen erről szól az advent is, hogy vágyakozom, várakozom az Isten országára. Azt is kérdezte a szerkesztő úr: hogyan éljük meg a reformáció ötszázadik évfordulóját? Mi úgy tartjuk, hogy a reformáció is Krisztus-ünnep. Krisztus ott kinyilatkoztatta megint az igéjét, visszaadta a népének azt, amit az elveszített, eldobott, megterhelt minden mással - és ez valóban lendületet adott a kereszténységnek. Azt gondolom, hogy nem csupán a később evangélikusnak nevezett iránynak, hanem a rómainak is.

Az egyház szüntelen reformációra szorul. Luther első tétele is éppen az, hogy mikor Krisztus azt mondja, térjetek meg, azt akarja, az ember egész élete megtérés legyen. Nem azt valljuk, hogy az ember egy nap megtér, s onnantól tökéletes. A mindennapi megtérés a fontos: mindennap újragondolni a magam, a családom, a gyülekezetem és az egyházam, a társadalom életét. Ezt sajnos nagyon sokszor elmulasztjuk.

Az ötszázadik évforduló ilyen szempontból nagy lehetőség, hogy végiggondoljuk, mi az, ami rárakódott az evangéliumra, mi az, amihez ragaszkodni kell, és mi az, amin lehet vitatkozni, ami forma, külsőség, s amin lehet változtatni. A mai problémákra mai válaszokat kell adni - az egyháznak is.

- Sok ember van, aki nem hisz, illetve nem így. A mi kultúrkörünkben azonban nekik is a karácsony a szeretet ünnepe. Sokaknak ilyenkor fáj igazán, ha magányosak, távol vannak otthonuktól, szeretteiktől. Mit üzen azoknak, akik Jézussal nem találkoznak, nem tagjai egy ilyen közösségnek?

- A karácsony története maga is üzenet: Jézus egy kis település istállójában születik meg, nem a fővárosban, Heródes vagy a főpap palotájában. Nem a főpapok mennek hozzá, hanem a pásztorok, akik nem elsősorban a vallásosságukról voltak híresek. Ez a történet azt jelzi, hogy Jézus számára nincsenek határok. Ő azokkal is akar lenni - ahogy az angyal mondja: egész nép öröme lesz Ő -, akik itt vannak. Amikor Jézus szétnéz a nép között, azt mondja: úgy látom őket, mint pásztor nélkül való juhokat.

Ő mindenkinek a pásztora. A szegényeké, a menekülőké, s azoké is, akik nem látják még őt. Jézus nem az egyházé, mint szervezeté, hanem mindazoké, akik várják őt. Ebben a várásban" egy hívő embernek nyilván könnyebb dolga van, mert ő meg tudja fogalmazni gondolatait, azt, hogy mit is vár. Szerintem egyébként mindenki hívő, csak nem mindenki tudja - kivéve talán azokat, akik el vannak telve önmagukkal.

Mindenki más vár valamit, küzd azzal, hogy életének, a világnak egy-egy területét nem tudja megoldani", nem az ő állapotán, tehetségén múlik. Ha valaki valami tökéletességre vágyik, olyanra, amit ő nem tud elérni, megvalósítani - ezt nevezem én hitnek. És a karácsony erről is szól.